Belföld

A közútkezelő felügyelőbizottsági elnökeként tér vissza Németh Lászlóné

MTI Fotó / Marjai János
MTI Fotó / Marjai János

Lázár János tárcájához, az Építési és Beruházási Minisztériumhoz került a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az ötödik Orbán-kormány megalakulása után, és augusztus elsejétől máris új menedzsment irányítja az állami céget – derült ki az általuk kiadott sajtóközleményből.

Ez egyúttal nagy visszatérést is jelent, hiszen a vállalat felügyelőbizottsági elnöki székébe ezúttal Németh Lászlóné ülhet be.

Németh Lászlóné a második Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere volt 2011 decembere és 2014 júniusa között. Ő volt az egyike azoknak a befolyásos kormánytagoknak, akiket Orbán Viktor és a Fidesz korábbi pártpénztárnoka, Simicska Lajos személyes konfliktusának kirobbanása (G-nap) előtt Simicska egyik erős emberének tartottak az államigazgatásban. Németh a harmadik Orbán-kormányban a miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára volt,  2016-ban vonult nyugdíjba.

A minisztérium döntése alapján a közútkezelőnél most újra létrejött a legfőbb irányító szerveként működő igazgatóság, ennek az elnöke augusztus 1-től Bartal Tamás lett. Bartal korábban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója és elnöke volt, illetve más vezető állami pozíciókat is betöltött. A közlemény szerint Bartal korábban többek között részt vett az útdíjfizetési rendszer bevezetésében, a közműcsatlakozások díjmentességét biztosító program bevezetésében és a biztonsági gáztározók államosításában is.

A közútkezelő vezérigazgatói feladatait továbbra is Szilvai József Attila látja el, aki 2017 óta vezeti a vállalatot korábban pedig műszaki vezérigazgató-helyettesi és megyei igazgatói pozíciókat is betöltött itt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos, több mint 32 ezer kilométernyi állami közúthálózat üzemeltetési és fenntartási feladatait látja. Teljesítménymutatói alapján az ország egyik legnagyobb állami tulajdonú vállalatáról van szó, amely a központi irányítás mellett 19 megyei igazgatóságon keresztül végzi többek között az országos közutak karbantartását, felügyeli a teljes körű felújítási beruházásokat és gondoskodik az úthálózatvédelmi feladatokról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik