A Covid-járvány (vagy legalábbis a harmadik hulláma) lecsengőben van Magyarországon, a korlátozások nagy részét eltörölték. Ez még nem a teljes szabadság, hiszen egyrészt sok szolgáltatás igénybevételéhez védettségi igazolványra van szükség, másrészt például Moldáviába utazhatunk ennek birtokában, de Olaszországba egyelőre csak negatív teszttel. A korlátozások és megbetegedések egészségügyre, gazdaságra gyakorolt negatív hatásai pedig hosszú időre velünk maradhatnak.
Több mint egy éve szó van arról, mennyire megviseli lelkileg az emberek többségét a betegségtől való félelem, a bizonytalanság, a szabadság elvesztése, a következmények pedig nem múlnak el akkor sem, amikor teljesen túl leszünk a krízisen. Egy traumatizáló eseményt követően senkitől sem várható el, hogy azonnal vidámnak, felszabadultnak, gondtalannak érezze magát, és optimistán viszonyuljon a jövőhöz.
Egy felmérés szerint a magyarok 32–36 százaléka pesszimista a saját jövőjével, Magyarországéval vagy az Európai Unióéval kapcsolatban most is, amikor már kevésbé érezheti magát veszélyben a vírus miatt. A 30 év alattiak 37 százaléka, a legidősebbek 69 százaléka továbbra is fél a megbetegedéstől, de ennél is nagyobb arányban aggódnak az emberek a szeretteik miatt. Azt, hogy ki mennyire látja borúsan a jövőt, vagy mennyire szorong a koronavírustól, befolyásolják a demográfiai tényezők (a kor, a nem vagy az iskolázottság), valamint a politikai hovatartozás; ugyanakkor az egyéni pszichés tényezők szerepét sem szabad elhanyagolni.
Nem csak az anyagi helyzet vagy az érintettség hat a lelkiállapotra
Akik a korlátozások miatt veszítették el a munkájukat, most jobban aggódnak a pénzügyi helyzetük és általánosságban a jövő miatt, mint azok, akiket a járvány kevésbé érintett gazdaságilag. Aki súlyosan megbetegedett a vírustól, vagy elveszítette egy hozzátartozóját, abban erősödhetett a haláltól és a betegségektől való félelem. Általánosságban is rengeteg emberben rendült meg az eddig biztonságosabbnak, kiszámíthatóbbnak tűnő világba, a többi emberbe vetett bizalom. Sokan viszont most az átlagosnál erősebb szorongást élnek át akkor is, ha nem kapták el a vírust, vagy nem vált bizonytalanná a helyzetük:
Az, hogy kit mennyire viselt meg a járvány lelkileg, magyarázható az úgynevezett korai maladaptív sémák működésével. Ezeket a sémákat egy Young nevű amerikai pszichológus figyelte meg, és írta le néhány évtizede. A sémák olyan önsorsrontó, az életet nehezítő érzelmekből, gondolatokból álló mintázatok, amik gyerek- és serdülőkorban alakulnak ki, és akár egész életünkben hatnak a viselkedésünkre, ha nem ismerjük fel őket, és (elsősorban szakember segítségével) nem teszünk ellenük. Ilyen sémák mindenkire jellemzőek, de különböző intenzitással és kombinációkban. Nem kell ahhoz súlyos fizikai bántalmazást elszenvedni gyerekkorban, hogy a sémák egész életünket végig kísérjék: bőven elég, ha nem tartják tiszteletben a határainkat, nem figyelnek az érzelmi szükségleteinkre.
Kutatók megfigyelték, hogy a Covid-járvány alatt elsősorban a sérülékenység-veszélyeztetettség és a negativizmus-pesszimizmus séma aktiválódott sok emberben. (Az aktiválódás azt jelenti, hogy megvan valakiben az adott séma, és eddig egyáltalán nem vagy nem eleget foglalkozott vele, így az aktuális események jobban elő tudják azt hozni.)
Akinek erős a sérülékenység-veszélyeztetettség sémája, az fél, sokszor pánikol is attól, hogy valami nagy katasztrófa fog történni. A világot veszélyes, nem kiszámítható helynek látja akkor is, amikor éppen nincs se járvány, se háború. Attól tart,
- hogy meg fog betegedni,
- anyagilag tönkremegy,
- vagy történik valamilyen természeti katasztrófa a környezetében.
A séma kialakulásának oka lehet, hogy valaki gyerekként életveszélyes helyzetbe került, esetleg a szülők veszélyeztették az életét, biztonságát vagy túlféltették. A haláltól, balesetektől valamilyen szintű szorongást mindenki átél, de akiben ez a séma erősen dolgozik, az szinte soha nem érzi magát biztonságban. Ha valaki a járvány alatt nem az aktuális helyzetre (például a magas fertőzöttségre, családi érintettségre vagy munkanélkülivé válásra) reagál erős félelemmel, annak a viselkedését valószínűleg ez a séma irányítja.
A negativizmus-pesszimizmus sémáról nem nehéz kitalálni, hogyan működik: akire jellemző, az nem tudja jól érezni magát, mert mindenben a negatívumot látja. Nehezen bízik abban, hogy a jövőben jobban fog élni, vagy úgy általában pozitív irányba változnak a dolgok. Ez a séma annál az embernél fejlődik ki nagy eséllyel, akinek a szülei is hasonlóan viszonyultak a világhoz, és borúsan látták a dolgokat, vagy aki azt élte át, hogy sok traumatizáló esemény történik, amit ő nem tud befolyásolni. Ha valakinek gyerekként nincs kontrollja a saját élete felett, akkor felnőttként is azt gondolja, hogy nem tehet semmit, a dolgok úgyis rossz irányba változnak, és folyamatosan aggódni kell. A járvány alatt ezt a sémát elsősorban az általános bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság és a gazdasági, illetve az egyéni pénzügyi helyzet romlása aktiválta. A legnagyobb probléma ilyenkor az, hogy akinek a viselkedését ez a séma irányítja, az nem fogja elhinni, hogy tehet valamit magáért, a saját helyzete javításáért.
Az elmúlt egy év alatt még a pszichológusoknak is nehéz volt elkülöníteniük, hogy kik azok, akik az adott helyzetre reagálnak, és a félelmük „arányosnak” mondható, illetve kik azok, akiket a korábbi traumatizáltság irányít. Aki úgy érzi, hogy a szorongásai most sem csökkentek, vagy másokéhoz képest túl erősek és bénítóak voltak a járvány alatt, annak érdemes szakemberhez fordulnia, mert sajnos bármikor előállhatnak még olyan helyzetek, amik aktiválják a sémákat.
