Belföld koronavírus

Még az ügyeleti központnál sem tudják, milyen sorrendben oltják be az időseket

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A Nemzeti Népegészségügyi Központ részletes oltási terve még nem került nyilvánosságra, előttünk sem ismert. (…) A részletes oltási terv megjelenéséig szíves türelmét és megértését kérjük

– ezt a választ kapta a vakcinára már korábban regisztráló olvasónk a Koronavírus Ügyeleti Központtól, miután arról érdeklődött, hogyan jelezheti, hogy életkora mellett krónikus betegsége is indokolja a mielőbbi beoltását.

Tény, hogy bár kormányzati szereplők szerint hónapok óta készen van, az oltási tervről továbbra is ellentétes tartalmú információk jelennek meg. Hogy csak a legfrissebb ellentmondást említsük, a Nemzeti Népegészségügyi Központ által közzétett dokumentum szerint az egészségügyi és a szociális dolgozók, illetve a gondozottak után a 60 éven felüliek következnek, majd a rendvédelmi dolgozók. Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában viszont arról beszélt, hogy a 60 év feletti krónikus betegek (nagyjából 1,5 millió ember) beoltása után következnek a védekezés egyéb szereplői, így a rendvédelmi dolgozók, valamint az operatív törzs és a kormány tagjai is, majd csak utánuk az alapbetegséggel nem küzdő idősek. A héten az operatív törzs sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy a vakcinázást a 89 évnél idősebbekkel kezdik a nyugdíjas korosztályban.

Olvasónk érdeklődésére azt a választ kapta az ügyeleti központ koronavirus@1818.hu-s e-mail címéről, hogy nem szükséges az egészségügyi állapotára, esetleges alapbetegségeire vonatkozó adatokat megadnia, az előregisztráció célja ugyanis az igényfelmérés, és majd az oltóhelyen felvilágosítást kap mindenki a vakcináról, illetve ki kell tölteni egy beleegyező nyilatkozatot és egy egészségügyi kérdőívet. Olvasónk visszakérdezett, mivel – például a kormányfői interjú szerint is – a veszélyeztetett idősek beoltása megelőzi a krónikus betegségben nem szenvedő idősekét, ezért azt firtatta, honnan tudják, hogy a regisztráltak közül kik a veszélyeztetettek és kik kevésbé, vagyis mi alapján határozzák meg az oltási sorrendet.

Erre azt válaszolták neki, amint már idéztük, hogy bár a meglátása érthető, a részletes oltási terv előttük sem ismert. „Valószínűleg csak ezt követően fogják Önökkel felvenni a kapcsolatot az Önök által megadott valamelyik elérhetőségen, és tájékoztatni az oltás pontos menetéről” – szólt a meglehetősen bizonytalanul csengő válasz.

Kapcsolódó
Ez nem oltási terv, hanem egy rossz vicc
Rengeteg a nyitott kérdés, a kormány viszont egyelőre nem árulja el a válaszokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik