Belföld

Távozó indexesek: van logónk, de nem gyűjtünk pénzt!

Továbbra is köszönünk mindent, de hadd kérjük egyelőre azt, hogy senki ne kezdjen pénzgyűjtésbe és egyéb mikroközösségi szervezésbe. Jogilag, pénzügyileg és más szempontokból sem tudjuk egyelőre ezeket fogadni, és ha egyszer eljutunk odáig, akkor szeretnénk oly módon elindítani a munkát, hogy az garanciát adjon nektek és nekünk is arra, hogy minden felajánlással el tudjunk számolni

olvasható a Távozó indexesek elnevezésű Facebook-oldalon.

Ez a hivatalos felülete az Index szerkesztőségéből távozó újságíróknak, és az oldalt szombat estig már 166 ezren lájkolták.

Szolgálati közleményként tették közzé, hogy az Indexben felmondott újságírók jelenleg csak ezen a Facebook-oldalon keresztül kommunikálnak. „Bármilyen más felület, ami nekünk adja ki magát, valójában átverés, ezért ne kövessétek!” – figyelmeztetnek.Fontos közlendőjük, hogy mivel nem gyűjtenek pénzt semmire, így ha valaki rájuk hivatkozva igyekszik most pénzhez jutni, az is átverés.

Mivel már több képkeret-verzió is kerengett a neten, a csapat közzétette a saját készítésű logóját, és azt kérik a követőktől, hogy ezt állítsák be a profilképükhöz, ezzel is kifejezve azt, hogy támogatják a távozó stábot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik