Belföld ismeretlen magyarok

Füzesgyarmati tűzoltóparancsnokból lett Afganisztán egyik első hadügyminisztere

Az erdélyi faluból indult Farkas András az első világháború alatt került a távoli országba, de hazatérése után egy évtizeddel újra afgán földre lépett, hogy néhány évvel később aztán nyoma vesszen.

Az elmúlt évszázadokban a világ számos pontján tűntek fel a tehetséges magyarok, akik ha nem találmányaikkal segítették az emberiséget, akkor egy nagyváros, vagy épp egy ország történelmét változtatták meg. Jó részüket azóta nemcsak itthon, de második hazájukban is elfelejtették – őket mutatja be az Ismeretlen magyarok sorozatunk, aminek mai epizódjában egy miniszterré vált tűzoltóparancsnokkal ismerkedünk meg.

A számtalan folyóirat és könyv közel harmincmillió oldalát tartalmazó Arcanum Digitális Tudománytár az elmúlt években rengeteg professzionális, illetve amatőr kutató életét könnyítette meg, hiszen a kereshető adatbázist jól kiismerve pillanatok alatt elérhetők az adatok – ez mentette meg Béres-Berényi Dorottya munkáját is, akit 2018-ban az Egyesült Államokban élő Betty Farkas-Hart kért fel arra, hogy minél többet tudjon meg a dédapjáról, Farkas Andrásról.

A magyarul már nem beszélő nőnek a Szegeden született, de 1944 óta Franciaországban élő nagyapja ültette a fülébe a bogarat, hiszen a kilencvenkét éves Farkas André egész életében próbálta kideríteni, hogy mi történt a három éves kora óta nem látott apjával, akiről soha egyetlen fotót sem látott. Nem járt túl nagy sikerrel, hiszen végül csak annyira jutott, hogy a férfi egy erdélyi kis faluban, Fugadon született, részt vett az első világháborúban, majd detektívként dolgozott Szegeden, mielőtt még Füzesgyarmaton tűzoltó lett volna belőle.

Fotó: Kis Ujság, 1930. febr. 18.

Az ezutáni időszakot az Arcanum ADT adatbázisában található újságcikkeket – főként a Kis Újság, a Békésmegyei Közlöny és a Szegedi Új Nemzedék számait – megtaláló Béres-Berényi derítette fel, innen kezdve pedig át is adjuk neki a szót:

Amint megkezdtem a kutatást az Arcanum adatbázisában, gyorsan kirajzolódott előttem egy kalandos, váratlan fordulatokkal teli életút. Farkas Andrást alacsony, erős embernek írták le, akinek »fékezhetetlen, vad természete nem ismert határt«. Az otthonról tizenhét évesen elszökött fiú az első világháború kitörése után tengerésznek állt, majd átkerült a szárazföldi haderőhöz. A háború során orosz hadifogságba esett, ahonnan megszökött, s évekig vándorolt. Ekkor eljutott Afganisztánba is, ahol öt évet töltött. Részt vett az angolok elleni harcokban, és állítólag az afgán hadseregben is teljesített szolgálatot. Ez alatt az öt év alatt megismerte az afgánok szokásait, erkölcseit, kiismerte viselkedésüket és még a nyelvüket is tökéletesen megtanulta, a honvágy azonban egyre inkább gyötörte, így 1920-ban visszatért Magyarországra. Szegeden helyezkedett el detektívként, ahol négy évvel később megházasodott, majd két gyermekével együtt Füzesgyarmaton telepedett le, ahol tűzoltóparancsnok lett.

A nyugodt, családi élet nem volt számára elég, kalandvágya nem csillapodott és nem hagyta nyugodni. 1928 októbere körül ismét kiutazott Afganisztánba – ezúttal azért, hogy „a magyarok őseit kutassa” a helyi törzsek között.

in. Kis Ujság, 1928. november 4.

Pár hónappal az indulása után azonban kitört az afgán polgárháború, így nem tudott egy könnyen bejutni a forrongó birodalomba. Hónapokig kóborolt tehát a környező országokban, ahol pénze hamar elfogyott, lerongyolódva, éhesen, sokszor gyalog, betegen vándorolt a vad vidékeken, hátha talál egy rést a határon.

Hihetetlen és szenvedéssel teli út volt ez, melyről magyarországi ismerőseinek, illetve különböző lapoknak küldött leveleiben számolt be:

Rettenetes hosszú utat tettem meg, olyat, melyre otthon nem számítottam, tudniillik kitört az afgán forradalom s én mint egy bujdosó betyár jártam a Himaláját, a Pamírt, rettenetes hóban, hidegben, célom lévén az Afgániába való bejutás.

Az útja eleinte Beludzsisztán (Pakisztán) rettenetes hegyein, úttalan utain, sivatagjain keresztül vezetett, miközben kereste a helyet, ahol a céljához juthatna, de sajnos ez jó ideig nem sikerült. A határvidékeken mind bolondnak nézték, hogy európai létére „egy forrongó darázsfészek” felé tart.

Bolyongásai során eljutott Perzsiába (Irán) is, ahol első éjszakáját egy csendőrőrsön töltötte három perzsa csendőr társaságában. Nem jött álom a szemére, félt, ha elalszik, kirabolják, vagy megölik. Egyikük a kenyérzsákja mélyéről elővett egy pipát és ópiumot, mellyel Farkast is megkínálta. Erről az élményéről levelében az alábbiakat írta:

Kínál engem is, nem merek hozzányúlni, de ajánlja, jól fogok aludni s én nekifogtam, szívtam, szívtam sokat, sokat s percek múlva elhagyott a gond, a bánat, a holnap, csak szépet, kedveset láttam, otthon éreztem magamat, otthon, kis meleg szobámban, feleségem mellett, hallottam kicsinyeim csacsogását s én nevettem, boldog voltam, a világ legboldogabb embere, künn a vadonban a rablók fészkének nevezett völgykatlanban, hideg, ólmos esőben, elhagyatottan, fáradtan, én szegény vándor künn a nagyvilágban. Nevettem, örültem, mert örülni kényszeritettek. Jön az álom, amely minden ópiumpipázás után elmaradhatatlan s én köpenyembe burkolódzva tovább nézem a tüzet, a parazsat s láttam magam rohanó tűzoltószeren vágtatni, hallottam a riadót s én felugrom, mintha otthon álmomból keltett volna ki a vészharang zúgása s nekiindultam a semminek, rettenetes erőt éreztem izmaimban, s ha akkor a félvilággal kellett volna szembeszállnom, megtettem volna…

Végül eljutott Afganisztánba, ahol a fejedelmek olyan tempóban váltották egymást, „mint ahogy az úriemberek a fehérneműiket váltani szokták.” A harcokban a korabeli cikkek alapján Farkas András is bátran helyt állt, a felkelés pedig sikeres volt, aminek eredményeként az afgán uralkodót – Amanullah kánt – elűzték, a helyére került Mohammed Nadir Shah pedig a francia lapok egyike által tévesen André F. Arkaz néven emlegetett magyar férfit hálája jeléül hadügyminiszterré nevezte ki.

in: Kis Ujság, 1932. aug. 28.

Már csak egy dolog hiányzott a boldogságához: hogy a családja is kövesse őt Afganisztánba és ott együtt új életet kezdjenek, ám ez végül sosem valósult meg, hiszen 1933-ban a királyt meggyilkolták, így Farkasnak nem volt tovább helye az országban.

in: Magyar Nép, 1932. március 26.

Nem tudjuk pontosan mi történt ezután vele, de a Magyar Közlöny szerint 1949-ben holttá nyilvánították. Utolsó ismert lakhelye az iráni Kermansah volt.

 

A kutató teljes posztja itt érhető el:

#adtkutatásomA Szegedről elszármazott Farkas Andrásból lett Afganisztán…

Közzétette: Béres-Berényi Dorottya – 2020. június 6., szombat

 

Kiemelt fotó: R9 Studios FL

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.