Nem büntetésnek tartom ezt. Inkább ahhoz hasonlítanám a helyzetet, mint amikor egy 18. századból örökölt, gyönyörű vázát megragad valaki, és a falhoz vágja. Ilyenkor nem lehet meglepődni azon, ha ez a kivételes érték megsemmisül, ugye?
– ezt mondja Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke, amikor arról kérdezzük, hogy vallási szempontból ő mihez kezd a koronavírussal, egyetért-e például azzal a megközelítéssel, hogy Isten ezzel a járvánnyal a bűneiért bünteti az emberiséget. A lelkész szerint azonban a vírus inkább egyfajta következmény, aki pedig a vázát a falhoz vágja, nos, az maga az ember. Hogy pontosan miképp is kell ezt érteni, azt kifejtjük hamarosan.
A koronavírusnak – azon túl, hogy megannyi társadalmi, orvosi, politikai és gazdasági aspektusa van – akad vallási-teológiai vetülete is. A világ nagy egyházai az elmúlt hetekben (akár híveik kérésére) jelentős erőkkel foglalkoztak azzal, hogy választ adjanak olyan kérdésekre, mint például:
- Mi köze Istennek a járványhoz? Van-e célja vele?
- Miért szabadította ránk?
- Büntetés-e a koronavírus vagy sem?
- Ha igen, akkor mit kell tanulnunk belőle?
- Ha nem büntetés, akkor mégis mi?
A fenti kérdésekre világszerte a legkülönbözőbb értelmezések jelentek meg eddig. Billy Prewitt, amerikai protestáns teológus szerint – aki könyvet is szentelt már a témának – Isten a keresztényeket ért üldözés miatt küldte a Földre a koronavírust. Szintén büntetéspárti az ultraortodox rabbi, Meir Mazuz megközelítése, aki szerint a járvány Isten büntetése a homoszexualitás terjedése miatt.
Ennek a megközelítésnek – melynek a fent idézett két személyen túl is számos követője van – a Biblia több ószövetségi szöveghelye adhat bizonyos alapot, akár a bűnbeesés, a vízözön, a bábeli zűrzavar vagy a tíz csapás történeteiben. (Ez a blog pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar történelmi hagyományban ez az irány annyira erős, hogy nem csak a 16. században értelmezték isteni büntetésként a török jelenlétét, de még a 19. században keletkezett Himnuszba is beszivárgott ez a felfogás: „Hajh, de bűneink miatt / Gyúlt harag kebledben, / S elsújtád villamidat / Dörgő fellegedben” – amit a mai napig mondunk, énekelünk, szavalunk rendszeresen.)
Forrásaink egybecsengő véleménye szerint: nem. Sokkal árnyaltabb választ igényel a mai kor – mondták a 24.hu-nak.
Ez egy leegyszerűsítő, fundamentalista értelmezés, ezen a gondolkodásmódon a modern teológia már túl van, kimondhatjuk egész nyugodtan, hogy a koronavírus nem fejezi ki Isten akaratát
– érvel Mártonffy Marcell teológus, aki ezen a ponton szembeállítja az apokaliptikus és a konspiratív megközelítést a józan hittel, utóbbi ebben a helyzetben inkább azt keresi, miként hívható elő a jó maximuma. „Erich Garhammer német teológus épp a mostani világjárvány kapcsán teszi fel a kérdést: nem sokkal humánusabb-e az isteni büntetésről prédikáló domonkos rendi szerzeteseknél Boccaccio Dekameronjában a pestis sújtotta Firenzéből elmenekülő társaság, amelynek tagjai szép és furfangos történeteket mesélnek egymásnak, hogy elüssék valahogy az időt a járvány alatt?”
Fekete Károly tiszántúli református püspök azt mondja, ha lehet is büntetésről beszélni, az nem Istentől ered:
Mi, emberek magunknak kerestük a bajt. Nem egyéb történt, csak életünk fonákságainak büntetése ért utol minket. Nagyravágyásunk, akarnokságunk, istenkedésünk termését aratjuk. Könnyelmű és felszínes dolog lenne Istent bűnbaknak beállítani ebben a helyzetben. A magunk önzőségéből és telhetetlenségéből az Istenhez térés lenne a kiút. A jelen helyzetben, úgy érzem, Isten nem a problémaokozás, a járvány ránk bocsátásának velünk ellenséges oldalán áll, hanem az életünk megoldásának az oldalán. Isten most is velünk van. Isten életpártiságához nem fér kétség. A jelenlegi helyzet is az emberért van, hogy észhez térjünk végre! A járvány jel és eszköz, hogy rájöjjünk: törékenyek, sérülékenyek és Isten kegyelmére szorulók vagyunk.
Az Oxfordi Egyetem vallási kérdésekben is aktív nyugalmazott matematika profeszora, John C. Lennox könyvként publikált friss esszéje kapcsán (Where is God in a coronavirus world?) a fenti problémával kapcsolatban vetett fel egy eddig nem említett szempontot ebben az interjúban: nevezetesen azt, mégis ki mondhatja azt a koronavírusról (vagy bármi másról), hogy ez egész bizonyosan Isten műve?
Ez teljes tévedés, ellenben – hangsúlyozza Lennox – a koronavírus kapcsán sokkal inkább fontos, hogy a járvány emlékeztet minket sérülékenységünkre és halandóságunkra.
De akkor mi köze ehhez Istennek?
A koronavírus természetesen egyéb súlyos teológiai kérdéseket is felvet. Például a teodicea problémakört is aktualizálja: eszerint ha Isten jó és mindenható, akkor miként történhet meg olyan, emberek milliárdjait súlyosabban vagy kevésbé súlyosan érintő, egész világra kiterjedő rossz, mint a koronavírus? Aki ezt az ellentmondást szeretné feloldani, ha a logika szabályai szerint halad, arra jut, hogy
- Isten nem jó.
- Isten nem mindenható.
Ezek viszont – érvelnek a különböző vallások képviselői – leegyszerűsítő és hamis válaszok, és nem vehetők komolyan a 21. században.
„Nem vagyok én Isten ügyvédje” – mondta erre az amerikai haszid rabbi, Chaim Bruk az usatoday.com-nak korábban.
Mártonffy Marcell pedig egy hosszabb választ szentel a problémának:
Mi köze ehhez Istennek? Ez a kérdés valójában szembesíti a teológiát a saját korlátaival, hiszen milyen módon igazolható a rossz, ha Istenről az gondoljuk, hogy ő a feltétlen Jó, és ha azt is hisszük, hogy Isten mindenható? Ugyanez a nyomasztó kérdés merült fel a 20. századi népirtások után, de egy természeti katasztrófa után is: hogyan egyeztethető össze mindez a szörnyűség és tragédia az isteni jóval és gondviseléssel? Az ellentmondásokat akár fel is oldhatnánk, ha úgy válaszolnánk erre a kérdésre, hogy Isten kifejezetten akarja, hogy ez történjen, vagy ha úgy vélekednénk, hogy Isten mégsem mindenható.
De azt is mondhatjuk, hogy nem tudjuk erre a kérdésre a választ. Ez az a pillanat, amikor a hit, de a teológiai gondolkodás is szembenéz a nem tudással. Kifürkészhetetlen, miért történik annyi rossz a világban, illetve miért erősebb a rossz, ezen belül a bűn, mint Isten mindenhatósága. Ennek ellenére van további konzekvencia, mert nyilvánvaló – hívőként is nehéz mást mondani –, hogy az embernek ilyenkor a saját erejéből kell a legjobbat kihoznia. A szabadságát az ember ilyenkor is képes kamatoztatni – azaz a teológia ilyenkor a teremtményben is bízik, nemcsak Istenben.
Mit tesz a rossz ellen Isten? Nem tudjuk, és ezzel együtt élni hívőként bonyolult dolog, de lehet bízni a jobbra fordulásban, s főleg lehet tenni érte. Bár nincs pontos tudásunk a rossz eredetéről, sokat tehetünk a rossz felszámolásáért, ahogy a tudomány dolgozik is a megoldáson, és egyébként is rengetegen küzdenek a betegség ellen, illetve a betegek gyógyulásáért.
Mit mond a rabbi?
Radnóti Zoltán szerint a koronavírus és Isten kapcsolatát firtató felvetés nem új, abban az értelemben semmiképp, hogy ezt a kérdést az összes betegség, háború, de a gyerekhalandóság kapcsán is fel lehet hozni. Az e mögött meghúzódó alapkérdés pedig a budapesti Bét Shalom zsinagóga rabbija szerint az:
Jöhet-e a rossz az Istentől?
„Alapvetés, hogy Isten nem akar a világnak rosszat. Istentől tehát nincs rossz. A zsidó vallás úgy látja, hogy a rossz az ember saját vétkeiből származik. Ami rossz van a világban, arról mi, emberek tehetünk, és el kell ezen gondolkodnunk, a koronavírus idején is” – mondja.
Radnóti Zoltán szerint ugyanakkor a koronavírus számos dologra jó – ez a pozitív megközelítés amúgy is a zsidó hagyomány jellemzője. „Az embernek mindenből kell tanulnia, a negatív dolgokból is. Például a preventív védekezés, az otthonmaradás most olyan ajtókat is kinyitott, amelyek korábban zárva voltak, vagy egyszerűen nem vettük őket észre.” Radnóti szerint olyan értékeket kell felismernünk, amelyekre korábban nem fókuszáltunk, de legalábbis nem eléggé. „Hogy milyen fontos a jó szó, vagy a figyelő, törődő, pozitív kommunikáció. A személyes kapcsolatok. A megszokott rohanásban talán erről el is feledkezünk. A kapcsolódási igényeket azonban a koronavírus épp előhozhatja” – összegez a rabbi a 24.hu-nak.
Tanulság is van?
A különböző vallási irányzatok képviselői egyetértettek abban, hogy a koronavírus nem tekinthető isteni büntetésnek, de abban is közös nevezőn voltak, hogy ennek ellenére lehet, sőt, kell is tanulni belőle. Fekete Károly református püspök szerint mindenképpen „van teológiai tanulsága, mert tanítanunk kell a javak istenítésének veszélyeiről, amely a gazdagság, az uralkodni vágyás és az erőszak triászának kétségbeejtő aknamunkáját szüli. Az ember a növekedésbűvölet rabszolgája lett, mintha a növekedés vezetne el a földi mennyországhoz. Elfelejtett fogalmaknak kell újra előtérbe kerülniük, mint az önkorlátozás, a mértékletesség, a megelégedettség, a megbékélés, a nem haszon érdekeltségű feladatvállalás, a lemondás. A belső, lelki-szellemi növekedésre lenne nagy szükségünk, hogy emberibb emberek legyünk.”
Iványi Gábor hasonló következtetésekre jut:
Isten megteremtette a világot, ez lett az ember lakóhelye. Ha azonban az ember elkezdi kizsákmányolni a világot, akkor felborul a rend. Minthogy a koronavírus egy világjárvány, az egész világnak szól az üzenet: elrontottunk valamit. Én tehát figyelmeztetést látok ebben. A tudományos mérések és eszközök azt látják most, hogy megnyugszik a Föld. A Földnek is kell pihenni, a világ most elkezdett gyógyulni. Nekünk pedig úgy kellene használnunk a jövőben, hogy az neki jobb legyen, mint eddig volt.
Mártonffy Marcell egy komplexebb tanulság és konzekvencia megfogalmazását szorgalmazza. „Ennél a pontnál szerintem a közös emberi feladat – egy újabb járvány elkerülése – megelőzi az Isten akaratáról való spekulációt. Érdemes ugyanakkor elmerengeni azon is, hogy a tanulságnak nem része-e bizonyos fokú életmódváltozás. Nem tudom a pontos választ, de az erről való közös gondolkodás nyilván hasznos lehet.”
Kiemelt kép: Douglas Magno /AFP
