Ezért épül völgyhíd a nem létező völgy fölé Nemesmedvesnél

Váncsa István: Viadukt

Hatszáz méteres völgyhíd épül Vasszentmihály és Nemesmedves között, az M8-as gyorsforgalmi út részeként, jórészt természetvédelmi területen. Olyan völgyet ível át, amely korábban nem is létezett. Mesterségesen hozták létre csak azért, hogy legyen hová völgyhidat építeni – adta hírül az Átlátszó szeptember kilencedikén. Elsőre alig hihető, amit leír, de csak azért, mert tamáskodók és cinikusok vagyunk. Ha kellő figyelemmel adóznánk kormányzatunk küzdelmének, melyet a vidék lakosságmegtartó képességének növelése érdekében vív szakadatlanul, akkor képesek lehetnénk arra, hogy a felvázolt koncepció megin­dítóan humánus voltát egyből felismerjük.

Nemesmedves az ország egyik legkisebb zsákfaluja, huszonvala­hányan lakják, a völgyhíd pedig azért épül, hogy az M8-as a nemes­medvesi bekötőút fölött haladjon el, vagyis hogy a falu (vélhetőleg nagyobbrészt hajlott korú) lakóinak megszokott országúti közlekedését senki és semmi meg ne zavarhassa.

Továbbá nyilván azért, mert van rá pénz. Magyarország Európa sereghajtójából fölküzdötte magát a kontinens egyik éllovasává, mondta gazdánk az ITU Telecom World 2019 nyitóünnepségén. Azt is mondta, hogy bár 2010-ben még recesszióban voltunk, ma Európában a legnagyobb növekedés a miénk. Stabilan állunk a lábunkon, a magyar költségvetésnél biztonságosabb kevés akad Európában. Pénzünk mint a pelyva, azt se tudjuk, mit kezdjünk vele – ezt már nem ő mondta, én teszem hozzá, hogy kellőképp világos legyek.

Kovács Zoltán: 169 Óra

A 168 Óra című hetilap szempontjából az első rossz lépés nagy valószínűséggel a Brit Média beengedése a tulajdonosi körbe: jó pénz volt – gondolom -, de a jövő szempontjából rossz üzlet. Ezt viszont tudom. Nyíltan nem beszélt róla senki, de egyre nyomasztóbb volt hallgatónak, olvasónak az a presszió, amit a tulajdonosok, közeledve a kormányideológiához kifejtettek. Erről szólt a lap állandó szerzőjének, Ceglédi Zoltán a nyugatifény.hu-n megjelent írása:

Az elmúlt hónapokban megdöbbenve figyeltem, ahogy Köves Slomó ott vigyorog fideszes kampányfelületeken, ahogy csak olyan válaszai vannak, aminek a Fidesz örül, meg ott ácsorog tétován a szülésserkentő kanbulikon. El kellett jönnie ennek a pillanatnak.

Tóth Ákos leköszönő főszerkesztőnek, mint a nyilvánosságra hozott lemondó beszédéből kiderült, feloldhatatlan konfliktusa volt a hetilap tulajdonosával, de ennek tartalmáról részleteket nem mondott. De ha már senki nem beszél erről, alighanem igaz Ceglédi imént idézett írása: nyomasztó lett a Köves Slomó-féle vonal. Hogy aztán ez hova vezet, azt nem tudni.

A kérdés egyébként nyilván nem az, hogy a tulajdonos mit tehet meg, kirúghatja a főszerkesztőt vagy akár beszüntetheti a lapot, hanem az, hogy ténylegesen mit tesz meg. A Sulzberger család vagy a New York Times kiadója, Arthur Ochs Sulzberger és az első generációs magyar laptulajdonosok között éppen akkora a különbség, mint a NY Times és a magyar lapok között.

Az, hogy a New York Times egyike a világ legtekintélyesebb lapjainak, egyebek között tulajdonosainak az érdeme.

Számukra a lap több mint üzleti vállalkozás vagy a politikai befolyásolás eszköze. A legfontosabb kérdés persze, lesz-e tartalmi változás, megmarad-e a lap politikai éle, vagy még inkább kényszerül elveszíteni azt, amit olvasói elsősorban szerettek: a színvonalas interjúkat, gondolatgazdag publicisztikai szövegeket. Vagy mindezek megmaradnak, csak éppenséggel ezek takarásában tovább erősödik az a nyomás, amit Ceglédi érzékeltetett, és a lap előbb-utóbb arra az útra lép, amit a Klubrádió egyre mélyebben jár be: hitéleti kis traktátus lesz belőle. Lehet ez is, csak akkor nem kell úgy tenni, mintha nem az volna.

Ludassy Mária: Condorcet az Akadémiáról Athéntól Atlantiszig

A görög akadémiák – az egyes filozófusok üldözése ellenére – megőrizték autonómiájukat, a politikától való függetlenségüket, azt az ideáltipikusnak tekintett felfogást, hogy filozófusként, egy filozófiai vitában a rabszolga Epiktétosz érvei ugyanannyit érnek, mint a császár Marcus Antoniusé. „Minthogy ezek a filozófiai iskolák, amelyeket a görögök nagy bölcsen sohasem vontak be az állami intézmények körébe, tökéletesen függetlenek maradtak, s mivel tetszése szerint bárki nyithatott másik iskolát, alapíthatott új szektát, nem kellett tartani az észnek a tekintély előtti olyan behódolásától, amely a legtöbb népnél legyőzhetetlen akadályt jelentett az emberi szellem haladásának útjában.”  John Locke Levél a vallási türelemről okfejtése, illetve Benjamin Constant A vallásszabadságról érvelése ugyan ezen a logikán alapul: az egyház, mint az államtól független civil szervezet szabadon megalakulhat-átalakulhat, befogadhat vagy kiátkozhat, amíg közbűntényt nem követ el ÉS nem kér állami dotációt, olyan szabad lehet, mint a kertjeikben sétáló görög filozófusok, mint az antik akadémiák.

Garam Katalin: Idegengyűlölet Északon

A svéd társadalom alapjaiban nem idegengyűlölő, ellenkezőleg, toleranciája a nagy menekülthullám közepette is megmaradt. Legalábbis a nagy többség úgy gondolta, és gondolja ma is, hogy segíteni kell a bajba jutottakon. Van azonban egy hangos kisebbség, a Svéddemokraták, akik nem ezt vallják, és a legutóbbi választásokon 13,5-ről 17,5 százalékra nőtt szavazóik aránya. A többi parlamenti párt mégsem hajlandó velük együttműködni. Nehéz is volt kormányt alakítani a 2018-as választások után, de több hónapos tárgyalássorozatot követően a szociáldemokraták két polgári párt támogatásával kisebbségi kormányt alakíthattak.

Dániában másképp alakult a helyzet. A huszonnégy évvel ezelőtt megalapított Dán Néppárt a politikai elemzők szerint nacionalista, konzervatív, jobboldali populista és idegenellenes; elsősorban az Európán kívüli, főként a muzulmán bevándorlást kívánja megakadályozni. Egészen 2019-ig fokozatosan tudta növelni támogatottságát. A Dán Néppárt különlegessége azonban, hogy történetének során sohasem akart egyik kormányba se bekerülni, még akkor sem, amikor a második legtöbb szavazatot kapta. Ezzel szemben a külső támogatásuk nélkül nem lehetett kormányt alakítani, aminek viszont alaposan megkérték az árát: a külföldiek életét szigorító javaslataik rendre átmentek a törvényhozáson. Mostanra a többi párt fokozatosan átvette retorikájukat, és valamennyien egyetértenek abban, hogy tovább kell szigorítani a bevándorlási törvényeket.

A Dán Néppárt sikere nem is a népszerűségi adatokban mutatkozik meg, hanem abban, hogy átalakították a dán polgárok gondolkodását.

Ma Európában – legalábbis a svédek szerint – nincs idegengyűlölőbb társadalom, mint Dánia, Magyarország talán az egyetlen kivétel.

Zsidai Péter interjúja Polgár Gyulával

Polgár Gyula maga sem gondolta volna, hogy balfi kempingje, nem sokkal 1988-as fölépítése után fél évvel idegenforgalmi létesítmény helyett átmeneti menekülttáborként hoz majd szép bevételt. A Soprontól néhány kilométerre működő Castrum kempingjében igazi hiány klasszikus vendégekből volt, az illegális határátlépésre induló keletnémet családok viszont megtöltötték a placcokat. Akár Rejtő Jenő Grandhoteljében, titkosügynökök is voltak, akik az 1989. szeptember 10-i osztrák határnyitás után mind elpárologtak. Polgár Gyulát az augusztus 19-i páneurópai piknik után az MTV Panoráma műsora kérdezte az elhagyott NDK-sátrak között, harminc évvel később az ÉS-nek adott interjút.

“Egy baráti társasággal 1988-ban a Sopron közigazgatási részéhez tartozó balfi állami gazdaságtól megvásároltunk egy irodáknak, ebédlőnek is alkalmas számadó épületet egy nem nagy hozzá tartozó földdel. Akkoriban már szétesőben volt az állami gazdasági rendszer, igyekeztek megszabadulni, amitől csak lehet. A nyolcvanas évek végén az idegenforgalom egyre erősebb lett Sopron környékén, egyértelműnek tűnt, érdemes lesz kempinget nyitni.

Tranzitszállásnak szántunk, ahol egy-két éjszakát töltenek az Ausztriába továbbutazók. Csak ki kellett tenni a kemping táblát a 84-es útra, és 1988 őszén be is indítottuk a félkész Castrum-kempinget két kilométerre az osztrák határtól, majdnem a Fertő-tó partján.  Ez a kétkilométeres távolság nem a hivatalos klingenbachi határátkelőtől értendő, az Sopronnál volt, hanem a határsávtól. Mindent mi alakítottunk ki a rendelkezésre álló területen, gondoltuk, ha nem lesz elég a 45 kempinghely, az állami gazdaság velünk szemben lévő szilváskertjében is fel lehet verni sátrakat.

Számunkra is meglepetés volt, milyen hamar kiderült, jó döntés volt-e a vállalkozás, 1989-ben világútlevelet kaptak a magyarok, megszűnt a hároméves kiutazási korlátozás, beindult a turizmus.

A liberalizáció azonban a kiutazás felpörgésével együtt azzal is járt, hogy lényegében megszűnt a határsáv ellenőrzése a magyar oldalon. Aki korábban a tényleges határkerítéstől kijelölt határsávot elérte, nem mehetett tovább, igazoltatták, visszafordították. A lazítással ennek vége lett, bárki elmerészkedhetett a kerítésig anélkül, hogy visszatartották volna. Tavasszal figyeltünk fel, hogy egyre több NDK-s turista kér szállást, annak ellenére, hogy szegényes volt a kemping, a fű is alig nőtt ki, fákat is nekünk kellett ültetni. A keletnémeteknek volt tudásuk arról, mit jelent a kettős határsáv, tisztában voltak vele, mit jelent, ha azt nem ellenőrzik. Oda lehet menni és átlépni a kerítésen, ha meg nem fognak. Jó esélyekkel vághattak neki, mert akkor már tűzparancs se volt érvényben a határőrségnél, elektromos jelzőrendszer se működött, a kerítés pedig a Fertő-tó miatt egyes szakaszokon hiányos volt.”