Belföld

Bezárja a Honvédkórház a koraszülöttcentrumát, mert nincs elég orvos

Háromfősre csappant az orvosi stáb. A minisztérium korábban tagadta a 24.hu-nak, hogy gond van az ellátással.

A hvg.hu információi szerint december 15-én bezárják a Honvédkórház országos elismertségű koraszülöttcentrumát, mert nincsenek meg a működtetéshez szükséges személyi feltételek. Az információ, hogy bezár a Podmaniczky utcai PIC részleg, a 24.hu-hoz is eljutott.

A hvg.hu most azt írja, az  intézményben kedden délelőtt válságértekezletet tartotta annak kitalálására, hogy miként lehetne újra működtethetővé tenni a Perinatális Intenzív Centrumot (PIC), ahol olyan csecsemőket látnak el, akik a különböző méhen belül fejlődési rendellenességekkel, a születés előtti hetekben kialakult fertőzésekkel vagy a születés körüli időszakban fellépő problémákkal jöttek a világra. A PIC nem azonos a koraszülött intenzív osztállyal (NIC).

A lap úgy tudja, hogy az osztályról egy év alatt hét szakorvos távozott. Felmondásuk okai közé sorolták a megbecsültség hiányát és az alacsony fizetést is.

A szakemberhiány miatt eleinte csak kevesebb pácienst fogadtak, de november végére háromfősre csökkent a stáb, így már nem tudják teljesíteni a szükséges minimumfeltételeket.

Nádor Csaba, a PIC osztályvezetője kedden a lap információi szerint egy jelentős mértékű béremelésben látta annak zálogát, hogy sikerüljön a távozók helyére új szakembereket hívni az osztályra. A Honvédkórház parancsnoka, Kun Szabó István azonban a hvg.hu értesülései szerint egyelőre nem állt kötélnek.

A Honvéd ellátási területéhez tartozó kismamákat a bezárás alatt a Semmelweis Egyetem női klinikája, illetve a János-kórházban működő PIC fogadja majd.

A minisztérium tagad

Korábban a 24.hu is úgy értesült, hogy bezárják, illetve szünetelteik a Honvédkórház PIC részlegét. Múlt héten megkerestük az intézményt, reagáljanak az értesülésünkre, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztálya akkor ezt a választ küldte:

A Honvédelmi Minisztériumhoz érkezett megkeresésére hivatkozva tájékoztatjuk, hogy értesülése téves. A Honvédkórház koraszülött osztálya nem zár be, ott biztosított a betegellátás. Amennyiben kapacitáshiány következne be egy részlegen – más intézménybe történő irányítással – a betegellátás akkor is biztosított. A kórház vezetése az osztályon dolgozó és munkát vállaló orvosok és ápolók anyagi megbecsülését kiemelten fontosnak tartja, ezért ösztönzőrendszerek bevezetését tervezi.

A fővárosban egyébként hat PIC osztállyal rendelkező kórház van. Budapesten a Honvédon kívül

  • a SOTE
  • a János Kórház
  • a Péterfy Sándor Utcai Kórház
  • a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
  • és a Heim Pál Kórház

működtet PIC osztályt.

A Honvédkórház PIC részlege az intézmény honlapján olvasható tájékoztató szerint a legkorszerűbb 12 ágyon, „Magyarországon a legmagasabb szakmai szinten” látja el a koraszülötteket.  Azt is kiemelik, hogy  itt „működik Magyarország  egyetlen kórházi osztály mellé szervezett komplex koraszülött fejlesztő központja.”

A Honvédban 24 hét feletti újszülötteket tudnak ellátni, és nemcsak koraszülöttek, hanem beteg újszülöttek is kerülhetnek az osztályra, amit 2012 márciusa és 2013 októbere között bruttó 112 millió forintból újítottak fel.

A Szülészet-nőgyógyászati Osztályon belül működő PIC-en koraszülött intenzív, újszülött, koraszülötteket utógondozó részleg, valamint egy PIC-szakambulancia is működik. Utóbbiban a már korábban hazaadott koraszülöttek fejlődését követik nyomon, nézik, hogy miként tudnak beilleszkedni az óvodába, az iskolába – olvasható szintén a Honvédkórház honlapján.

A Honvédkórház legutóbb a Sürgősségi Betegellátó Centruma miatt került a hírekbe: augusztusban felmondott Zacher Gábor, az osztály vezető orvosa. Zacher döntését azzal indokolta, hogy

az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető.

Kiemelt kép: MTI / Lakatos Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik