Miközben a Fidesz győzelme és jelentős társadalmi támogatottsága vitathatatlan, az ellenzéki szavazókat soha nem taglózta le még annyira választás kimenetele, mint a múlt vasárnapi eredmény. Vannak, akik azonnal a bőröndjük után kaptak, mások az Orbán Viktor által megígért elégtételtől tartanak, és nem kevesen veszik biztosra, hogy április 8-én végérvényesen sírba szállt a magyar demokrácia. Összegyűjtöttük ezért Orbán Viktor néhány korábbi megszólalását, amiből bárki nyugalmat meríthet, hiszen a miniszterelnök a saját szavaival oszlatja el a legmélyebb aggodalmakat.
Kampányban nem számít a valóság
Ha másban nem is, abban legalább konszenzus van szerte a hazában, hogy ez volt a rendszerváltás óta eltelt idő legvisszataszítóbb kampánya. A minden eddiginél mocskosabb eszközök bevetésén persze senki nem lepődhetett meg, politikai kultúránk törvényszerű következménye volt ez, a valóság teljes figyelmen kívül hagyása azonban figyelemre méltó újításnak bizonyult, amit nem is sikerült zökkenőmentesen feldolgoznia a nemzet egy részének.
Most, hogy túl vagyunk rajta, higgyük el, hogy mindannyian felébredhetünk ebből a hagymázas lázálomból, és ha a mögöttünk hagyott lidércek továbbra is visszahúznának minket a sötétbe, koncentráljunk a 2005-ös Orbán Viktorra, amint arra emlékeztet:
Amikor kampány van, akkor már nem számít, hogy mi a valóság, vagy éppen mit dönt a kormány, mert mindenki a jövőre készül.
Ha pedig az elmúlt hónapok hatása alatt továbbra is elvesztetten bolyonganánk a félig már leszaggatott plakátok alatt, szolgáljon iránytűként a 2006-os útmutatás:
Tisztelettel arra kérem a nézőket, hogy talán kevéssé a pártkampányokra meg a fizetett hirdetésekre hagyatkozzanak.
Senki sem ellenség
A kampányt tehát lezártuk, ám itt maradt utána az országot kettészelő mély lövészárok, melynek egyik oldalán sok magyar állampolgár érzi úgy, hogy a hatalom az ellenségének tartja, és ennek megfelelően is fog elbánni vele az előre beharangozott jogi, erkölcsi és politikai elégtétel keretében, jelentsen ez bármit is.
Szerencsére Orbán Viktor már a ’94-es választás előtt nagyon pontosan felmérte, milyen kártékony az efféle mérgező hangulat, és mivel a helyzet most e tekintetben sokkal súlyosabb, mint a rendszerváltást követő években, nincs okunk azt feltételezni, hogy a miniszterelnök ekkora társadalmi felhatalmazással a háta mögött ne kezdene hozzá a sebek gyógyításához.
Ha valamiről ma kell beszélgetni szerintem, az az, hogy hogyan lehet a politikát ma művelő elitek között olyan hangulatot kialakítani meg kapcsolatrendszert, hogy ’94 után az éppen vereséget szenvedő politikai erő se úgy gondolja, hogy a következő négy esztendő az ő likvidálására tett kísérletnek a története. Beleértve magát a politikai elitet, a mögötte álló üzleti klientúrát (vagy fordítva, ez egy vitakérdés), beleértve a mögötte álló médiaklientúrát, beleértve a mögötte álló értelmiségi klientúrát. (…) A lényeg az, hogy ezek a vertikumok ne úgy érezzék, amit én minden nap érzek egyébként, hogy a történet vérre megy.
De hogyan lehet mindezt átültetni a gyakorlatba? Orbán Viktor, ahogy mindig, ebben a kérdésben is világosan beszél, eszerint pedig a konszolidáció elkerülhetetlen.
A Fidesznek az a felfogása, ami arról szól, hogy bármilyen éles ellentétek mutatkoznak kormánypárt és ellenzéki pártok között (…), azt mindenkinek tudni kell ebben az országban, hogy ma hat parlamenti párt van, és ennek a hat parlamenti pártnak az a dolga, hogy valamilyen szereposztásban elkormányozza ezt az országot. Ezt tudnunk kell és ezért ezt a másik öt pártot, amíg a demokrácia határain belül maradnak, mi soha sem kiiktatandó ellenfélnek vagy ellenségnek, hanem mindig olyan partnernak tekintjük, akivel valamilyen szereposztásban együtt kell működni.
Persze a kormányfői jó szándék ellenére könnyen előfordulhat, hogy a párt egyes felhevült tagjai nehezebben vetkőzik le az elmúlt években felöltött csatatéri habitust, de joggal bízhatunk abban, hogy a túlkapásokat (patkány és miegymás) nem fogja szó nélkül hagyni a Fidesz vezetése, hiszen már 1989-ben, lánglelkű fiatalemberekként is csalhatatlanul érezték, hol a határ.
[A Magyar Nemzetben is lehozott közlemény végén] mi fel is hívjuk a tagjainkat, hogy ne használjanak olyan képes beszédet, olyan kifejezéseket, amelyek arra adnak alkalmat, hogy egyrészt félelmet keltsenek, ha alaptalanul is, másrészt pedig, hogy a politikai ellenfeleink, eredeti értelmével ellenkező értelművé tudják kiforgatni.
Van alternatíva
Mostanában gyakran elhangzott, hogy ha nem a Fidesz nyeri az választást, akkor a hazának annyi, és Magyarország megszűnik magyar ország lenni, de természetesen ezt is csak a kampány mondatta a miniszterelnök úrral, voltaképpen nem így gondolja.
Ha így gondolná, az azt jelentené, hogy a kormány nem hisz a demokráciában, ahogy azt a Horn Gyulával folytatott miniszterelnök-jelölti vita óta tudjuk.
A kormánykoalíció hosszú időn keresztül azt próbálta elhitetni mindenkivel, a legmagasabb közjogi méltóságok segítségét is igénybe véve, hogy nincs más alternatíva. Mondandóm szempontjából nem fontos az a körülmény, hogy ez szerintem a demokráciával nehezen összhangba hozható kijelentés, hiszen a demokráciának az a lényege, hogy mindig legyen alternatíva, amelyek között választhatunk.
Senki ne jöjjön most azzal a jól ismert válasszal, hogy a kilencvenes években ez még talán így volt, de azóta az ellenzék alkalmatlanná vált a ország irányítására. Orbán Viktor ugyanis húsz évvel ezelőtt a Magyar Nemzetnek kategorikusan leszögezte, hogy soha nem állhat elő ilyen helyzet.
Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar.
Kiegyensúlyozott tájékoztatás? Nem lehetetlen!
Ha azonban megengedjük, hogy a kormányt egyszer majd akár le is lehet váltani, akkor akár azt is meg lehetne fontolni, hogy az ellenzéki politikusok is elmondhassák a magukét a közszolgálati médiában, hátha így majd felkészültebben, több információ birtokában tudnak dönteni az emberek. Vagy ez már túl merész gondolat? Mit mond erről az ország első embere?
Épp ez a szabadság! Épp azt akartuk, hogy ne csak a miniszterelnök beszélhessen minden tévécsatornán, minden rádióállomáson, és minden újságon keresztül.
Jó, jó, ha nem is mindenhol, de azért a péntek reggeli Orbán-„interjúk”, a Fidesz-politikusoknak fenntartott Vasárnapi újság című rádióműsor azért megmaradhat, nem? Mi nem bánnánk, ám Orbán Viktor sajnos sokkal szigorúbban jelölte ki a normalitás talaját, ahova újabb kétharmad birtokában alighanem el fogja vetni a napokban emlegetett „új kormányzás” magvait.
Vajon egy közszolgálati média esetében normális dolog-e az, hogy egy párt alelnöke rendszeresen, minden héten, állandó műsoridőben, és úgy is aláírva vagy alámondva mint a párt alelnöke, szózatot intéz a nemzethez a rádióból. És miután én ezzel nem értek egyet, az a kérdésére a válaszom, hogy nem kell attól tartani, hogy a Fidesz alelnöke vagy bármilyen más pártpozíciót betöltő embere félóránként vasárnap reggel majd szózatot fog intézni önökhöz a rádióból. Ez nem normális dolog, ezt nem szabadna megengedni.
Sőt, még talán az sem teljesen ördögtől való felvetés, hogy olykor-olykor az ország nagy része számára az egyetlen tájékozódási forrást jelentő, kormány által fenntartott médiában is feltűnjenek a kormány számára esetleg kényelmetlen tényeket ismertető beszámolók. Hogy miért segítené ez nemcsak a nézők látókörének szélesítését, de még a kormány munkáját is? Orbán Viktor elmagyarázza:
A sajtó szabadsága rendkívül fontos. Az egy jó dolog. Mert ha ez velünk fordult volna elő [a Gyurcsány-kormány ügyeskedett az Európa Unió elé tárt magyar pénzügyi adatokkal], azt kaptunk volna, amit megérdemlünk: ilyen miszlikbe aprítottak volna a magyar médiában, kicsontoztak volna, kitették volna száradni a bőrünket, és igazuk lett volna a magyar médiamunkásoknak, ha ezt teszik. Tehát a nem lakáj habitusú, igazi, komoly, szakmája és az emberek iránt elkötelezett újságíró szakma rendkívül fontos dolog. Akkor nem fordulhatna elő ilyesmi.
Bárki beleszólhat a politikába, még vita is lehet
De ha Brüsszelből folyamatosan támadják és mindenféle nem kívánatos dologra kényszerítik Magyarországot, akkor természetes, hogy felsorakozunk a kormány mögött, nem? – kérdezheti az egyik oldal, míg a másikon sokan éppen attól félnek, hogy Orbán előbb-utóbb kikormányozza az országot az EU-ból. De ne legyünk ilyen szemellenzősek, álljunk bármelyik oldalon, hiszen a kormányfő szerint sem árt helyén kezelni a dolgokat.
Először szerintem lelkileg tegyük magunkat rendbe, ha szabad így fogalmaznom, és mondjuk ki, hogy Brüsszel nem Moszkva!
És mi a helyzet a civilekkel, akikről Kovács Zoltán kormányszóvivő a választás éjszakáján kerek perc megmondta, hogy be kell záratni a politikába beleszóló szervezeteiket? Nem is beszélve arról, hogy a Figyelő már listázni is kezdte a hatalommal szemben kritikát megfogalmazó polgártársainkat. Nagy megkönnyebbülés, hogy Orbán Viktor nem ért egyet mindezzel.
Nem lehet lemondani az ország ügyeivel való törődésről, az iránti érdeklődésről. Az abban való részvétel lehetőségéről két választás között négy éven keresztül. Mert a végén még a politikusok tönkreteszik az országot. Kis túlzással mondhatnám, hogy túl komoly dolog egy ország sorsa ahhoz, hogy kizárólag a politikusokra bízzuk. Nekünk is néha törődni kell vele, rá kell nézni.
Az ország többsége azért többnyire mégiscsak a választásokon keresztül avatkozik bele közvetlenül a politikába, az elmúlt 12 évben azonban nem segítette a döntésében olyan miniszterelnök-jelölti vita, amelyen Orbán Viktor is részt vett. A kormányfő alighanem tanácsadóira hallgatva maradt távol a megméretéstől, de ha meghallgatjuk, mit gondol valójában erről, akkor reménykedhetünk benne, hogy 2022-ben már nem hagyja majd eltántorítani magát a vitától.
Ezek a mélységek, egy személyiség, egy érvelési rendszer, egy gondolkodásmódnak a mélyebb rétegei csak egy ilyen vitában tárhatók föl, akkor hogy ha az ember egyébként azt a stratégiát választja, amit én választottam, hogy engedi, hogy ez feltáruljon. Szerintem ennek a vitának az eredményeképpen mondjuk úgy, hogy a politikával mélyebben nem foglalkozó emberek sokkal többet tudnak arról, hogy milyen kormányunk volt négy éven keresztül, mint a megelőző négy év alatt összegyűjthettek erről információt.
Még akár az egészségügy és az oktatás is terítékre kerülhet
A kormánynak ugyan a szemére szokták vetni, hogy nem foglalkozik az egészségügy problémáival, de erre az elmúlt években vélhetően csak a nemzetre leselkedő veszélyek miatt nem jutott ideje. Orbán Viktor 2006-os szavai azonban ma is legalább annyira érvényesek.
Szeretném megköszönni a kórházakban dolgozóknak, hogy olyan kevés fizetésért, amiért a munkájukat végzik, ellátják a betegeket, törődnek velük, teljesítik a kötelességüket.
És bár a Fidesz a választás előtti túlfűtött hangulatban nem vett részt az ellenzéki pártok által lefektetett oktatási minimum kidolgozásában, vegyük észre, hogy a legfontosabb kérdésben azért megvan a közös nevező.
Azt üzenjük meg, hogy a kormány tudja, hogy tehetség, szorgalom és vagyon nem azonos arányban osztattak szét közöttünk. Ezért egy olyan oktatási rendszert kell teremteni, ahol nem a családok vagyoni helyzete szabja meg, hogy kiből mi lesz.
És aki még ezek után is hőbörögni akar, annak ajánlhatjuk Orbán Viktor 1988-as gesztusát, illetve intelmét.
Kiemelt kép: Bielik István/24.hu
