Belföld

Ez egy évszázados küzdelem, hatalmas háború jön

Egy betegséget olyan anyaggal lehet meggyógyítani, ami hasonló tüneteket okoz egészséges emberekben. A szerek hatékonysága a hígításukkal egyenes arányban nő. Ez a két állítás a homeopátia talán két legfontosabb alaptétele. És ez szúrt szemet nemrégiben az ausztrál orvostudományi testületnek, aztán most az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságnak, legutóbb pedig a Svéd Királyi Akadémiának. Európai akadémiai összefogás indult, amibe a Magyar Tudományos Akadémia is beleállt. Egyhangú szavazással úgy döntött, hogy mostantól a homeopátiás szereket is ugyanúgy kéne elbírálni, mint a hagyományos gyógyszereket.

Mandl József, az MTA rendes tagja, az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnöke azt mondja, a homeopátiás szereknek nincs tudományos és gyakorlati bizonyítéka.

Évek óta porondon vannak a homeopátiás szerek. Miért csak most jutottak el odáig, hogy itt valami nincs teljesen rendben?

Nagyon régóta mondják különböző testületek, hogy a homeopátiás szerek alkalmazásával kialakult helyzet nincsen rendben. 1989-ben lettem az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) titkára, 2014-ben neveztek ki az ETT elnökének, így 1989 óta ismerem inkább a történéseket, és az azóta történt eseményekről tudok hitelesen nyilatkozni. 1991-ben az ETT állást foglalt, hogy „egyforma megítélés” indokolt, ha emberek gyógyítására gyógyszerként használunk készítményeket. Ez egy búvópatak, ami újra meg újra jelentkezik. Most az aktualitás az, hogy részint Ausztráliában van egy magas szintű kormányzati testület, ami részletesen megvizsgálta a homeopátiáról megjelent írásos anyagokat, és arra a következtetésre jutott, hogy ennek alapján nem lehet a homeopátiás készítményeket gyógyszernek tekinteni. Másrészről pedig a Svéd Királyi Akadémia kezdeményezte, hogy az európai akadémiák együtt lépjenek fel a homeopátia ellen. Ehhez csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

De miért most?

Feltételezésem szerint azért, mert egyre nehezebb, költségesebb, bonyolultabb új gyógyszert előállítani. Most a különböző becslések szerint nagyjából 1 milliárd dollárba kerül egy új gyógyszer kifejlesztése. Óriási koncentráció ment végbe a gyógyszeriparban, ennek részben áldozatai a magyar gyógyszergyárak is. Többségük beolvadt nagy külföldi cégekbe, amelyek aztán tovább koncentrálódtak. Egyre kevesebb olyan tőkeerős cég van, amelyik képes új gyógyszert kifejleszteni.

Ehhez hogyan jön a homeopátia?

Úgy, hogy ehhez a hatalmas költséghez képest vannak olyan cégek, amelyek úgy forgalmaznak szereket – amelyeket „gyógyszerként” szednek emberek -, hogy nincs a szereknek úgynevezett preklinikai dossziéja.

Óriási piac

Az Egyesült Államokban már egy évtizede is 3,9 millió felnőtt és 910 000 gyerek használt homeopátiás szereket. És majd 3 milliárd dollárt költöttek rá. Magyarországon nehéz számokat találni.

 

Egyes becslések szerint 2 millió ember már legalább egyszer használt ilyen szert és legalább 750 ezer rendszeresen ezt használja, ha baja van.

 

A European Coalition on Homeopathic and Anthroposophic Medicinal Products adatai szerint 2011-ben egy ember 4,98 eurót költött Franciaországban homeopátiás szerre, a lengyelek 0,79 eurót, a magyarok 0,53-at, a csehek pedig 0,33-at áldoztak rá.

 

Homeopata orvosban sokkal jobban állunk. 100 ezer főre Csehországban 39,4, Magyarországon 23,7, Lengyelországban 14,1, míg például Franciaországban csak 8,7 homeopátiás orvos jut ennyi emberre.

Vagyis a homeopátiás készítmények gyártói megspórolják a kutatást és a klinikai vizsgálatokat?

Igen. Hatalmas költsége van annak, hogy gyógyszernek hívhassunk valamit. Fejlesztés, klinikai vizsgálatok, óriási munka. Ha én mondjuk 40 évvel ezelőtt kitaláltam egy gyógyszert, annak a forgalomba helyezéséhez szükséges vizsgálatok sokkal kevesebbe kerültek, mint most. Ha én most bejelentem, hogy van egy fantasztikus találmányom és ezt ki kéne próbálni, mert ez egy remek gyógyszer, akkor kell egy óriási tőkével rendelkező cég, aki mögöttem áll és beleteszi a fejlesztésbe azt az összeget, ami alapján ezt gyógyszernek hívhatjuk majd. Ma már nem csak elsősorban egy szabadalom kérdése egy új vegyület piacra kerülése. Ezzel szemben vannak a homeopátiás készítményeket gyártók, akik mindezt megspórolják.

Mekkora ereje van annak az állásfoglalásnak, amit az MTA most kiadott?

Nemcsak ez az állásfoglalás fontos. Az európai akadémiák közös állásfoglalása hozhatja olyan helyzetbe az uniós döntéshozókat, hogy most valóban valamit kéne tenni. A készítményeket mindenhol a világon hatóságok engedélyezik. Itthon is.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

És a hatóságok működését politikusok törvényekkel szabályozzák. Vagyis az európai tudományos akadémiák most nyomást gyakorolnak a politikusokra, hogy tegyenek valamit.

Ez egy európai kezdeményezés. Nem konkrétan a nemzeti hatóságoknak szól. Az MTA egy európai kezdeményezéshez csatlakozik. Számos gyógyszerekkel összefüggő kérdéskört uniós szinten szabályoznak. Mi reméljük, hogy ezt a homeopátiás szerekkel kapcsolatos ellentmondásos és visszás helyzetet végiggondolják a döntéshozók európai szinten.

A homeopátia nem tegnap került a gyógyszertárakba. Képzett orvosok ajánlják a pácienseknek évek óta. Komoly üzlet. Nincsenek egy kicsit elkésve ezzel a dologgal?

Persze, hogy egy sok évtizedes múltra visszatekintő, kezdettől vitatott kérdéskörben csak el lehetünk késve, de mindig és minden arról szól, hogy vannak szerek, amik nem hatnak, és vannak szerek, amik hatnak. És ebben a hit kérdése is benne van.

Nagyon régóta tudjuk, hogy az egyes típusú cukorbetegséget az inzulin hiánya okozza. Ergo adunk inzulint és meggyógyítjuk. Az egyes típusú cukorbetegségben a homeosztázis borul fel, vagyis az egyensúly a szervezetben. A kérdés nem az, hogy inzulint kell adni inzulin hiányban, hanem az, hogy mikor, hogyan, mennyit, milyen formában stb . És ezt hogyan, milyen  klinikai vizsgálatokkal kell ellenőrizni. Mit kell tenni, ha túladagoljuk, és mit kell tenni, ha alul adagoljuk. Senki nem vitatja, hogy betegségek esetén különböző homeosztázisok különböző szinteken borulnak fel. Az a kérdés, hogy mikor és mit kell tenni a betegek gyógyulása érdekében.

Ehhez képest a homeopátiás szerek?

A homeopátia szerint a betegségekben meg kell oldani a homeosztázis zavarát. Eddig a hipotézis rendben is lenne. A homeopátiával az a baj, hogy mint hipotézis részleteiben nincsen bizonyítva, különösen az nincs bizonyítva, hogy a homeopátiás szerek a legkülönbözőbb homeosztázisok zavarait megoldják. Medikusként volt egy gyakorlatvezetőm. Ő azt mondta nekem, a 20 éves idealistának, hogy ha a beteg fejére teszek egy bilit, és ő attól jobban lesz, az jó. Az a fontos, hogy a beteg jobban legyen. Én azon gondolkoztam, hogy de miért lesz jobban? És ha például egy lavórt teszek a fejére, a lavór nem segít? Az orvoslás arról szól, hogy tudjuk, mi, miért okozza azt a hatást, amit kapunk. Beveszem a szert és csökken a vérnyomásom. Az a bizonyíték, hogy gyógyszert vettem be, hogy csökkent a vérnyomásom a szer hatására. A bizonyítékokon alapuló orvoslás azon alapul, hogy a kérdéses gyógymód a betegek jelentős százalékának segít. Ezt pedig nagyon komplikált és részletes módszerekkel bizonyítja. Egy gyógyszer bevezetése bizonyítási kényszer. A homeopátia nincs bizonyítva.

A homeopátia nem hatékonyabb egy cukortablettánál

Az ausztrál orvostudományi testület kutatói az eddigi tanulmányok vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy nincs olyan egészségi állapot, amelyre a homeopátia megoldást jelentene, azok a tanulmányok, amelyek a hatékonyságot igazolták volna, nem feleltek meg a kutatási protokolloknak és nem volt elegendő résztvevőjük ahhoz, hogy bizonyíthassák, érdemes erre költeni.

 

Az amerikaiak nem jutottak még ilyen messzemenő következtetésre. Ők még csak ott tartanak, hogy az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) – miután egy tárgyalássorozaton két napon át hallgatta meg a szakértői véleményeket a homeopátiás szerekről – vizsgálni fogja, hogy a homeopátiás szereket ugyanolyan szigorral kell-e forgalmazni, mint a hagyományos, gyógyszertárban kapható készítményeket.

A bili sem. De néha mégis hat. Akkor mi a baj?

Egyfelől kísérletesen nem tudjuk, hogy a homeopátiás szerek hatnak-e, másfelől a hatásuk klinikai vizsgálatokban sincsenek bizonyítva. Az, hogy van két ember és azt mondja, hogy jobban lettem tőle, semmit nem mond. Ezek az úgynevezett anekdotikus eredmények.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Már olvasom a kommentelőket. Ez a 10 millió futballszakértő és 10 millió orvos országa. Tulajdonképpen csak azt akarják az európai akadémiák, hogy a homeopátiás szerekkel is kötelező legyen borzalmasan drága kísérleteket elvégezni, vagyis a gonosz gyógyszerlobbi elérte, hogy egy olyan területet, ahol nem ők a piacvezetők, komolyan rendszabályozzanak.

Kár tagadni, hogy a homeopátiás szerek használata és ellenzése vizsgálható üzleti érdekek szerint is. Beteg emberek vannak és az egészségipar-lobbi ereje állítólag a hadiiparénál is nagyobb. Ehhez én nem értek. Ha van egy beteg és gyógyszereket szed, az az előállító gyógyszergyárnak hasznot hoz. Ez nekik kedvező. Az pedig nyilvánvalóan nem jó a gyógyszergyáraknak, hogy vannak homeopátiás szerek, mert az azokat előállító üzleti vállalkozásoknak hoznak hasznot. De nem ez a lényeg! A homeopátiás szereknek nincs tudományos és gyakorlati bizonyítéka. Az akadémiák csak azt szeretnék, ha lenne. Persze azt mondhatjuk, hogy ez a követelés a gyógyszergyáraknak jó, de ilyen értelemben ha én azt mondom, hogy esni fog holnap az eső, és maga meg azt mondja, hogy az ernyőgyárosok lobbija mozgat engem, hogy vegyenek az emberek esernyőt, akkor erre nem tudok mit mondani. Valóban, ernyőre és esőköpenyre van szüksége az embernek, ha esik az eső. És az eső esik. Az emberek pedig időnként megbetegszenek. Szóval, ha a történéseket nem tudjuk befolyásolni, attól még történnek, és mindig feltehetjük azt a kérdést is, hogy az kinek lesz még jó. Nagyon sok minden működik még így és pillanatok alatt eljutottunk a minden mögött álló nagy összeesküvésekhez.

De ön szerint van annak realitása, hogy a homeopátiás szereket gyártók holnap besétálnak a klinikákra és azt mondják: tessék itt a szer, teszteljük!

Nem tudom. Ez egy évszázados küzdelem, amiben a mostani állásfoglalás csak egy epizód.

Ha a döntéshozók megfogadják az Európai Tudományos Akadémiák tanácsát, akkor mindössze annyi történik, hogy a homeopátiás szereket is be kell vizsgáltatni.

Jó, mikor van nyertes?

Nem tudom, nem vagyok próféta. Bizonyos szemmel nézve ez egy hiánygazdaság. Megszületünk, betegek leszünk, meghalunk. Keressük, hogyan lehet ezt befolyásolni. Vannak lánglelkű emberek, akik ebben nagyon lényegi dolgokat csinálnak, vannak üzletemberek, akik ebből nagyon nagy hasznot húznak és van, aki nem fektet be és ebből akar jól élni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik