Belföld

Túl sok a tananyag Czunyiné szerint

Czunyine-Bertalan-Judit(210x140).jpg (Array)
Czunyine-Bertalan-Judit(210x140).jpg (Array)

A közoktatásért felelős államtitkár szerint két kattintással tízszer több információt el lehet érni, mint egy tanórán. A kinevezési botrányokról azt mondta: régen sem mentek másképpen a döntések.

Noha a hírek szerint szeptemberben több államtitkárt is le fognak cserélni, a közoktatás területéért felelős Czunyiné Bertalan Judit nem foglalkozik azzal, hogy ő is sorra kerül-e – derül ki az Indexnek adott interjúból. Szerinte korai erről beszélni, a köznevelés tartalmi megerősítése még most is „szép kihívások előtt áll”. Az elmúlt egy évben nem volt nagy horderejű változás, az előző ciklusban „lerakták az oszlopokat”, most azokon a kereteken belül építkeznek – mondta. Egyebek mellett előkészítették a tanfelügyeleti rendszert is.

Elődje, Hoffmann Rózsa munkájáról azt mondta: szinte teljesen új rendszer jött létre, hibákról nem beszélne, hanem arról, hogy a működés közben rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek és van, ami hatékonyabban is tud működni.

Czunyiné szerint sok helyről hallani, sok szempontból megalapozottan, hogy „túl sok az informatív, közlő jellege” a Nemzeti Alaptantervnek, érdemes gondolkodni azon, hogy hol, mennyivel kell megváltoztatni a tananyagot „a kevesebb több” elv mentén, hogy a gyerekeknek megfelelő problémamegoldó tudása legyen, amit egész életében tud alkalmazni. Most az iskolában bűvészmutatvány összeállítani az órarendet – mondta.

Arra a felvetésre, hogy a mostani alaptantervet is a Fidesz-KDNP-kormány alkotta, azt mondta: a tanterv most elsősorban a „szükséges tudásminimumot” tartalmazza, de elterelődött arról a figyelem, hogy a gyerekek és a pedagógusok „digitális kompetenciáját” is növelni kell. Az interneten „két billentyűnyomással tízszer többet elér a gyerek, mint ami órán elhangzik” – mondta.

Az iskolaigazgatók kinevezési botrányaival kapcsolatban kijelentette: ezek régen sem voltak másképpen, csak akkor az önkormányzatokban zajlottak ezek a harcok. „Most több mint háromszáz igazgatói pályázat volt, ami közül két-hárommal van problémája valakinek” – mondta. „Néhány esetben nem egyezik a Klik, az önkormányzat és a tantestület véleménye, ilyenkor nekem kell döntést hozni” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik