Belföld
Temető (temető)

És rájuk gondoltál-e, virágos sír mellett?

batyi-zoltan
batyi-zoltan

2013. 11. 02. 13:04

És amikor a virágot leraktad szüleid sírjára, arcodon a könnycseppet felszárította már a szél, a kőfaragóra gondoltál-e? Igen, a kőfaragóra, aki napkeltétől alkonyatig, tűző napon emelte inas-csontos kezével a súlyos kalapácsot, és faragta a követ, bár el nem tudta képzelni, hogy a tömbökből, vajon mikorra lesz templom, Isten dicsőségére - Bátyi Zoltán jegyzete.

De faragott, mert hitt abban, hogy a nagy mű elkészül. Majd úgy halt meg, hogy soha nem látta a torony csúcsára tett kereszten táncoló Napot. De mi elmegyünk Ják falujába, és ezer évvel később csodáljuk munkáját, nevét nem tudjuk, és csak reméljük, a munkába vetett hitét örököltük.

És gondoltál-e arra a parasztból lett vitézre, akire rázárták a várat, morcos bajszú kapitány kiáltotta a tömegbe: no, emberek innen élve csak akkor mehet ki bárki, ha harcunkat megvívtuk, mert rajtunk a világ szeme. És a harcos egy szót sem szólt, csak nézte a vár fokáról a feléjük menetelő, zajos tömeget, nyelte félelmét, rettegve, hogy megakad torkán ez a hatalmas falat, majd kardjáért nyúlt és elhitte: győztesen kerülhet ki az ostromból. Igen, rá gondoltál-e, akit most csak egri vitézként emelgetünk, nevét neki sem tudjuk, sírját fel nem lelnénk, példáját követhetnénk.

És a katonára, aki Bem zászlója alatt vonult, majd a nagy bukás után tömlöc mélyéről vallatásra vezetve is hitte, hogy szebb világ jön el ebben az országban, igen rá, gondoltál-e? És az asszonyokra, akik fagyoskodva, kenyérre várva, hajnali utcán remélték, csak remélték csupán, hogy férjük hazatér a Nagy háború frontjáról, hogy aztán megrokkant uruk csonka testét látva keményen összeszorítsák fogukat, átkozzák a sorsot, de megfogadják, ezt az életet akkor is végigküzdik közösen. Nos, rájuk gondoltál-e?

Vagy a rokkant katona fiára, akit egy másik háború lökött a lövészárokba, megfagyott konzervdobozból próbálta bicskájával kicsalogatni a hideg falatot? Majd féktelen dübörgést hallott, és az árokból kilesve azt látta, tankok jönnek, hatalmas vasszörnyetegek, és ő ott áll, egyik kezével a konzervdobozát markolva, másikkal az ebben a harcban mit sem érő puskáját próbálta megtalálni. Fülében zúgott még a tábori rádió hangja – Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország…”, és biztosra vette, mindenki meghalhat, csak ő nem. Mert őt család várja az alföldi pusztán, tanya istállójában búsan bőgő tehén, és föld, mit meg kell művelni. És ez a föld volt utolsó gondolata is, mielőtt megfordult rajta a tank, és csontjai roppanásának hangját sodorta a jeges szél az orosz hómezőn. Ő, az értelmetlen háború ártatlan katonája eszedbe jutott?

És a munkásra, aki fél pénzért heti hét napon normára robotolt kohó mellett, futószalag mellett, esztergapad mellett, vagy éppen egy autó alatt olajmocsokban feküdve, igen, rá gondoltál-e? Az ártatlanul kivégzettekre, Arad tábornokaira, a kócos-maszatos pesti srácra, a milliókra, akik, történhetett bármi, nem mások országban, hanem itt akartak boldogulni, és földjüket elveszítve siratták álmaikat, de megragadták az eke szarvát, nyomták a vasat a földbe, mert tudták, barázdát akkor is szántaniuk kell, mert kenyérre éhes otthon a száj, nos rájuk gondoltál-e?

Hiszel-e abban, hogy az ő erejük benned él tovább, hiszed-e, hogy küzdelmük nem hiába vívták, hiszed-e, hogy egy vagy velük, mert egy hazában születettek?

Mondd, hogy igen.

És hidd el: virágaid szüleid sírján nem hervadnak el soha…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.