Lenne kedve Iránba kirándulni? Szívesen megnézné a világ 17. legnépesebb országát (becsült adat: 70 millió lakos), ami 1 millió 648 ezer négyzetkilométeren terül el? Bebarangolná a 7,5 milliós Teheránt, elutazna az ország második legnagyobb városába, Meshedbe (2,3 millió lakos), a harmadikba (Iszfahán – 1,5 millió ember él itt), netán részt venne hosszú túrán Irán vadregényes hegyi tájain? Vagy inkább visszatartják azok a hírek, amik gyakorta feltűnnek a médiában, miszerint Irán egy fundamentalista iszlám ország, ahol töretlen és az élet minden területére kiterjed a papság hatalma, ahol nyilvános kivégzéseket hajtanak végre, és – a hozzánk eljutó képsorok tanúsága szerint – kezüket rázva, emberek tíz- és tízezrei tüntetnek az USA ellen?
Végtelen a papság hatalma
Némileg ismerve a turisztikai adatokat, gyanítom, többségünk inkább békésebb országba vágyakozik. Ám élnek közöttünk olyanok, akikben a kíváncsiság és a kalandvágy (no meg a bátorság…) van akkora, hogy felkerekednek, és meg sem állnak Iránig. Mint ahogy arról pár hete beszámoltunk, Németh György Szegeden élő fotóművész is Iránba indult, és immár elmondhatja: nem csak szerencsésen hazaérkezett, hanem csodálatos fotóiból máris olyan internetes albumot készített, amely ezrek tetszését nyerte el.
Veszélyes út volt, vagy inkább tanulságos? Hogyan fogadják az európai idegeneket Iránban? Tudnak az ott élők valamit rólunk, magyarokról? – zúdítottam kérdéseimet Németh Györgyre.
– Háromféle embercsoporttal találkoztam Iránban. Az egyik az államot, a “hivatalosságot” képviselte, és bizony ők ahol csak tudták, megnehezítették kis csoportunk dolgát. Előfordult, hogy ügyintézés közben 40-50 percig várakoztattak, gyanúsan méregettek, de végül is azt mondhatom, különösebb atrocitásra nem került sor. Csak éreztették velünk: egy olyan országba léptünk be, ahol az élet minden rezdülését szigorú törvények szabályozzák. Ugyanezt mondhatom el a másik csoportról, akiket én a vallási emberekként jellemeznék. Iránban az 1979-es hatalomátvétel után a papság hatalmas hatalmat kapott, és gyorsan kiderült számunkra a beszélgetésekből, hogy a tényleges hatalmat nem a választott elnök, hanem Ali Hamenei ajatollah képviseli, őt is tekintik első számú vezetőnek. Ennek “áldásait” a harmadik csoportnak, a hétköznapi embereknek kell elviselniük, akiket minden nap ellenőriznek abban, hogyan tartják be a vallási előírásokat – mondta Németh György.
Szigorúan ellenőrzött világ, mosolygós emberekkel
Iránban megszabják, ki hogyan öltözködhet, elsősorban a nőkre vonatkoznak szigorú viselkedési előírások, a templomok közelében pedig szinte minden mozdulatot árgus szemekkel lesnek, nehogy bárki véthessen e szabályok ellen. Az egyszerű ember számára tilos az Internet használat, de mivel az ország lakóinak túlnyomó többsége nem beszél semmilyen más nyelvet a perzsa mellett, egyébként is egy nagyon zárt, pontosabban a külföldtől elzárt közösség alakult ki – tudta meg a fotóművésztől.
– Ez persze nem jelenti azt, hogy az irániak szomorúan töltenék a hétköznapjaikat. Valami furcsa kettősség lengi be hétköznapjaikat. Egyrészt tudják, hogy a világ egyik leghatalmasabb és legértékesebb olaj és földgázkincse rejlik a földben országuk alatt, másrészt elviselik, hogy Irán mégis szegény ország, ahol közel 50 százalékos a munkanélküliség. Igaz, aki állásához, biztos munkához jut, az jól is kertes, miközben az árak jóval alacsonyabbak, mint például nálunk. Ez a kettősség a külsőségekben is megnyilvánul. Utaztunk olyan korszerű metrón Teheránban, amilyenről Pesten álmodni sem mernének, de láttunk olyan sárból épült házakból álló falvakat, amik a középkort, vagy még régebbi időket idéztek elénk. A hegyek között kis falvakban úttalan utakon bandukolnak, Teheránban széles sugárutakat töltenek meg a japán motorokon vidáman integető fiatalok, akik éppen olyanok, mint a világ bármely táján – mesélt Németh György élményeiről.
Büszkék perzsa hagyományaikra
Hozzátette: az egyszerű iráni ember nagyon kedves a külföldivel még olyan területeken is, ahol előttük talán még soha nem láttak európait. Az értelmiség – bár szűrve kapja a híreket -, de mégis megtalálja a módját, hogy értesüljön a nagyvilág dolgairól. Egyben nagyon egységesek: nem értik, mi baja a nyugati világnak, leginkább az Egyesült Államoknak velük.
Azt mondják: ők még soha nem támadtak meg senkit a modern időkben, Irak ellen is védekező háborút viseltek, a perzsa hagyományaira büszke, de békés nép az iráni, miért kell őket olyan nemzetnek beállítani, amelyik agresszióra készülne bárki ellen is. Ezért aztán bizalmatlanok is, amit leginkább a gazdaságuk fejlődését hátráltatja. Ugyanis számos ország felajánlkozott már, hogy kiépíti Iránban a megfelelő infrastruktúrát, berendezéseket ahhoz, hogy az ország profitáljon hatalmas ásványi anyag kincséből. De Irán úgy döntött, ha rögösebb út is vezet a gazdagsághoz, de önmaga akarja megépíteni mindezt. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek például a mérnökképzésre.
Szökőkút: a gazdagság jelképe
– És hogy a magyarokról mit tudnak arrafelé? Amikor először magyaráztuk, hogy honnan érkeztünk, hangoztatva: Hungary, csak értetlenül néztek ránk. De amikor kiderült, hogy Magyarország az ő nyelvükön Madzsarisztán, már lelkesen bólogattak, igen, tudják hol van, kis ország, és Budapest a fővárosa. Találkoztunk olyan kereskedővel is, aki így sorolta a városokat: Szeged – Budapest – Győr. Nem volt nehéz kitalálni: minden bizonnyal ezen az útvonalon szállította áruját délről Nyugat-Európába.
– Az iráni kurd vidék még ebben az egzotikus országban is különlegességnek számít. A szegénység és az elmaradottság néhol egészen megdöbbentő, de a kurdok, akik úgy tűnik, egyelőre hiába, bár nagyon vágynak saját hazára, és a környező országokban szétszórva élnek, mégis boldognak tűntek. Ugyanis Iránban lakhatnak a legnagyobb biztonságban, mivel a perzsa toleráns nép.
És ami nekünk, vizekben gazdag magyaroknak különösen meglepő volt: feléjük a víz a gazdagság jelképe. Aki igazán tehetős, szökőkutat épít, ezzel mutatván: sokra vitte az életben – mondta el Németh György.
