A MÁV felkészült a gyors- és sebesvonati pótjegy bevezetésével együtt járó, szerdán esedékes átállásra – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Völner Pál elmondta: a kiemelt kategóriájú vonatokon már eddig is léteztek pót- és helyjegyek, például az inter- és eurocity, valamint railjet járatokon; most ezek köre bővül. Az eddigi 200 járat, amelyre pótjegy váltása volt kötelező, további 200 járattal bővül május 15-től – tette hozzá.
Megjegyezte: az ügyről egyeztetések folytak a napokban a Fidesz-frakció és a szaktárca között. A frakció kifogása a pótdíj-rendszer bevezetésével kapcsolatban az volt, hogy ha differenciált árképzésről beszél a MÁV, akkor az alacsony színvonalú szolgáltatás esetében is érvényesíteni kell a különbséget. A plusz pénzt egy jármű-felújítási programra szedi be a nemzeti vasúttársaság, vagyis az összegből az ezeken a járatokon közlekedő kocsikat újítja fel, mintegy 300-at.
Elfogadva a Fidesz-frakció érvelését, a MÁV június 1-jéig kidolgozza a 15 legalacsonyabb komfortfokozatú vonalon – ami mintegy 100-120 járatot érint – a 15 százalékos árcsökkentésre vonatkozó feltételeket – tette hozzá.
A bérletesekre nem vonatkozik a pótjegy-váltási kötelezettség – mondta Völner Pál. Emlékeztetett, hogy vannak olyan kedvezményezett csoportok – mint például a 3-6 év közötti gyerekek, vagy a 65 év feletti nyugdíjasok -, akik ingyenesen, jegy nélkül utazhatnak. Nekik a pótjegyre vonatkozóan a továbbiakban egy nagyon kedvezményes árú – 1500 forintos – havi bérlet megvásárlására lesz lehetőségük.
Hozzátette: a vasúti járatoknak több mint 80 százaléka továbbra sem lesz pótjegyköteles Magyarországon, így maga a közlekedési struktúra és a kedvezményrendszer szerkezete lényegében nem sérült.
Emlékeztetett ugyanakkor: 2002-2010 között a Magyarországon a vasúti jegyárak 140 százalékkal emelkedtek. Az utóbbi három évben ezen a területen nem volt áremelés. A most bevezetett pótdíjból származó többletbevételt pedig célzottan az utasok érdekében használja fel a MÁV.
Újságírói kérdésre válaszolva közölte: július végéig azok, akik nem tudják megváltani a pótjegyet az állomásokon, a kalauzoknál is megvehetik a vonatokon a pótjegyet szankció nélkül. Megerősítette: a vasúttársaság a többletbevételt kizárólag a szolgáltatási színvonal emelésére fordíthatja.
A MÁV-START Zrt. az idén és jövőre mintegy 1 milliárd forintból újít fel közel 300, a távolsági és elővárosi forgalomban közlekedő vasúti kocsit. A személyszállító vasúttársaság a tervek szerint az idén nyárig forgalomba állítja a háromszázadik ingyenes wifi-elérést biztosító kocsiját is. Évente a pótdíjakból – beleszámítva az árcsökkentést is – várhatóan mintegy 600-700 millió forint többletbevétele származik a MÁV-nak – tette hozzá az MTI kérdésére.
Az NFM közlése szerint az utazók adminisztratív terheinek további mérséklése érdekében a tárca elrendelte, hogy a vasúttársaság minden otthoni jegynyomtatással vásárolt menetjegy árából 3 százalékos üzletpolitikai kedvezményt biztosítson legkésőbb 2013. július 1-jétől.