Belföld

Szabó István: Örök téma a tehetség korrumpálódása

Szabó István 1982-ben Oscar-díjat vehetett át Mephisto című filmjéért. A rendező megnézte a hétvégén az Alföldi Róbert-féle színházi adaptációt. Megkérdeztük tőle, hogy tetszett.

Mi a véleménye a darabról?

Tetszett, érdekesnek találtam. Különösen Stohl András játéka volt lenyűgöző, de a többi színész is nagyon jó volt.

A film 1981-ben készült. Mennyiben volt más a Kádár-rendszerben ennek a történetnek az aktualitása, mondanivalója?

Klaus Mann regénye a tehetséges emberek és a hatalom viszonyáról szól, arról, hogyan korrumpálódhat a tehetség. Ezt igyekeztem bemutatni a filmben és ez volt a fókuszban Alföldi Róbertnél is. Ez egy örök téma.


Fotó: MTI / Kallos Bea

A film forgatókönyvét a regény alapján Dobai Péterrel ön írta, a színdarabot Alföldi Róbert és Vörös Róbert. Mennyire volt ez utóbbi más feldolgozás, mint az önöké?

Nagyon hasonlóan értelmeztük a regényt. Én úgy láttam, hogy a forgatókönyv nagy szerepet játszott ebben az adaptációban is. De nekem nem az a dolgom, hogy – akár ilyen értelemben is – értékeljem az előadást. Én csak nézőként elmentem a színházba. Ennyi. A film egy nagy művész tehetségének érvényesítéséről szól. Ehhez lehetetlen, hogy ne legyen egy ellenfele, egy antagonistája. A filmben ez volt a tábornok.

Felkérték Alföldi Róberték, hogy véleményezze a készülő színházi darabot?

Nem. Teljesen véletlenül kerültem még nézőként is a Nemzeti Színházba, valakinek a segítségével kaptam jegyet.

Ön mindig azt emeli ki, hogy a film többek között attól válhatott önálló művészeti ággá, mert képes volt az emberi arcon lejátszódó érzéseket, hangulatokat, történeteket közelről megmutatni. A Mephisto-film kapcsán is Klaus-Maria Brandauer arca ugrik be először. A színház más eszközökkel operál. Össze lehet egyáltalán hasonlítani a két adaptációt?

Soha nem lehet összehasonlítani a színházi előadásokat a filmmel. Az utóbbi elsősorban azt használja ki, hogy közel tud menni a színészek arcához. De azért természetesen vannak más eszközök is. Például olyan látványelemek, amelyek a színházban nem elképzelhetőek. A színház mindenképpen absztrakció, eleve egy kitalált térben játszódik minden. Nincs is értelme az ilyen típusú összehasonlításnak. Maximum a művek értékét, mondandóját, színvonalát lehet összehasonlítani.

Klaus-Maria Brandauer és Stohl András Mephistója

Meg szokta nézni a saját filmjeit időnként? Régen látta a Mephistót?

Nem nagyon szoktam megnézni utólag a filmjeimet, de a Mephisto kivétel, mert nagyon sokat vetítik a világban, ezért néha „összetalálkozom” vele. És láttam már egy színházi adaptációt a Klaus Mann-regényről. Ariane Mnouchkine, a párizsi Théâtre du Soleil-ben csinált egy egészen zseniális Mephistót, ami fantasztikus látvány és példamutató, eredeti színházi előadás volt.

A nemzetis előadást nem tartotta ennyire eredetinek, erőteljesnek?

Nekem tényleg nem dolgom, hogy véleményt mondjak erről.

Dübörgő vastaps a bemutatón

Állva köszönte meg a közönség, húszperces, szűnni nem akaró, dübörgő tapssal Alföldi Róbert utolsó Nemzeti Színházbéli bemutatóját, a Mephistót. Az ünneplés persze nem csak a Klaus Mann-regény adaptációjának és a színészeknek szólt, hanem valószínűleg a Nemzeti egész elmúlt öt évének is. (Joggal.)
Írásunk a pénteki bemutatóról itt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik