Vasárnap több kistelepülés is polgármestert választ. Összesen huszonegy jelölt indul a hat polgármesteri posztért, közülük húszan függetlenek, s mindössze egy pártjelölt akad, ő a Jobbikot képviseli. Ennyire kínos lett párthoz tartozni?
A kistelepüléseken – ha nem is ilyen mértékben – korábban is a függetlenek voltak túlsúlyban. A rendszerváltás után, ahogy teltek az évek, s vált világossá, hogy a nagypolitika pártlogika alapján osztja a forrásokat, úgy lett egyre fontosabb a két nagy tömb közötti egyensúlyozás ezen települések polgármesterei számára. Két út áll előttük: vagy letenni a garast valamelyik oldal mellett, és vállalni, hogy az egyik ciklusban fut a szekér, aztán viszont ínséges évek következnek, vagy kényszeredetten függetlenként tüntetni föl magukat. Mára szinte minden pártban leosztódtak a lapok, aki messze van a tűztől, nem is reménykedhet karrierben, pláne nem parlamenti mandátumban, így gyakorlatilag értelmetlenné vált felvállalni egy párthoz tartozást.
“A kutyát nem érdeklik a kistelepülések”
Fotók: Kummer János
A pártok sem igyekeznek a saját nevükön jelöltet állítani. Miért? Félnek a vereséggel járó blamázstól?
Minek kockáztatnának? Miért jó az egy pártnak, ha egy ötszáz lelkes településen jelöltet állít, netán elnyeri a polgármesteri helyet? Nem jó neki. Ott ugyanis csak gond van, pénz nincs. A káderhiányos kispártok, jellemzően a Jobbik – olykor az LMP és a Munkáspárt – taktikája, hogy kistelepülési pozíciók megszerzésével igyekeznek szert tenni professzionális politikusi rétegre. Na de az is bonyolult, mert hát először is nyerni kell, ráadásul ezek a települések annyira szegények, hogy egy sima képviselő nem kap fizetést, csak a polgármesternek jut valamennyi. Elfeledett, magukra maradt települések, kívül esnek a pártok érdeklődési körén.
Van bármi tanulsága ennek a nagy függetlenesdinek a 2014-es országgyűlési választásokat illetően?
Legföljebb annyi, hogy tényleg a kutyát nem érdeklik a kistelepülések. Pláne most, hogy a Fidesz a korábbi felére csökkentette a választókerületek számát. Amivel azt célozza, hogy a döntő kérdés, az egyéni mandátumok sorsa a jobboldal számára kedves, kényelmes harcmezőn dőljön el: a közepes méretű városokban. Budapest a jobb számára mindig is macerás volt, a falvakban pedig iszonyú nehéz aktív politikát folytatni. Akciózásra a legjobb terep a középváros, ahol megvan az úgymond elkötelezett nemzeti szavazói bázis, jelen vannak az érdekcsoportok, akiknek lehet ígérni, és akik elég erősek ahhoz, hogy az országos politikától várhassanak ígéreteket, plusz ott élnek az országos politikai karrierben érdekelt politikusok. Eddig zömmel egyetlen középvárosból és a körülötte lévő falvakból épült fel egy-egy választókerület, és ha egy párt maga mellett tudhatta a város erős emberét, akár kampányolnia sem kellett, vitte a mandátumot. Vagyis volt jó pár tucat választókerület, ahonnét csak a 2010-eshez hasonló földindulás tudta kirobbantani a baloldal jelöltjét. 2014-től viszont olyan valakit kell az immár lényegesen nagyobb választókerület élére emelni jelöltként, aki több város számára is elfogadható, ezért megnő a kampány jelentősége. Látszik ez abból is, hogy már hónapok óta zajlik a Fidesz országjárása. És hol is hakniznak a kormánypárt országos politikusai? Naná, hogy a középvárosokban!
“Nem népszerűség ez, hanem drámaiság”
Nem lesz jó kistelepülésen lakni.
Már most sem jó. A falu egyre inkább érdektelen, súlytalan fehér folt a magyar politika számára. Ami nyilván visszaüt az ott élőkre.
Most vasárnapra polgármesteri posztonként három-négy jelölt van. Választanak sima önkormányzati képviselőket is – Tárkányban egyetlen helyre tizenöten pályáznak, Kosdon tizenketten nézték ki maguknak a megüresedett széket. Mire ez a népszerűség?
Nem népszerűség ez, hanem drámaiság. A kistelepüléseken élők mára olyan borzalmas helyzetbe kerültek, hogy egzisztenciális lehetőségként kezelik a közfunkciókat. Ismerek olyan falut, ahol azért lett hirtelen három jelölt, mert három család is attól a nyomorult polgármesteri állástól remélt megélhetést.
