Az ELTE Társadalomtudományi Kar kutatói korábban a főváros, a hátrányos helyzetű térségek és az ország többi része társadalmi mutatói alapján bizonyították be, hogy „visszatért a hármas tagolódás”, azaz három részre szakadt az ország. Tausz Katalin kari dékán, Simon Dávid kollégájával ezúttal a magyarországi konfliktushelyzeteket, és azok megoldási módjait vizsgálták.
A kutatásaikat bemutató pénteki konferencián azt emelték ki, hogy a magyar emberek közel fele azt állítja magáról, hogy egyáltalán nem szokott se a családban, se a munkahelyen, se boltban, se az önkormányzaton konfliktushelyzetbe kerülni, és ugyanez a helyzet a szomszédokkal kapcsolatban is. (Akik vállalták, hogy időnként azért akad egy-két ilyen szituáció, azok a családot és a munkahelyet jelölték meg „helyszínnek”.)
Ezt a nehezen hihető állítást a kutatók azzal magyarázták, hogy valószínűleg nem is mérik fel a legtöbben, hogy konfliktushelyzetbe kerülnek időnként, vagy valamiért tagadják azt a kutatók elől. Ez utóbbi vélelmet erősíti az is, hogy ha másokról, az egész országról kérdezik az embereket, akkor már látják a kríziseket. Meglepő az az állítás is, hogy – bár „nem kerülnek konfliktusokba” – annak megoldási módjáról már szívesen nyilatkoznak. Ezzel kapcsolatban is árulkodó adat, hogy míg önmagukat többnyire aktív, kooperatív problémamegoldó, békés szereplőnek látják, addig „másokat” (a környezetükben élőket, és az ország lakosságát) mindenáron győzni akarónak mutatják be.
A szociológusok három csoportba osztották a lakosságot (ezúttal erre utalt a három részre szakadt ország kifejezés): a konfliktusokat élezőket, az azokat elfojtókat és a kooperatív megoldásokat választókat. Az „élezők” inkább rendpártiak, ők azok, akik szerint a szegények és a gazdagok, a cigányok és a nem cigányok, a Fidesz és az MSZP támogatók között jelentős feszültségek vannak. A rendpártiság, a félelem miatt élezik a konfliktusokat. Az „elfojtók” egyben tagadják is a konfliktusok létezését. Ők jellemzően alacsonyabb iskolai végzettségűek, vidéken, falvakban élnek, gyakran idős emberek, akik vélt vagy valós félelmek miatt kerülik és tagadják a konfliktusokat. A kooperatív konfliktuskezelési megoldásokat jellemzően a magasabb iskolai végzettségűek, jól keresők választják.
Az ELTE szociológusainak kutatása egy uniós projekthez kapcsolódott, amelyben az egyetem kifejlesztett egy távoktatással is elérhető konfliktusmenedzsment képzési programot. Mint Tausz Katalin lapunknak elmondta, mindennapi tapasztalat, hogy Magyarországon egyre inkább erősödnek a társadalmi ellentétek pártszimpátia, életkori, szexuális vagy etnikai hovatartozás alapján, és olyan személyközi konfliktushelyzetek szaporodnak el, amelyekre korábban alig volt példa. A kidolgozott képzési programban olyan szakembereket képez az egyetem, akik képesek az akut konfliktushelyzetek kialakulását megelőzni, illetve a már kialakult válságokat kezelni. A képzés célja, hogy erősödjenek a felsőfokú végzettséggel rendelkező vezetők, értelmiségiek, különböző szakmai csoportok – HR-esek, pedagógusok, szociális munkások, hivatalnokok, civil munkások satöbbi – kríziskezelő kompetenciái.
Etnikai, munkaügyi, oktatási konfliktusok
A pénteki konferencián a társadalmi konfliktusokról, az esélyegyenlőtlenségekről több – munkajogi, etnikai, oktatási – aspektusban is hangzottak el előadások. Kállai Ernő a nemzetiségi jogokért felelős helyettes biztos “A magára hagyott közösség” címmel a cigányság helyzetéről beszélt. Mint mondta, az etnikai konfliktusok megerősödése Magyarországon mindig valamilyen nagy társadalmi változáshoz köthető. Ilyen legutóbb a rendszerváltozás volt, amikor hirtelen tömegek vesztették el a munkahelyeiket, s kerültek megélhetési válsághelyzetbe. Ezt vagy az állami gondoskodásra utaltság vagy deviáns magatartásformák kialakulása követte. Mindkét út jó táptalaj szélsőséges csoportok bűnbakképzéséhez. Kállai szerint az állami beavatkozások eddig sikertelenek voltak a probléma kezelésére.
Lehoczkyné Kollonay Csilla egyetemi tanár a munka világában lévő krízishelyzetekről beszélt, többek között a közmunkáról. Szerinte ez a munkaforma súlyosan sérti az abban részt vevők jogait, és az ország által is ratifikált nemzetközi szerződéseknek sem tesz eleget. A közmunka egy stabil, növekvő munkavállalói körré vált, ami mára valóságos versenyhelyzetet teremt a piaci munkaadók számára, akik egyre rosszabb feltételekkel kínálhatnak munkát. Ráadásul a munkajogi szabályozások megváltozása nyomán könnyebb elbocsátani a dolgozókat, csökkentették a járulékokat és a munkakeresési időt is. Ha egy munkanélkülinek felkínálnak valamilyen állást, akkor azt el kell fogadnia, az új szabályok szerint akkor is, ha az nem a végzettségének megfelelő munkakör. Szerinte mindez egy egyre jobban lefelé húzó spirál kialakulását eredményezi az elsődleges munkaerőpiacon.
Az oktatás eredményességének és méltányosságának kérdéseiről Radó Péter oktatási szakértő mutatott be néhány ábrát. Azok szerint Európában háromféle oktatási rendszer van, a Dél-Kelet Európára jellemző “lemorzsolódó, az Észak-Európára jellemző “kompenzáló”, illetve közép-európai “szelektáló” oktatási rendszer. Az elsőben gyengék az átlagos eredmények, nagy a lemorzsolódás, közepes a családi háttér hatása a tanulók eredményességére. Északon jók a tanulói teljesítmények, kicsi a lemorzsolódás és csekély a családi háttér-hatás. Közép-Európában, így nálunk is átlagosak a tanulói teljesítmények, kicsi a lemorzsolódás, de kiugróan nagy a családi háttér hatása egy diák sikerességére. A magyar oktatás különösen rossz a méltányosságot tekintve, és az ennek javítására irányuló programok – ellentétben a tanulói eredményesség javítását megcélzó programokal – rendre kudarcosak voltak. Az kurrens oktatáspolitikai elképzelések pedig borítékolhatóan tovább rontják a helyzetet.
