Belföld

Alternatív iskolaszerzés állami módra

akg (Alternatív Közgazdasági Gimnázium)
akg (Alternatív Közgazdasági Gimnázium)

Májusban az Alkotmánybíróság megakadályozta, hogy állami tulajdonba kerüljön az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG). Egy mostani kormányrendelet ezt nem veszi figyelembe.

„Miért nem hagynak minket békén? Miért nem száll ki az állam az iskolafenntartásból? A mindenkinek járó alapnormatíván kívül, ami a költségvetésünk egynegyede, nincs szükségünk az államra” – kelt ki Horn György az AKG fenntartásának állami bekebelezését újból előirányzó hétfői kormányhatározat nyomán.

A mostani határozat előzménye az a tavaly májusi kormányrendelet, amely szerint állami tulajdonba kerültek volna azok az alapítványok, amelyeket korábban az állam valamilyen más alapítóval közösen hozott létre. Ez érintette volna az egyik legelső alternatív iskola fenntartóját, a 24 éve működő AKG Alapítványt is.

Idén májusban az Alkotmánybíróság azonban megsemmisítette az ezt lehetővé tévő törvényt, igaz, maga a kormányhatározat továbbra is érvényben volt. Az az exlex helyzet állt elő akkor, hogy van egy érvényes kormányhatározat, de visszavonták azt a törvényt, amire az hivatkozott.

Az alapítványt végül nem szüntették meg, de közben már létrehozták a „beígért” állami tulajdonú Alternatív Közgazdasági Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.-t. A fenntartói jogokat azonban nem adta át ez utóbbinak az alapítvány, így továbbra is oda érkeznek az egyszázalékos támogatások, és az épületre is az alapítványnak van szerződése.

Augusztus 13-án azonban megjelent egy Semjén Zsolt által szignált kormányhatározat, amely gyakorlatilag visszaállítja az alkotmánybírósági döntés előtti helyzetet. A határozat bevezetőjében az áll, hogy az AKG Alapítvány jogszerűtelenül működik, továbbá, hogy anyagi nehézségei vannak.

Horn György mindezt kategorikusan cáfolja: ezek egyike sem áll fenn. Állami támogatást 1995 óta nem kapnak, de anélkül is stabil a büdzsé, és az alapítvány is jogszerűen működik. A kormányhatározat arra kéri az alapítványt, hogy adja át a fenntartói jogokat a az állami kft.-nek.

A közlönyben megjelent dokumentum Horn Györgyöt is meglepte, arra gyanakszik, csak az adminisztráció hibájából nem vették figyelembe a korábbi AB-döntés. „Érthetetlen, miért kell visszaállni a fél évvel ezelőtti állapotra. Egyelőre csak csodálkozom, meg szeretném tudni, mi ennek az oka. Keressük a megoldást” – mondta Horn, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani határozat – noha tartalmában szinte ugyanazt írja le – az utolsó pontjában visszavonja a májusi rendeletet.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez az egész fenntartói huzavona az iskola működését nem érinti, ott szeptemberben megkezdődik a tanév, és a szokásos rendben folyik majd a munka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik