Belföld

Meg kellett nevezni a Delhusa-fiút és társait

érettségi (érettségi, vizsga)
érettségi (érettségi, vizsga)

Az oktatási államtitkárság szerint törvény kötelezte őket, hogy név szerint megnevezzék azt a három diákot, akinek visszavonták az érettségijét.

Mint arról a Hír24 elsőként beszámolt, Balog Zoltán nemzeti erőforrás miniszter június 12-én közleményben tudatta a kormany.hu-n, hogy érvénytelenné nyilvánították három diák érettségi vizsgaeredményeit, és meg is semmisítették a dokumentumokat. A közlemény mindössze annyit írt, hogy valamilyen szabálytalanság volt a három fiú matematika érettségijével kapcsolatban.

Az EMMI oktatásért felelős államtitkársága pénteken reagált az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre, de sokkal többet nem tudtunk meg az ügyről. A minisztérium levele megállapítja, hogy a miniszternek joga van megsemmisíteni az érettségi vizsga eredményét, ha bebizonyosodik, hogy azt jogellenesen állították ki. A jogszabályok továbbá azt is előírják, hogy az erről szóló határozatot — indokolás nélkül — a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján közzé kell tenni.

Az ügyfelek nevének a szerepeltetése is jogos az EMMI szerint, hiszen az a határozatok része, és szükség is van erre az érettségi bizonyítvány beazonosíthatósága érdekében. Az oktatási államtitkárság szerint tehát nem is tehettek mást: nyilvánosságra kellett hozni a határozatot, a nevekkel.

Ezt az álláspontot a cikk megjelenése után az olvasóink erősen kétségbe vonták, ugyanis itt a három diák személyiségi és jó hírnévhez fűződő és joga is sérült. Ha egy bűnöző nevét nem írhatja le senki, akkor hogy lehet, hogy egy szabálytalan érettségivel rendelkező diák neve felkerülhet a kormány honlapjára? – tették fel többen a kérdést. Ami fontosabb, a diákok családja azóta perre ment az állammal, ugyanis több jogászt megkérdeztek, és ők ugyanazon a véleményen voltak, mint az olvasóink többsége.

Ráadásul közben a cikkünkre reagálva jelentkezett az egyik érintett diák, illetve laptársaink elérték Delhusa Gjont, a másik érintett diák édesapját, s kiderült mi is történt valójában. Szó sem volt puskázásról, ügyeskedésről, mutyizásról. Mindannyian ugyanabba a kéttannyelvű iskolába jártak, s ott mindenki (vezetőség, tanárok) úgy tudta, van rá mód, hogy angolul és magyarul is érettségizzenek egy tantárgyból ugyanabban a tanévben. Azaz, hogy matematikából magyarul és angolul is maturáljanak. (Ennek azért van jelentősége, mert egy emeltszintű érettségi angolból, plusz egy szaktárgy angol nyelvű középfokúja „beváltható” felsőfokú angol nyelvvizsga bizonyítványra.) Később kiderült, hogy a hatályos jogszabályok szerint egy diák egy évben egy tárgyból csak egyszer érettségizhet.  Ezért történt az érvénytelenítés.

A hiba tehát nem a diákok ”készülékében” volt. Ők hivatalosan beadták a jelentkezési papírjaikat az érettségikre, de sem az igazgatónak, sem az igazgatóhelyettesnek, sem az iskolánkhoz kirendelt érettségiztető elnöknek nem szúrt szemet, hogy matekból kétszer is (angolul és magyarul) vizsgázni akarnak a diákok. Így ők jóhiszeműen elmentek mindkét vizsgára, ahol meg is feleltek a követelményeknek. (Próbáltuk megtudni a gimnázium álláspontját, de egyelőre nem értük el az igazgatót.)

Az eset miatt egyébként nem érte kár egyik diákot sem, mindannyian megkapták az érettségi bizonyítványukat, hiszen a két matekból csak az egyiket (amit másodszor tettek le) érvénytelenítették. A három diák közül azóta ketten Budapesten, egyikük, a Delhusa-fiú Japánban jár egyetemre.

A történet tehát majdnem happy end. A diákok, köszönik, jól vannak. A nevük azonban ott virít a kormányzati honlapon, mint akit szabálytalanságon kaptak az érettségin. A minisztérium szerint erre a törvény kötelezi őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik