Belföld

A szociális munka úttörői

Közel 300, a szociális munkához szorosan kötődő szakember vett részt abban a 2 éves programban, melyet a Széchenyi István Egyetem partnerintézményekkel valósított meg. A projekt zárórendezvényét szerdán tartották a campuson.

A győri egyetem Szociális Munka Tanszéke, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménnyel, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával együttműködve egy sikeres, 2 éves projektet tudhat magáénak. A programot 46 millió forintból valósították meg az érdekelt felek, célként pedig a képzési innovációt fogalmazták meg, vagyis, hogy a szakképzés területén mennyiségi növekedést és minőségi fejlődést érjenek el. A projekt segítségével közel 300 aktív résztvevő, és 20 oktató vett részt különböző tanfolyamokon, a 2 hónapostól egészen az egy éves kurzusokig. „Gyakorlatilag egy komplett rendszert raktunk össze. Elsőként felmértük a képzési szükségleteket, bővítettük a képzési kínálatot, majd az oktatók tréningezése valósult meg. 12 modult dolgoztunk ki, ezeket akkreditáltuk és rendszerbe állítottuk” – mondta portálunknak dr. Budai István, projektmenedzser.

Az Útitársak projekt további célja az volt, hogy a tanfolyamok mellett az egyetem hallgatói számára létrehozzanak egy master szakot, és megismertessék a szociális tevékenységet az érdeklődő civilekkel is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik