Belföld

„Azt hittem, bűnöző vagyok”

jeney-barbara
jeney-barbara

2012. 02. 27. 07:00

Andrea vagyok, játékfüggő. Nem ezzel a névvel, de hasonló módon mutatkozott be a Kiút Alapítvány szenvedélybeteg szolgáltatójának egyik kliense. Azt mondta nekem, kérdezhetem bármiről. Ígéri, őszintén fog válaszolni, vagy nem mond semmit. Hazudni nem fog. Csak annyit kértem tőle, meséljen a betegségéről. S ő egy nagy levegővétellel, megtette.

Először Las Vegasban találkoztam játékgéppel. Ötvenedik szülinapomra a lányomtól egy New Yorkba szóló repülőjegyet kaptam. Kint élő férjével onnan vittek a kaszinók városába. Öt napot töltöttünk ott, s közben számolatlanul költhettem a pénzt, hiszen egy számított; hogy elfoglaljam magam. Össze-vissza nyomogattam a gépet, nem tudtam, hogy működik. 100 dollárral akár kihúztam 10 percig, mert nem ismertem a billentyűket. Nem nyertem vele, ennek ellenére a vejem folyamatosan hozta a következő zsetonadagot.

Mikor hazajöttem, legalább egy évig takubakuztam, hogy bemenjek-e a kaszinóba vagy sem. A munkahelyem és a buszmegálló közötti kis utcában helyezkedett el a játékterem, többször megtorpantam előtte, de utána mindig elhessegettem a gondolatot. Azután egyszer csak olyan lelkiállapotba kerültem, hogy úgy gondoltam: bárhova menjek, csak haza ne.

A férjem ugyanis több éve alkoholista. A szüleitől hozta magával, ott úgy szokás, hogy hétvégén berúgnak. Van egy közös felnőtt fiúnk, ő drogfüggő, szóval szép kis család vagyunk! Rendszeresen arra tértem haza, hogy püfölik egymást. Mindig én voltam a vízválasztó, igyekeztem megvédeni a fiamat. Emiatt rendszeressé vált a családunkban a hazugság. Évekig tűrtem ezt a szituációt, de egyszer csak egy újabb otthoni probléma miatt nagyon zaklatott lelkiállapotba kerültem, és nem tudtam senkire se támaszkodni, ezért úgy döntöttem; inkább elmenekülök a problémák elől, s beléptem a játékterembe.

Eleinte csak szét akartam nézni, de ez egyből meghiúsult, mikor érkezésemre elém lépett egy hostess hölgy és már magyarázta is, hogy mik a lehetőségeim. Kértem, hogy mutasson egy olyat, amivel Las Vegasban játszottunk. Persze találtunk. Nagyon sokáig azt nyomkodtam. Imádtam a zenéjét, egyszerűen boldogságot okozott. Sötét üvegek vettek körbe, nem jött be a külvilág, s miközben bent voltam, nem gondoltam az otthoniakra. Rengeteg pénzt vesztettem, emiatt kértem, hogy mutassanak egy új masinát. Elmagyarázták a működését, hogy figyeljem a lehulló gyémántokat, de annyira hülye voltam az egészhez, nem értettem hozzá. A gyémántokat se láttam sose.

Kaszinó (Kaszinó)

„Nem számított, hogy nyerek”

Részmunkaidőben dolgoztam, így nem tűnt fel, ha hiányzok. Eleinte csak délelőttökre tűntem el, de utána ez 3-4 napra hosszabbodott, egybefüggően. Tusolás, átöltözés, fogmosás nélkül játszottam. Néha annyira kimerültem, hogy epilepsziás rohamok törtek rám, ott fetrengtem a padlón. Hánytam, széklet-vizelet egyben. Akkor nem tudtam magamról, csak a játék érdekelt. Nagyon ritkán ettem, mert nem voltam éhes. Helyette minden egyes alkalommal, mikor megszólalt a gép zenéje, rágyújtottam és rendeltem egy kólát. Alkoholt nem ittam, utálom.

Nem számított, hogy nyerek-e. Előfordult, hogy egy este kétszer kifogtam a jackpotot, 5 millió forinttal. Addig nem távoztam, amíg el nem játszottam mindent. Először csak a saját pénzemmel kezdtem. Utána a szüleim rám bízott pénzével. Fél év után elfogyott minden, ekkor jött a munkahelyem pénze. 35 millió forint.

„Nem értettem, hogy jutottam el idáig”

Még egy olyan felébredés, mint az enyém nincsen– mondogattam is a szenvedélybeteg csoportban. Reggel 8-kor buktam le, mert bement egy ügyfelünk reklamálni, persze én nem voltam bent. Negyed órára rá telefonáltak a kórházból, hogy meghalt édesanyám, mert hetekkel ezelőtt elütötte egy autó, és nem tudott meggyógyulni. Ez volt nálam a mélypont.

17 éves korom óta dolgoztam a cégüknél, folyamatos dicséretekkel. Kívül-belül ismertem a rendszert és tudtam, hogy ép eszű ember nem sikkaszt. De ezek szerint én nem vagyok épeszű ember. Úgy gondoltam magamról, hogy bűnöző vagyok és nem értettem, hogy jutottam el odáig, hogy hozzányúljak az ügyfeleim pénzéhez. Majd csak itt értettem meg, Rózával (Gróf Róza addiktológiai tanácsadó- a szerk.), hogy én igazából szenvedélybeteg vagyok. Nem tartom magam buta nőnek, de felvilágosultnak se, mert ez magyarázatként eszembe se jutott.

Először is csak a pszichiáteremhez mentem, tőle kértem segítséget. Korábban évekig kezelt engem, mert a testvérem belebiciklizett a Tiszába és öngyilkos lett. Novi Sadra kellett utaznom, azonosítani egy 2 és fél hónapos vizihullát. Idegösszeomlást kaptam.

„Senkivel se akartam találkozni”

A játékterembe járós korszakom alatt nem fordultam orvoshoz, most viszont rögtön. Nem sokkal ezután, már az Új klinika zárt osztályán találtam magam. Két hetet töltöttem ott, anyukám temetésére engedtek ki. Az orvosom a Kiút Alapítványhoz irányított, mert azt mondta; hogy az agyamban minden rendben van, problémám a szenvedélybetegség.

52 évesen jöttem a Kiúthoz. Fél évig csak egyéni terápiára jártam a tanácsadómhoz, hiszen olyan lelkiállapotban voltam, hogy senkivel sem akartam találkozni. Szégyelltem magam, kerültem az emberek tekintetét. A konzultánsomnak kellett felhoznia arra a szintre, hogy egyáltalán emberek közé tudjak menni. Nem fogadtam el, hogy ez betegség, mindig csak bűnözőként láttam magam. Mikor ez lassan elkezdett változni, fokozatosan elkezdtem járni a csoportba. Ma már szeretem, rengeteg erőt adnak nekem, egy-egy hétvége után örülök, ha jöhetek.

Akit itt látsz, hagyd itt (szenvedélybetegek, szenvedélybeteg)A Minnesota-modell alapján
Fotó: Boszó Krisztián

„Nem foghatom örökké a kezét”

Első feladatként azt kaptam, hogy rakjam ki a drogos fiamat otthonról. Elfogadtam ezt a feltételt, mert enélkül az egész konzultáció nem ért volna semmit. A segítőm arra tanított ugyanis, hogy tartsam távol magamtól azokat, akik rossz hatással vannak rám.  A Kiút által alkalmazott Minnesota-modell nagyon önző, itt elsősorban én számítok. És egyébként is, már felnőtt fiam van, nem foghatom örökké a kezét.

Eleinte próbált keresni, pénzt kérni, de elutasítottam. Fél évvel a kiköltözése után rávettem, hogy eljöjjön a Kiúthoz. Persze itt is pénzt kért, de mikor mondtam, hogy a férjem napi 1000 forintot adhat nekem dezodorra, vagy cipőre, hogy nehogy eszembe jusson eljátszani, elviharzott. Utána visszajött, s aztán egyre többször megfordult a csoportban. Most ott tartunk, hogy januárban beiratkozott egy fél éves, bentlakásos, terápiás drogambulanciára.

„Én változtam”

A környezetem még nem változott, én viszont igen. Egyre többször kiállok magamért, kevésbé hagyom, hogy befolyásoljanak. Sosem fogom elfelejteni, hogy a lányom azt mondta: anyám, te egy nulla vagy. A férjem pedig a következőt: olyan sötét vagy, hogy veled nem lehet kimenni az utcára. Másképp gondolkodok már ezekről a szavakról, másképp is reagálok rá. Most például nemsokára tárgyalják a 35 milliós sikkasztást, és nem menekülök előle, várom. Minden ingatlanomat eladom, abból megtérítem a kárt. Remélem méltányos lesz a büntetés. Örülök, hogy itt vagyok, mert ha nem kerülök ide, már rég öngyilkos lettem volna, mert többször megpróbáltam, csak kevés volt a gyógyszer.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.