Belföld

Kisokos kezdő demonstrálók számára

A Hír24 szabálykönyvet alkotott, hogy eligazítsa a kezdő elégedetlenkedőket a tüntetések kusza, szövevényes, farkastörvényekkel teli világában.

Míg miniszterelnökünk szerint 2012 a remény, szerkesztőségünk szerint főleg a tüntetések éve lesz. Már most látni, hogy a tömegmegmozdulások egymást érik majd, van olyan politológus, aki az egymilliós demonstrációkat sem tartja kizártnak. A Hír24 szabálykönyvet alkotott tehát, hogy segítse a kezdő elégedetlenkedőket kiigazodni a tüntetések kusza, kegyetlen, farkastörvényekkel teli világában. Íme, hasznos tanácsaink.

Gyűjtsünk pénzt és öltözzünk divatosan, ideológiailag helyesen!

A trendi tüntető nem húz fel csak úgy akármit. A mondás is úgy tartja: a ruha teszi az embert. Még a demonstrálót is. Szinte minden szélsőjobboldali tüntetés elengedhetetlen kelléke a Lonsdale kabát, a Martens bakancs és a fejkendő. Míg előbbi kettőt 18 ezer és 35 ezer között vesztegetik, kendőhöz már pár ezerért hozzájuthatunk. A feltűnősködők akár német rohamsisakosként is manőverezhetnek a tömegben, igaz jóval borsosabb áron, 20 ezer forintért. Aki „a legjobban öltözött demonstráló” címre hajt, a Thor Steinar kínálatából válasszon magának partijelmezt. A márka legújabb téli modelljét 48 ezerért árulják. Ha ragaszkodunk a hazai termékekhez, a Harcos ruházat kínálatából szemezgetve akár már 10 ezer forintért tüntetés-kompatibilisek lehetünk. A pulóvereket pedig különböző felvarrókkal is kiegészíthetjük, például angyalos címerrel, Árpád-sávos pajzzsal és Nagymagyarország térképpel.


Fotó: Kummer János

Védekezzünk a könnygáz, vízágyú, tonfa ellen!

Először is nem árt, ha lelkiekben is felkészülünk: nem minden tüntetés végződik pogácsaosztogatással. Igenis van, amikor fel kell szedni azokat a fránya kockaköveket, bármennyire is vág a szélük, bármennyire is nehezebbek, mint egy okostelefon. Ennek folyományaként természetesen vannak olyan csapaterős tüntetések, melyek rendőri beavatkozásba torkollanak. Jó tanács: miután lelkileg felkészültünk az esetleges attrocitásokra, még otthon tanulmányozzuk, tulajdonképpen hogy is néz ki a vízágyú, mennyire fáj a tonfa, illetve miként lehet megszabadulni a szembe kerülő könnygáztól. Utóbbi ellen valamennyire véd a szemüveg és a szódabikarbónás vagy ciromba áztatott sál. Ha azonban szembe kerül, az fáj.


Fotó: Kummer János

Ismerjük meg életünk párját!

Meglepődnének, ha tudnák, hogy mi mindenre jó egy tüntetés. A kordonok mögötti romantikus összebújás, a kéz a kézben hazaárulózás, a rohamrendőrök elől való menekülés közben elkapott szende pillantások mind-mind remek táptalajt nyújtanak ahhoz, hogy egy társat kereső szingli demonstráló megtalálja élete párját. Figyelem, bármennyire is remek a feneke a bomberdzsekis kopasz csajnak, a budai liberális értelmiségi fiú számára nem túl jó ötlet kikérni a leányzót SS-tisztnek öltözött barátaitól!


Fotó: Neményi Márton

Étkezzünk egészségesen! Védjük szervezetünket a vírusok ellen!

Sok ember, szűk hely, szorosan záródó kordon. Óhatatlanul is mindenféle csúnya betegség táptalaja lehet egy tüntetés. Amikor a mellettünk lévő ideológus nyálát pulóverünkre fröccsentve, teli torokból kiabálja, hogy „Orbán/Gyurcsány takarodj!”, a halláskárosító élményen túl komoly vírusokat is ránk ragaszthat. Érdemes tehát tüntetés előtt pár nappal nekiállni egészségesen étkezni, meg vitaminokat magunkba tömni. Amennyiben igazán leleményesek vagyunk, transzparensünk tartórúdjára rögzíthetünk néhány propoliszbombát, hogy oszlatás közben is könnyedén le tudjuk rágni róla a kellő adagot.


Fotó: Neményi Márton

Gyakoroljunk testcseleket az esetleges sünözés ellen!

Érdemes a demonstráció előtt már otthon, baráti körben elkezdenünk felkészülni az esetleges rendőri beavatkozásra. Ha arra készülünk, hogy a tömegből egyszercsak kiemeltetjük magunkkal, előtte sajátítsuk el, majd vessük be a sün-alakzat hatásos ellenszerét, a titokzatos vombat-harapást. Vagy fussunk.


Fotó: Neményi Márton

Fizikailag is készüljünk a demonstrációra!

Jó, ha már napokkal az össznépi elégedetlenkedés előtt felturbózzuk a kondíciónkat és bérletet váltunk az egyik közeli edzőteremben. Átverekedni magunkat a tömegen, jó képet vágni tüntetőtársaink taposásához, órákon át transzparensekkel a kezünkben masírozni, vagy ha úgy hozza az élet, oszlopra/autóra/tankra mászni korántsem egyszerű. És akkor még nem is említettük a macskakövek általunk elképzelt átcsoportosítását és hasznosítását, illetve demonstráción felcsípett partnerünk megvédését egy esetleges sün-alakzattal szemben.


Fotó: Kummer János

Dobálózzunk okosan!

Miután 2009 februárjától akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki tojással vagy papírgalacsinnal dobálózik egy rendezvényen, az „élelmiszeradományok” köre jócskán leszűkült.  Aggodalomra azonban nincs ok: jöhetnek a szilveszterről megmaradt szerpentinek, óriásszemüvegeket. Lehet dobálózni gumicsirkékkel és alkotmányillusztrációkkal is. Az éhezőkkel és szárazság sújtotta Afrikával mit sem törődő juppiknak és nagymagyaroknak meg maradnak a sushitekercsek és a gazdaságos gulyásleves-konzervek. Ha esetleg attól tartanánk, hogy elégedetlenkedő, sznob tüntitársaink sajátos eszköztárunk miatt a bóvli kategóriába taszítanak minket, hívjuk fel rá a figyelmet, hogy már rég ott vagyunk…


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Számoljunk tömeget hitelesen!

Egy tüntetésen a tüntető tömeg megszámlálása igazán nehéz dolog. Ugyanaz a tömeg lehet ugyanis százezres, harmincezres vagy épp nyolcezres is. Az általános képlet az embertömeg számítására igen egyszerű: vegyük a demonstrálókkal teli utca hosszát, szorozzuk meg a szélességével, majd szorozzuk meg sűrű tömeg esetén öttel, kevésbé sűrű esetén néggyel. Ezzel megkaptuk, hogy hány ember lehetett az adott utcában. A különböző utcákon kalkulált eredményeket ezután összeadjuk és megvan a demonstrálók pontos száma. Elvileg. Amennyiben azonban a tüntetés szervezői vagyunk, a pontos eredmény érdekében ezt a számot szorozzuk fel 3-mal. Ha a megmozdulás kormányellenes, és épp Szijjártó Péterek vagyunk, akkor osszuk el 5-tel. Ha egy Fidesz-rendezvényen lévő tömeget szeretnénk megszámolni és Rákay Kálmánok (Philipek) vagyunk, akkor az eredmény 60-70 szeres szorzóval működik hibátlanul.


Fotó: Kummer János

Trollkodjuk szét a tüntetést!

Az ideológiailag nem túl elkötelezett demonstrálók számára remek szórakozás lehet a tüntetés széttrollkodása. A kontextusból kiragadott vezényszavak kiáltozása például remek ötlet. Egy kormányellenes megmozduláson a „Toljá má hangot a Zákooosra!” az „Adjá egy spanglit!” illetve a „Hééé, a Jani is itt van? Itt a Jani?  Jani? Hol vagy? Te vagy az, Jani?” rigmusok fennhangon történő ismételgetése a célnak kiválóan megfelel.


Fotó: Kummer János

Kerüljünk be a köztévé híradójába!

Bár azt gondolnánk, ma már csak a kivételesek kerülhetnek be a közszolgálat híradójába, van egy tuti tippünk, amivel biztosan bérelt helyet szerezhetünk magunknak az élő kapcsolásnál. A varázsszó: érkezzünk korán! Aki elsőre nem érti, miről van szó, az még biztosan nem olvasta írásunkat az m1 kormánykonform híradójáról, amiben sikerült úgy fordítani a kamerát, hogy az Operaház előtti demonstrációról tudósító tévés háta mögött pont az Andrássy út rendőrök által elzárt, szinte üres része látszódott. Ha tehát időben érkezünk és a tüntetés szélére somfordálunk, a kislányosan szemérmes képben bátran integethetünk otthonról aggódó családtagjaidnak vagy mutathatunk szamárfület a műholdas kapcsolattal küzdő, „párthű” tévésnek. Ha azonban mégis úgy döntünk, hogy Tarzan módjára belevetjük magunkat a tömegbe, és a többiekkel együtt rekedtre ordítjuk magunkat rendszerellenes rigmusokkal, ne csodálkozzunk, ha másnap elkámpicsorodva veszünk észre a köztévé összefoglalójában egy másik, 15 másodperces hírnevet szerző bajtársat, miközben az „Ez akár én is lehettem volna!” csalódott sóhaj szakad fel a mellkasunkból.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Fotózzunk, posztoljunk, lájkoljunk!

Nemcsak egy híradós szereplés vagy egy gumilövedékkel kilőtt szem lehet örök emlék egy jól sikerült tüntetés után. A közös dobálások élménye, a könnygázillat, a letaposott embertömeg látványa öregkorunkra is szívet melengető mementóvá válhat. Persze csak akkor, ha kellőképpen megörökítjük. Érdemes tehát a demonstrációra fényképezőgépet vagy okostelefont magunkkal vinni. Utóbbi előnye, hogy megfelelő előfizetés segítségével szinte azonnal feltölthetjük fotóinkat például a Facebookra, amelyeket egyfajta szellemi maszturbációként akár lájkolhatunk is saját magunknak.


Fotó: Hír24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik