A Jobbik az egyetlen párt, amely képes volt növelni támogatottságát az elmúlt egy évben. Több közvélemény-kutató intézetnél mára a legnagyobb ellenzéki párttá vált, beelőzte az MSZP-t. Retorikája – egy rövid konszolidációs időszak után – újra radikálisabb lett. A Jobbik törzsszavazóiról a legutóbbi Tárki-felmérés szerint sok téveszme él. Juhász Attilával, a politikai szélsőségekről rendszeres felméréseket jegyző Political Capital vezető elemzőjével beszélgettünk.
Hogyan áll jelenleg a magyar szélsőjobboldal zászlóshajója?
A parlamenti pártok közül egyedül a Jobbikról lehet elmondani, hogy az elmúlt egy évben dinamikus növekedést produkált. Az összes választókorú körében 10-12, a biztos szavazó pártválasztók körében 20-25 százalékon állnak a nagy kutatóintézetek adatai alapján. Ugyanakkor a Jobbik sem tett szert akkora növekedésre, amekkorára a Fidesztől való lemorzsolódásnak köszönhetően képes lehetett volna. A párt további növekedéséhez azonban jó feltételeket kínál a politikai és a gazdasági környezet. Szerintem nem lehet kizárni, hogy a Jobbik váltópárttá növi ki magát.
A Tárki egy friss, nagymintás kutatásának eredményeit nézi, melynek alapján sok minden kiderült a Jobbik-szavazóról. Mit lehet tudni róluk?
A Jobbik tábora heterogén, de a párt szavazóiról a közbeszédben élő sztereotípiák nem mindenben igazak. A párt politizálása és a válságövezetekben elért kiemelkedő választási eredményei miatt sokan úgy gondolják, hogy a jobbikosok többnyire fiatalok, vallásosak, inkább aluliskolázottak és jellemzően a leszakadó társadalmi rétegekből, a rendszerváltás vesztesei közül kerülnek ki. Vannak persze ilyen szavazóik is, de most már több kutatás is teljesen más képet mutat.
A Tárki friss adatai alapján a 18-35 éves korosztály aránya a jobbikosok között 40 százalék, a párt támogatói valóban fiatalabbak, mint az MSZP vagy a Fidesz szavazói, de azért a gyakran használt generációs jelző megkérdőjelezhető. Az alulképzettség sem jellemző, a középfokú és a főiskolai végzettségűek aránya meglehetősen magas, és az LMP-s szavazók mellett a jobbikosok rendelkeznek a legmagasabb jövedelemmel. A törzsbázis nem nevezhető a rendszerváltás vesztesének, de érdekes az is, hogy a többi párt szavazóhoz képest a jobbikosok között van a legtöbb nem vallásos, valamint körükben a legmagasabb az internethasználók aránya. Jellemző továbbá, hogy a nemek aránya nem kiegyenlített a többi párt táborához képest, a jobbikosoknak ugyanis a kétharmada férfi. Végül pedig fontos, hogy a Jobbik szavazói bíznak a legkevésbé az embertársaikban.
Lehet ebből messzemenő következtetéseket levonni? A Fidesz-szavazók többsége sem képviseli feltétlenül a nemzeti-keresztény vonalat a mindennapokban.
Ebből az következik, hogy a szélsőjobb megerősödése nem magyarázható csak a gazdasági válsággal. Az ilyen eszmék nem kizárólag a lecsúszó társadalmi középrétegek számára nyújtanak kapaszkodót. Jó anyagi helyzetben lévő választók is könnyen fordulhatnak szélsőjobboldali politikai irányzatok felé. Ebben pedig a nem gazdasági vagy egzisztenciális okokra visszavezethető értékválasztásoknak és attitűdöknek is fontos szerepe van. A Political Capital szélsőjobboldali eszmék iránti keresletet mérő indexe (DEREX) erre próbálja felhívni a figyelmet.
Volt egy elképzelés arról, hogyan válik majd “szalonképessé” a párt, ha bekerül az Országgyűlésbe, de az utóbbi időben úgy tűnik, ehelyett inkább a parlamenti közbeszéd radikalizációja valósult meg.
Nem törvényszerű ez a fajta konszolidáció. A politikai környezettől is függ és attól, hogy a társadalmi közeg egésze hogyan viszonyul a szélsőjobbhoz. Magyarországon nem sok minden kényszeríti mérséklődésre a Jobbikot, így leginkább a párt saját döntésétől függ, milyen irányba mozdul el.
A jobbikosok politizálása pedig elég ellentmondásos. Egyfelől jól látható az a szándék, hogy középre húzva minél nagyobb választói réteget megszólítsanak, mert így lehet váltópárti szerepre törni és minél több, a Fideszről leszakadó szavazót megszerezni. Másfelől viszont a különbözőség felmutatására irányuló törekvés miatt sokszor előkerül a zsidózás, cigányozás. Ráadásul vannak a Jobbiknak és szatelit szervezeteinek olyan képviselői, akiknél ez zsigerből jön. Így például szélre húzza a pártot a HVIM vagy a Betyársereg, melyekkel volt ugyan konfliktusa a Jobbiknak, de teljes szakítás nem történt.
Végsősoron mára a szélsőjobboldalon belül kialakult egy jobbikos mainstream, amihez a többi párttal szövetkező szereplőnek valamilyen szinten igazodnia kell. Ha nem fogadják el a főáramú, váltópárti szerepre törő politizálást, akkor marginalizálódnak, de ettől még marad némi befolyásuk a Jobbik politikájára.
Mi a helyzet a Gárda és a Jobbik kapcsolatával?
A Magyar Gárda jogerős betiltása után a mozgalom szétesett, az utódszervezetek meggyengültek, szerepük a párt mellett jelképessé vált. Úgy tűnik, a Jobbik egyelőre nem tud és nem is nagyon akar mit kezdeni ezzel a helyzettel. A következő kampányban azonban megérezheti a párt a gárdisták hiányát. Nekik ugyanis 2007-től óriási szerepük volt a Jobbik országos szervezetének kiépítésében, 2009-ben és 2010-ben pedig aktivistaként járultak hozzá a választási sikerekhez.
Fotó: Kummer János
Mi lesz, ha a Jobbik túlságosan eltávolodik ezektől a szervezetektől és egyfajta aprózódás következik be a szélsőjobboldalon? Ha nem elégszik meg a Gárda azzal a szereppel, amit a Jobbik szán neki? Vagy a szélsőjobboldalon nagyobb ennél a pártfegyelem?
A Jobbik 2006 végétől kezdődően a mai napig sikeres abban, hogy a hagyományosan heterogén szélsőjobboldalt, ahol mindenki vezér akar lenni, össze tudja tartani. Időnként persze vannak belső harcok, és új szervezetek is jönnek létre, mint legutóbb a Jobbik volt alelnöke által gründolt Főnix Mozgalom, amely főként romaügyben érzi túlságosan puhának Vonáékat, de a jobbikos mainstream politikai, anyagi és szervezeti erejénél fogva képes fenntartani az egységet.
Hogyan sikerülhet a Jobbiknak továbbra is monopol szereplőként uralnia a cigánytematikát?
Úgy, hogy ezen a téren nincs a Jobbikéval versengő politikai narratíva. A náluk is szélsőségesebbek használhatnak még durvább retorikát, de lényegében ugyanazt a rasszista üzenetet fogalmazzák meg, amit a Jobbik 2006 ősze óta a „cigánybűnőzés” kifejezésre alapozott kampánnyal felépített. A parlamenti pártok pedig továbbra is félnek ezzel a témával hangsúlyosan foglalkozni. Szó van persze állandóan romaintegrációról, de ez inkább csak kötelező kör.
A legnagyobb hiba, amit ebben az ügyben minden párt elkövetett, hogy azt hangsúlyozták: a Jobbik valós kérdéseket vet fel a cigányokkal kapcsolatban, csak rossz válaszokat ad. Ezzel legitimálták a szélsőjobb álláspontját, holott a Jobbik egyáltalán nem vetett fel kérdéseket, hanem a politikai haszonszerzés érdekében felszította az etnikai feszültségeket és rendészeti problémává egyszerűsítette a romaügyet. Ebben az értelmezési keretben azonban nem születhet se jó, se rossz válasz. A pártoknak ezt kellett volna felismerni, nem a Jobbik után kell kullogni és félni attól, hogy ebben a témában normális hangon megszólalni eleve népszerűtlen. Igaz, a mérsékelt politikai erők tehetetlensége romaügyben nem magyar sajátosság, több kelet-európai szélsőjobboldali párt is sikeresen épít politikát a cigányellenességre.
