Belföld

Az MSZP nem, de az LMP Gyurcsányék mellé állt

Az MSZP-ből kivált 10 képviselő egyelőre nem alakíthat frakciót - döntött az Országgyűlés hétfőn késő este.

Az MSZP pártszakadása óta húzódó ügyre tett pontott hétfőn este az Országgyűlés. Csak fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből távozó és a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló tíz képviselő. Gyurcsány Ferenc és társai addig függetlenként dolgozhatnak.

A parlament ezzel jóváhagyta az alkotmányügyi bizottság egy héttel ezelőtti állásfoglalását, pontosabban elvetette az annak elutasítására irányuló, Molnár Csaba DK-alelnök jegyezte kérelmet. Molnár kérelmét tizennégyen támogatták a szavazáskor: az érintett képviselők és a jelenlévő LMP-s politikusok.277-en – a fideszes, a KDNP-s és a jobbikos képviselők – nemmel voksoltak, az MSZP-frakció nem vett részt a szavazáson.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője támogatta Molnár Csaba indítványát, mondván hogy az ügy tisztázatlansága miatt az alkotmányügyi bizottságnak új állásfoglalást kellene hoznia. Szerinte megvizsgálandó, hogy Gyurcsány Ferencék távozásról szóló szóbeli bejelentése csak a politikai cirkusz része volt vagy vannak parlamenti következményei. Hangsúlyozta, hogy a házszabály alapján bizonyos esetekben lehetséges az azonnali frakcióalakítás, az ügyben pedig sem kilépési, sem kizárási nyilatkozat nincs senkinek a kezében. Támogató döntésüket attól függetlenül hozták meg, hogy mit gondolnak az érintett tíz képviselőről – emelte ki.

Az elhangzottakra válaszul Molnár Csaba közölte: elutasító döntés esetén – amit borítékolt – áprilisi hatállyal még ezen a héten ismét beadják a frakcióalakítási kérelmet.

Gyurcsány Ferenc október 22-én jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új pártot alapítanak.Közölte továbbá, hogy az MSZP-ből vele együtt távozó politikusok létrehozták az új párt parlamenti frakcióját, vezetője Molnár Csaba.

A frakcióalakításról másnap Molnár levélben tájékoztatta a házelnököt, hangsúlyozva, hogy képviselőcsoportjuk a házszabálynak megfelelően jött létre, és mivel nem kiléptek vagy kizárták őket az MSZP-frakcióból, nem kell fél évet a függetlenek között tölteniük. Mesterházy Attila, a szocialisták frakcióvezetője viszont egy napra rá azt közölte a házvezetéssel, hogy a tíz képviselő kilépett az MSZP képviselőcsoportjából.

Az alkotmányügyi bizottság 2009 márciusában általános érvényű állásfoglalást fogadott el, amely szerint a féléves kötelező függetlenség nemcsak a már létező frakcióhoz való csatlakozásra, hanem egy új frakció megalakulásában való részvételre is vonatkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik