Belföld

Karácsony: A Fidesz nem ismeri fel saját érdekét

Pár hete úgy felbosszantotta a szocik úgymond inkorrektsége, hogy elhatározta: õ maga indul egy Budapesten megüresedett mandátumért. Csak hogy ráverjen vagy öt százalékot az MSZP-sre. Azóta megnyugodott, s ma már az a fõ cél, hogy ellenzéki összefogással legyõzzék a fideszes indulót. Ezért akár vissza is lép az elsõ forduló után - a szocialisták javára. Elempés ilyet még nem tett. Villáminterjú Karácsony Gergellyel.


Fotó: Kummer János

„Ritkán támadnak heves érzelmeim, de most komolyan megfordult a fejemben, hogy én magam indulok el a második kerületben.” Ezt ön alig egy hónapja nyilatkozta nekünk, azt követõen, hogy megharagudott a közös jelöltállítást forszírozó szocialistákra. Jelezte: csak azért is ráver vagy öt százalékot az MSZP-sre. A pénteki Népszabadságban meg már azt olvasni: hajlandó visszalépni Lévai Katalin javára. Hogy van ez?

Nem azt nyilatkoztam most, hogy visszalépek.

„Ha olyan helyzet van, hogy az én visszalépésem érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy meg lehessen verni a Fideszt, akkor erre kész vagyok.”

Azért ez mást jelent. Úgy tervezem, hogy az elsõ fordulóban én leszek a legerõsebb ellenzéki jelölt, ami után elvárom majd, hogy az MSZP-s Lévai Katalin visszalépéssel támogassa a remélt ellenzéki sikert.

És ha Lévai Katalin ér el jobb eredményt?

Ez esetben, ha a visszalépésem érdemben hozzájárulhat a Fidesz legyõzéséhez, megteszem, amit kell.

A fideszes Láng Zsoltot felülmúlni kicsi az esély. Vagyis a fõ küzdelem az LMP és az MSZP között zajlik.

Fontos, hogy kiderüljön, melyikünk az erõsebb, de ez önmagában nem elég. Világossá kell tennünk a választók számára, hogy a Fidesz nem verhetetlen.

Ön az elsõ LMP-s, aki kilátásba helyezte, hogy visszalép egy szocialista javára.

A parlamenti választások idején már tett ilyet néhány szocialista a javunkra, igaz, akkor annak nem volt semmi értelme.

Mondom: ön az elsõ ilyen elempés.

Én most is sokkal inkább arra készülök, hogy az elsõ fordulóban jobb eredményt érek el, mint a szocialista induló.

Komolyan gondolja, hogy megszoríthatják a fideszes Láng Zsoltot?

Halálosan komolyan. Balsai István 2010-ben ötvenkét százalékkal nyert itt, vagyis a Fidesz az országos átlag alatt szerepelt ebben a korábban hagyományosan jobboldali körzetben. Látva a tendenciákat, és kalkulálva ezzel a lassan visszájára forduló helyi sajátossággal, egyértelmû, hogy legyûrhetõ a Fidesz. Ráadásul – szemben például a püspökladányi idõközi választással – itt minden bizonnyal nem tizennyolc százalékos lesz a részvétel, ugyanis ez aktív terület. Az itt élõ elégedetlenek nem otthon zsörtölõdnek majd, hanem elmennek szavazni.

Végeztek felmérést, hogy milyen eredményre számíthat a négy parlamenti párt jelöltje az elsõ fordulóban?

Nincs pénzünk ilyenre.

Mit tippel?

Az LMP a Mediánnál és a Szondánál is nagyot ugrott a közvélemény-kutatásokban. A támogatottságunk bõvülését igazolja az is, hogy a legutóbbi budapesti idõközin megelõztük az MSZP-t. Zuglóban negyvenöt százalékos eredményt ért el a Fidesz, huszonötöt az LMP, az MSZP valamivel kevesebbet. Ezen kell javítani valamit. Amihez elõször az állampolgárokban élõ szkepszist kell legyõznünk, miszerint a Fidesz leválthatatlan. A szavazók fatalizmusát eredményezné, ha lecövekelném magam, hogy márpedig én semmilyen körülmények között nem lépek vissza.

Ön júniusban azt javasolta, hogy 2014-ben technikai koalícióba tömörüljön a három ellenzéki párt – az MSZP, az LMP és a Jobbik -, verjenek kétharmadot a Fideszre, majd bontsák le a sarkalatos törvényeket, és azon nyomban írjanak ki új választásokat. A mostani idõközin akár ki is próbálhatták volna ezt a sokak által abszurdnak minõsített ideát.

Akkor lehet szükség a technikai koalícióra, ha a Fidesz egyfordulóssá teszi a választásokat.

Azzá teszi.


Fotó: Kummer János

Nincs még rá törvény. Az pedig egészen bizonyos, hogy a mostani idõközin két fordulóban dõl el majd a mandátum sorsa. Ez a jó verzió: az elsõ forduló megmutatja az erõviszonyokat, a másodikban meg eldönti az ország, hogy melyiket választja az egymással szemben álló kormányzati alternatívák közül.

Már most megmutathatnák, hogy egy fordulóban is legyõzhetõ a Fidesz. Már amennyiben komoly volt az a javaslat.

Most inkább azt mutatjuk meg, hogy a másodikban legyõzhetõ Orbán pártja. Különösen akkor, ha az elsõ forduló után a Jobbik jelöltje is talpon marad, és megosztja a jobboldali szavazókat.

Lázár János hétfõn jelenti be a végleges koncepciót. Ön a már emlegetett szeptemberi interjúnkban – bár már a beszélgetésünk idején tudott volt, hogy a Fidesz-frakció egyfordulóst akar – abban reménykedett, tárgyalni hívja önöket a kormánypárt a végsõ döntés elõtt. Tárgyaltak?

Nem. De én továbbra is reménykedem.

Egy hónap telt el.

Kedden ül össze a választási reformot elõkészítõ bizottság, ahol, bízom benne, haladunk majd.

Az pont egy nappal lesz Lázár kõbevésõs bejelentése után. Egyfordulós lesz, eldõlt.

Ne legyen ebben annyira biztos. Számos alkalommal láttuk, hogy egy javaslat akár az utolsó pillanatban is a visszájára tud fordulni. A Fidesznek is a kétfordulós az érdeke, csak eddig még nem döbbent erre rá. Ráadásul az ország érdeke is ezt diktálja. E két érv talán még Lázárékat is elgondolkodtatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik