Cikkünkben végigkövetjük az őszi-téli árverezési szezon középső felét. A karácsony előtti időzítés komoly szakmai vitákat vált ki: nem mindegy, hogy egy galéria mikor tartja aukcióját. Van, aki a november közepére, végére esküszik, hiszen ekkor még nem költöttek túl sokat az érdeklődők a karácsonyi ajándékokra, mások azonban éppen ellenkezőleg látják. Szerintük a december közepe a legmegfelelőbb időpont, mivel a nagy karácsonyi vásárlási hullámban az emberek licitálási kedve is nagyobb.
Az árverési szezon középső fele (november) nem járt különösen nagy meglepetésekkel. Következő cikkünkben a decemberi aukciókról, a Kieselbach és a Mű-Terem Galéria “párharcáról” írunk, ezeken az árveréseken ugyanis különös rekordok születtek. Elegendő csupán a Kieselbachéknál 34 millióért leütött Munkácsy alkotásra gondolni vagy a Mű-Teremnél 60 millió forintért elkelt Vaszary János képre – amely az idei esztendő árverezési rekordját jelenti.
A nagytestvér árnyékábanNovember 21-én került sor az Abigail Galéria 2. festményárverésére, melyen kiemelt támogatójának, a Nagyházi Galériának és sokat látott csapatának sajnos nem akadt túl sok tennivalója. A Millennium Centerben idén áprilistól működő galéria egyelőre keresi önmagát, helyét és vevőközönségét a hazai piacon. Talán éppen ezért döntöttek úgy tulajdonosai, hogy a nagyközönség és a szakma érdeklődésének felkeltése érdekében a fizetett reklámokon túl a sajtóvisszhangot gerjesztő aukció rendezését is megpróbálják. Széles és igen ingadozó kínálatuk azonban arra enged következtetni, hogy sem ők, sem a hátterüket jelentő Nagyházi Galéria nem jutott még konszenzusra az ügyben, vajon a piac melyik speciális szeletét engedjék át és képviselje ezentúl az Abigail. A reklámok és az új árverezőről írt cikkek tavaszi aukciójukat még sikerre vitték, ám a mostanin a “nagytestvérnél” visszamaradt vagy kikiáltási áron gazdát cserélt képek kerültek ismét rövid időn belül kalapács alá, és ez megpecsételte az aukció végeredményét.
Antik Enteriőr – süllyedő színvonal
A hazánkban egyetlen és az idén immár nyolcadik alkalommal megrendezett régiség-kiállítás és vásár ugyan megpróbál itt a közép-európai térségben valamelyest nemzetközivé válni – ennek egyetlen reprezentánsa a hazájában monopolhelyzetet élvező szlovák aukciósház, a Soga -, ám a helyszín adta méretek nem teszik ezt lehetővé. Míg tőlünk nyugatra az ilyen típusú rendezvényeket a sok kiállító és látogató befogadása, valamint a színvonal emelése végett a nemzetközi vásárközpontok területén rendezik, itthon az antik enteriőr rendezői évről évre megelégszenek a Műcsarnok szétdarabolt, aprócska kiállítótereivel.
A kiállítók zömét idén is a főváros, illetve a nagyobb vidéki városok “anyagilag tehetősebb” régiségkereskedőinek apró boltocskái adták, akik “meglepetéssel”, kvalitásos egyedi műtárgyakkal csak elvétve kápráztatták el a látogatókat. A kiállítás tömegeket vonzó hatása és a karácsony közeledte miatt nagy üzleti sikerben bízva legtöbben még boltjukat is bezárták csak azért, hogy teljes árukészletükkel jelenhessenek meg itt.
Ráadásul több kereskedő a belvárosi árak többszöröséért kínálta most ugyanazokat a tárgyakat, melyeket a téma iránt valamelyest is érdeklődők már hónapok óta láthattak üzleteik vagy a konkurencia polcain, falain.
Jól jellemezte az esemény ellentmondásosságát a nagy galériák részvételi szándéka. Az esemény beharangozott “rangjához” méltóan hiányukkal tüntettek egyes galériák és aukciós házak. Így az árveréseivel a Kongresszusi Központot megtöltő és idén tavasszal, illetve ősszel is szezoncsúcsot produkáló Mű-terem Galéria, valamint a nemzetközi és hazai sikerkiállításokat (Nagybányai festészet, Mattis-Teutsch János) és hiánypótló kiadványokat megjelentető Mission Art Galéria.
A másik végletet képviselte, a már erős nemzetközi mezőnyben is irigylésre méltó szép, színvonalas kiállítótérrel megjelenő Nemes Galéria, valamint fióküzlete a Városmajor Galéria, illetve a rendezvény szervezésében is részt vállaló Kieselbach Galéria és Aukciósház, mely így érthető módon a legexkluzívabb helyen, a kupolacsarnok alatt állíthatta fel standját.
Túlárazási problémákA második árverési napon november 28-án túlnyomó részt XX. századi festészet szerepelt, megtűzdelve néhány szoborral. Az aznapra jutó túlárazás igazi vesztesévé vált az a két Mattis-Teutsch János kompozíció, amely ugyan elérhette volna 7,5 milliós reális árát, ám kikiáltásként ilyen áron még a vezető aukciósháznak tartott Kieselbach Galéria sem indította volna. Furcsa módon a tavasszal rekordot (24 millió forint) elérő Ferency Károly kép most árverésre bocsátott párdarabja 7 millió forinton visszamaradt. Szintén erre a sorsra jutott Sassy Attila Mai Magdolna című olajképe 500 ezer forinton, pedig ennek a témának és kompozíciónak pasztell, papír változata tavasszal a Mű-Terem Galéria árverésén 700 ezer forintért cserélt gazdát. Az élet furcsa fintora tehát, hogy egy közismert, többször reprodukált kép az idő múlásának jobban ellenálló olajváltozata nem kellett senkinek.
Három nap a Balaton utcában
Mára már megszokottá vált, hogy a Nagyházi Galéria és Aukciósház a tavaszi és őszi szezonban 1-1 maratoni, háromnapos árverésen értékesíti a megelőző fél év alatt hozzá beözönlött műtárgyak nívósabb darabjait. A minden műtárgy kategóriában otthonosan mozgó galéria első, november 27-ei aukcióján a hazai piacon egyedüliként “idős mesterek” képeit vitte ismét kalapács alá.
Mivel egyedüliként rendez ilyen speciális árverést, a nagyközönség és a szakma apraja-nagyja kíváncsi az itt elért mértékadó eredményekre. A magasan árazott 16-17-18. századi képekre kevés magyar jelentkező akadt, ám a siker nem maradt el, mert a teremben több olasz kereskedő is jelen volt. Az otthoni árakhoz képest igen olcsón jutottak valóban kvalitásos művekhez.
Magyar vonatkozású tételekre már jóval nagyobb volt az érdeklődés, bár itt is a túlárazás csapdájába esett a galéria. Reális értékét majdnem megközelítve kiáltották ki Székely Bertalan Japán nő című festményét, melynek egy mérettel nagyobb változata a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható. Talán éppen ezért első körben nem akadt rá érdeklődő, ám az árverés végén rögtön az első visszakért tételeként szerepelt, szemfüles vevője így kikiáltási áron, 2,2 millióért jutott hozzá e remekműhöz. Szintén sokkal jobban szerepelhetett volna Molnár József aktokat vízparton ábrázoló vászna, mely így csupán egy licitlépcsőt emelkedett és 1 millió forintért kelt el.
A konkurencia is vásárol
Ismét bebizonyosodott, hogy a festmények a közönség elé “tálalásnak” köszönhetően más-más árveréseken más-más eredményeket érhetnek el. A Kieselbach Galériában egy Koszta József kép sem kel el 4,5 milliónál olcsóbban, így ha kell, Kieselbachék is a konkurenciánál vásárolnak. A Nagyházinál most 2,6 millióról indított és 3,6 millió forintért elkelt, védett Virágos rét című alkotás felbukkanására a közeljövőben tehát a Kieselbach Galériában számíthatunk, valószínűleg magasabb áron.
PorcelánmániaAz empire stílusú bútor továbbra is a hazai vásárlók kedvence. A Zsolnay porcelánoknak a Mű-Terem Galéria árverésein kirobbantott divathulláma immár teljesen begyűrűzött, milliós és azt meghaladó összegekért cseréltek gazdát a századfordulótól az 1910-es évekig készített eozinmázas fehércserép dísztárgyak.
Az árverést záró harmadik napon bútorok, műtárgyak és néprajzi tárgyak kerültek kalapács alá. Immár valóban rossz ómenné vált az a XVI. századi portugál láda, melyen a galéria évek óta próbál túladni, kevés sikerrel. A több aukción is indított ládát az üzlet évközi forgalmában 2,5 millióért kínálták, ám most csupán 1,1 millió forinton indították, de még ennyiért sem kellett senkinek, annak ellenére, hogy legközelebbi ismert változata a kreuzensteini vár gyűjteményében található.
Mindenesetre érdekes jelenség, hogy a hasonló árszinten indított barokk bútortételek sorra visszamaradtak. Feltehetőleg nem voltak jelen az aukción azok az osztrák és német kereskedők, akiknek ezek az árak az otthoniakhoz viszonyítva bagatell összegek.
Teljes kortárs bukás
Ugyanezen a napon, november 29-én tartotta a Blitz Modern második kortárs árverését a MEO-ban. Ahogy arról már beszámoltunk, az árverési anyag színvonalának meglehetősen nagy hullámzása, a rossz világítás és nem utolsó szempontként az irreális túlárazás előre vetítette az árverés kimenetelét. A Nyugat-Európában már bevált liciteséses árverezés bevezetése – mellyel a hazai közönség először a tavaszi old-timer árverésen találkozhatott – nem volt rossz ötlet, csak érthetetlen. Egy fiatal kortárs festőnél majd a piac és a jövő művészettörténészei döntik el, milyen árszínvonalon tudnak gazdát cserélni alkotásai.
Nem valószínű, hogy egy mai befektető a klasszikus mesterek áráért vásárolna kortárs festményt, miközben a rizikó a klasszikusnál szinte minimális. A klasszikus kollekció a várakozásoknak megfelelő sikert is aratott, Paál László képéért 26 milliót, Patkó Károly művéért 28 milliót ígértek a teremben. A mostani árverés végérvényesen bebizonyította, hogy a közönséget nem lehet “megetetni” valótlanul magas leütési árakkal, mint ahogy történt ez tavasszal. A festményt továbbra is dekorációnak és középtávú befektetésnek tekintik a vásárlók.
