Nem mindegy a formaMegtörtént, hogy egy bécsi választottbírósági tárgyalást asztaltologatással kezdtek. Az asztalok ugyanis eredetileg T alakzatban álltak, s a svájci elnök szerint ez az ültetés azzal fenyegetett, hogy a tárgyalás során a felek között növekedhet az ellentét – a három választottbíró tehát téglalap alakú elrendezést alakított ki. Kör alakot akkor nem sikerült formálniuk, de sok választottbíróságon eleve ilyen az elrendezés. Nincs pulpitus, sem talár, a tárgyalás ülve zajlik, és sokkal konzultatívabb jellegű, mint az állami bíróságon.
Választottbíróságok már a középkorban is alakultak, a kereskedők, iparosok vitáinak eldöntésére. Azok az ügyek kis horderejűek voltak, nem lett volna érdemes miattuk a királyhoz vagy a főispánhoz elzarándokolni, ugyanakkor ők nem is értették volna, min vitatkozik például két tímár – ilyen ügyekben csak egy harmadik tímár tudott dönteni.
Az állam már akkor is előnyösnek tartotta, hogy nem kell foglalkoznia az ilyen ügyekkel, s hasonló okokból ma is támogatja a választottbíráskodást. A támogatás részben abban nyilvánul meg, hogy az állam az ilyen ítéletet ugyanúgy végrehajtja, mint az állami bíróságét. A választottbíróságnak nincs lehetősége kényszerintézkedésre, például nem vezettethet elő tanúkat, de ha másképpen nem megy, megkeresésére az állami bíróság kihallgatja a tanút.
Állami garanciával
Az állam a “rendes” bíróságok útján eljárási garanciákat is nyújt annak érdekében, hogy a feleket bátorítsa a választottbírósági út igénybevételére. Ilyen például, hogy bizonyos esetekben – ha a választottbíróság ítélete közrendbe ütközik – megtagadja a végrehajtást.
Az állami bíróság hozza meg a végső döntést abban a kérdésben is, hogy elfogult-e egy adott ügyben eljáró választottbíró. A legfontosabb garancia azonban az, hogy mivel a választottbíróság ítélete ellen nem lehet fellebbezni, bizonyos, a választottbírósági törvény által meghatározott esetekben e döntés érvénytelenítését lehet kérni az állami bíróságtól.
A magyar bíróságok soron kívül, egy-másfél hónap alatt döntenek a kizárással kapcsolatos ügyekben, tehát a választottbírósági eljárás lényeges elhúzódásával ilyenkor sem kell számolni. Az ügyek általában egy év alatt befejeződnek, s az ítélet azonnal végrehajtható, akkor is, ha az egyik fél annak érvénytelenítését kérte. Ha azonban egyik félnek sincs kifogása, mert a választottbíráknak az elvárásoknak megfelelően sikerült elsimítaniuk az ellentéteket, a hosszú távú gazdasági kapcsolat folytatódhat.
Borsos árak
A választottbíráskodás lényegesen drágább, mint a hagyományos eljárás. Költségei az intézménynek fizetendő díjakból, a választottbírák díjazásából (ez perértéktől függően hatalmas összeg is lehet) és az ügyvédi költségből tevődnek össze.
Párizs, London vagy Genf választottbíróságán eljárást vinni igen költséges mulatság. A magyarországi díjak alacsonyabbak a nyugat-európaiaknál, az eljárási díjat pedig csak egyszer kell megfizetni, szemben az állami bírósággal, ahol van mód fellebbezésre.
Az MKIK mellett szervezett Választottbíróságon, Budapesten van lehetőség arra, hogy idegen nyelven folyjék a tárgyalás, s nemzetközi ügyeknél a felek abban is megállapodhatnak, hogy valamelyik külföldi állam joganyagát alkalmazzák. Emiatt a szerződés megkötésekor általában könnyű meggyőzni a másik felet arról, hogy ezt a választottbíróságot kössék ki. Ha mégsem, akkor ajánlatos jól tájékozódni a másik fél által javasoltról.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság ügyszámának alakulása 1997. januártól |
|||
Ügyfajta |
1997 | 1998 | 1999 |
Belföldi | 125 | 114 | 133 |
Nemzetközi | 50 | 67 | 71 |
Összesen | 171 | 184 | 204 |
Kis értékű szerződések esetén a relatíve magas költségekre tekintettel inkább kerülni kell a választottbíróságot, míg nemzetközi szerződéseknél a végrehajthatóság miatt érdemes kikötni ezt az eljárást. Banki finanszírozási ügyekben nem szokásos a választottbíráskodás, mert az effajta szerződéseket olyan részletességgel dolgozzák ki, hogy bármilyen bíróság ugyanúgy döntene, méltányosságra nincs szükség. Ugyanakkor például egy nagy építkezés, beruházás esetében, ahol sok szakkérdés merülhet fel, célszerű a választottbíráskodás kikötése.
Tipikus esetekA perek nagy része társasági jogi jogvita, de a “klasszikus” kereskedelmi ügyeken kívül irodabérleti jogviszonyból, koncesszióból és privatizációból származó ügy is előfordul. A perek értéke is igen különböző, 1999-ben például eegy 26 milliárdos perértékű ügy “vitte a pálmát”.
Ugyancsak előny, hogy a felek olyan bírákat választhatnak, akik az adott ügyhöz a lehető legjobban értenek. “A hagyományos bírók is képzett jogászok és szakosodnak is, de az igazán szofisztikált kereskedelmi, üzleti szokások dzsungelében nem biztos, hogy el tudnak igazodni, ráadásul rendes bíróságon a feleknek nincs befolyásuk arra, hogy ki legyen a bíró” – mondja Németh Marcell, az Allen & Overyvel együttműködésben álló Dr. Hegedűs Éva Ügyvédi Irodában dolgozó ügyvéd.
A választottbírák száma csak páratlan lehet. Ha a felek másképp nem döntenek, akkor három. Ilyenkor mindkét fél kijelöl egy-egy bírát, akik maguk jelölik ki a harmadikat. Vigyázni kell arra, hogy a bírák pártatlanok és elfogulatlanok legyenek – például ha egyikük korábban alkalmazásban állt valamely félnél, a másik megtámadhatja a jelölést.
Méltányosságot várnak
A választottbíróság nem feltétlenül jogot, hanem igazságot szolgáltat. A döntés persze teljességgel jogszerű, ám nemcsak a technikai szempontokat veszi figyelembe. A felek magasabb fokú megértést, méltányosságot várnak el a választott-, mint a rendes bíróságtól, ha már drága pénzen megvásárolták ezt a szolgáltatást.
Ezt segíti az is, hogy a választottbírák nem feltétlen jogászok. Az ügy jellegétől függően akár közgazdászt vagy hídépítő mérnököt is kijelölhetnek erre.
Nemzetközi ügyekben külön előny, hogy e bíróság ítélete külföldön is jól végrehajtható, köszönhetően a New York-i konvenciónak, amelyet Magyarországon is kihirdettek már 1962-ben. Ezzel szemben egy magyar állami bírósági határozat sok külföldi országban – jogsegélyegyezmény hiányában – nem végrehajtható. Magyarország mintegy húsz bilaterális egyezményt kötött a bírósági ítéletek végrehajtására, a New York-i konvenciót pedig közel 130 ország ratifikálta.
Választottbírósághoz akkor fordulhatnak a felek, ha erről előzetesen megállapodnak. Az effajta megállapodást célszerű már a gazdasági szerződéssel együtt megkötni. Elvben ugyan később is határozhatnának így, ám olyankor már igencsak nehéz egyezségre jutni a feltételekben. Ha már vita van, akkor mindkét fél olyan anyagi jogot, illetőleg olyan székhelyű választottbíróságot kíván majd elfogadtatni, amely számára a kedvezőbb.
A cikk elkészítésében Horváth Éva, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett szervezett állandó Választottbíróság elnöke és Németh Marcell, az Allen & Overyvel együttműködésben álló Dr. Hegedűs Éva Ügyvédi Iroda ügyvédje voltak segítségünkre.