Mindegy is, hisz aki most az utcán van, így is úgy is bőrig ázik.
Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját Hegedűs Lajosné.
Intenzív záporoktól, zivataroktól, jégesőtől tartanak Békés megyében, ezért másodfokú, narancssárga riasztást rendeltek el.
Most szeptemberben is több száz futó, gyalogos és kerékpáros vághat neki a mártélyi Tisza-part tanösvényeinek. Az idei Bodnár Bertalan Teljesítménytúra és Maraton, a szervezők szerint a visszatérő, rutinos versenyzőknek és túrázóknak is tartogathat meglepetéseket.
Tűz ütött ki egy ház tetőterében szombaton a hódmezővásárhelyi Ádám utcában. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Vasárnap avartüzeket oltottak a vásárhelyi lánglovagok.
Ma hajnalban egy autó az M5-ös autópálya kisteleki lehajtójánál szalagkorlátnak ütközött, az árokba sodródott majd kigyulladt. Az kocsi sofőrje a helyszínen életét vesztette.
A múlt hétvégi focimeccs után történt szentesi késelés gyanúsítottjai egy helyi hírportálnak beszéltek az ügy előzményeiről.
Egy füstölő autóbuszhoz riasztották tegnap délelőtt a vásárhelyi tűzoltókat.
Felkészülten várják a szezonkezdést a vásárhelyi Koczka Kézisuli fiatal sportolópalántái.
A hónap közepén megkezdődött a Magyarországon élő fehér gólyák vándorlása.
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvényeken ezrek vettek részt Hódmezővásárhelyen, jelezve, a vásárhelyi ember igényli a tartalmas programokat, egyúttal a közösségi életet, az összetartozás érzésének megerősítését.
Két tűzesethez és egy műszaki mentéshez riasztották a megyeszékhely tűzoltóit augusztus 20-án.
Mártélyon, Vásárhelyen, Csongrádon és Domaszéken is oltaniuk kellett a városi tűzoltóknak.
Zene és tánc eszméletvesztésig – ígérik a hagyományos Mártélyi Kavalkád mintájára rendezett, ötnapos mulatság szervezői, mely ma délután startol a Hédi Sörözőben.
Kisodrott egy kanyarban és az árokba borult egy személyautó Szentkirály és Tiszakécske között. Az autó egyik utasa még a helyszínen életét vesztette.
Pablo Pineda, az első Down-szindrómás Európában aki egyetemi diplomát szerzett. Legfőbb célja, hogy megmutassa, kellő szorgalommal bármi lehetséges.
Segédmunkásként jött Hódmezővásárhelyre az az áporkai férfi, akit most a rendőrség három betörés elkövetésével gyanúsít.