Szórakozás

Nálunk is lecsaptak a gyorshajtókra

A hétvégén az ország valamennyi megyéjében, így nálunk is fokozott közúti ellenőrzéseket tartottak a közlekedésrendészek. Főleg gyorshajtókra vadásztak. Csongrád megyében 66-ot fogtak.

Három napos, nemzetközi közlekedésbiztonsági akciót tartottak a hétvégén az európai közlekedésrendészeti szervek. Az ellenőrzések során elsősorban a gyorshajtókat akarták kiszűrni.

Magyarországon, így Csongrád megyében is az akció a főbb közlekedési útvonalakra és a jelentős átmenő forgalmat lebonyolító településekre összpontosult.

– A háromnapos ellenőrzés első napján a gyorsforgalmi utakat, második napján a főutakat, a harmadik nap pedig a lakott területen található közutakat vonták ellenőrzés alá az akcióban résztvevő rendőrök – tájékoztatta a Vásárhely24-et Szenti Szabolcs rendőr százados, a megyei kapitányság szóvivője.

– A három nap alatt Csongrád megyében összesen 66-an sértették meg a megengedett sebességre vonatkozó szabályokat, közülük 5 motorkerékpáros. A rendőrök a szabálysértőkkel szemben szankcióként helyszíni bírságot alkalmaztak, illetve közigazgatási eljárást kezdeményeztek – tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!