Rugli Tamás

Rugli Tamás

újságíró
2018 óta tagja a 24.hu szerkesztőségének, a mindenes szereptől indulva az utóbbi években a közélet mellett kötött ki. A közéletet viszont egy hatalmas ernyőnek tartja, amely alatt megfér a parlament és a jogszabályok, a pártok mellett helyezkedő hírességek és az ő motivációik, politikusok képtelen állításainak feldolgozása és a választási esélylatolgatás – de az olyan húsba vágó témák is, mint a háború, a gyermekvédelem vagy más kiszolgáltatott csoportok bemutatása. Minden érdekli ezek közül, de a leginkább azt szereti, amikor lehetősége van rámutatni az ellátórendszer visszásságaira. Pályája eddigi legnagyobb eredményének azt tartja, hogy a család történetét bemutató cikke hatására felgyorsult a bürokrácia, és napokon belül el tudtak helyezni a megfelelő otthonban egy állandó gondozásra szoruló asszonyt, akit a megelőző húsz évben otthon kellett ápoljon testvére és annak felesége. Utóbbiak két évtized után mehettek el végre békében nyaralni. Mindezek mellett Tomi volt, hogy a Ziccerben is felbukkant, szökőévente az írásaival is találkozhatunk a sportrovatban, ahol kizárólag a Barcelonáról igyekszik szépeket írni, már amennyiben az lehetséges.

A 24.hu arról kérdezte Gulyást, hogy várható-e fejlemény a minisztérium várható átrendezésével kapcsolatan, utalva arra is, hogy Varga Mihály pénzügyminiszterből hamarsoan jegybankelnök lehet, és ezzel megüresedne a miniszteri széke.

2024. 11. 28. 12:24

Arra az ellentmondásra is rávilágítottak, hogy bár az ukrajnai háború kapcsán a magyar kormány a totális semlegességre törekszik, de Izrael miniszterelnökét mégis meghívták Magyarországra, annak ellenére, hogy hasonló konfliktus dúl a Közel-Keleten, az izraeli miniszterelnök ,Benjamin Netanjahu ellen pedig nemrég elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűnök miatt.

2024. 11. 28. 11:36

Az ukrajnai harcok lezárásának egyik lehetséges forgatókönyveként felmerült, hogy annak a területnek egy részén, ahol jelenleg zajlik a háború, húzzanak egy demarkációs vonalat, ahol nemzetközi békefenntartók felelnek majd a nyugalomért.

2024. 11. 28. 11:10
Olvasói sztorik