A magyar válogatott történetének ezredik hivatalos meccsére készül Isztambulban, időszerű volt tehát konzíliumot összehívni arról, kikből állna minden idők legerősebb magyar nemzeti tizenegye. Befér egyszerre Albert és Hidegkuti? Milyenek Détári és Nyilasi esélyei? Fölmerülhet-e reálisan Dzsudzsák és Szoboszlai?
A ritmikus gimnasztika történetében nem látott súlyosságú ítéletet hoztak tornászok bántalmazása miatt az azeri válogatott volt vezetőedzője, két stábtag, valamint az Azeri Tornaszövetség ellen. De világszerte vannak ügyek, itthon a Szabad Európa számolt be arról, hogy egy ismert edzővel kapcsolatban többen bejelentést tettek a nemzetközi etikai testületnél.
Az Arsenal-Liverpool meccset a helyszínről figyelve győződtünk meg Szoboszlai nélkülözhetetlenségéről, de nem hagytuk szó nélkül a Real Madrid és a Barcelona csörtéjét sem, ahol az egyik csapat nagyon magasan védekezett, a másik pedig leginkább sehogy, illetve beszéltünk a nehezen komolyanvehető Aranylabda-díjátadóról is. Mindezekben partnerünk volt Marosi Gergely, a 24 Extra szerzője.
Kós Hubert aranyérme is bizonyítja, Tokió után Párizsban is tarolnak az amerikai egyetemek sportolói
Ha az Egyesült Államok legfontosabb felsőoktatási sportolói ernyőszervezetének (NCAA) regisztrált képviselői olimpiai csapatot alkotnának, akkor a csütörtöki versenynap után még vezették volna az olimpiai éremtáblázatot Kína előtt.
Az egyik leggyakoribb kérdés, ami olimpiák alatt felvetődik, azzal kapcsolatos, hogy miért rohanják le az újságírók özvetlenül a verseny után a sportolókat, amikor a versenyzők még fizikailag-pszichológiailag teljesen az átéltek hatása alatt vannak? Megpróbáljuk elmagyarázni a vegyes zóna rejtelmeit.