Jankovics Márton
főszerkesztő-helyettes
2017-ben csatlakozott a 24.hu Kultúra rovatához, amelynek az utóbbi években vezetője is lett (immár Pop/Kult néven), 2026 augusztusa óta az újság főszerkesztő-helyettese. Az irodalomtól kezdve a filmen és zenén át a politikáig és filozófiáig számos terület érdekli – mindezeket talán úgy tudná közös nevezőre hozni, hogy leginkább érdekes emberekkel szeret beszélgetni érdekes dolgokról, gondolatokról, történetekről. Évekig volt társműsorvezetője a magyar gasztronómiát feltérképező Filéző podcastnak, de találkozhattok vele a Háromharmadban és a Napirend utánban is, amelyben a közéleti ügyeket beszélik ki. 2019-ben Vízy Dorka-díjjal ismerték el munkáját.
- 19:51 Gajdos László személyes találkozóra hívta Hadházy Ákost a Mohu-koncesszió ügyében
- 19:44 Fradiváros-ügy: utóellenőrzést kérnek Kubatovék, vitatják a Belügyminisztérium megállapításait
- 19:20 Gulyás Márton: Olyasmit akartam csinálni, ami kiforgatja a négy sarkából mindazt, amit rólam és a Partizánról tudnak
- 19:08 Magyar Péter kezébe nyomták egy papírt, amely demonstrálja az ELTE dolgozóinak tarthatatlan bérhelyzetét
- 18:47 Stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a kormány a Bayer Construct csődeljárását
- 18:38 A lakosság segítségét kéri a német rendőrség az elektromos hálózat elleni támadások elkövetőjének kézrekerítéséhez
- 18:01 Abszolút rekordhőmérsékletet mértek Spanyolországban
- 18:01 Dróntalálat érte az ukrán biztonsági szolgálat központját Kijevben
- 18:00 BL-tapasztalattal rendelkező csatárt igazolt a címvédő ETO
- 17:30 „A klub identitása miatt is fontos a leigazolása” – az NB II-ben folytatja a magyar válogatott futballista
- 17:20 Többszöri szabálysértést emleget a közmédia az M5 igazgatójának ügyében
- 17:18 Hűtlen kezelés gyanújával folytatnak nyomozást a Gondosóra programmal kapcsolatban
- 16:49 Tökéletes verseny a vébén: az arany és az ezüst is magyar úszóé lett
- 16:49 „Ha nem csukunk be 400-500 iskolát…” – ismert kutatótól kapott kritikát a Lannert-féle oktatáspolitika
- 16:31 Azonnali hatállyal elküldték a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak
- 12:01 Jön a megváltás: nagy esők és komolyabb lehűlés közelít
- 07:30 A lakóteleptől a színpadig: otthon vagy a 90-es évek magyar hiphopjában?
- 11:10 A Destiny’s Childtól a szupersztár díváig – galérián a 45 éves Beyoncé élete és pályája
- 05:57 „Ha nem a mieink közül való, azonnal lőjétek le!” – végignéztük a frontra induló gyalogos katonák eligazítását
- 12:13 Azonnali házkutatást tartottak egy hajdúhadázi férfinél a kommentje miatt
- 12:31 Pozitív lett drogtesztje a Soroksári úti tragédiát okozó 34 éves férfinek – fotók a frontális balesetről
- 12:54 Polt Péter fürdőszobás irodáját kapta meg a lemondott legfőbb ügyész
- 10:00 Palvin Barbara tisztázta, hány gyerekkel várandós
- 16:31 Azonnali hatállyal elküldték a csepeli iskolából a fóti gyermekotthon volt igazgatóját, akit bántalmazással gyanúsítanak
- 14:58 Magyar Péter: Felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját, és leállítják a lap finanszírozását