Jankovics Márton

Jankovics Márton

főszerkesztő-helyettes
2017-ben csatlakozott a 24.hu Kultúra rovatához, amelynek az utóbbi években vezetője is lett (immár Pop/Kult néven), 2026 augusztusa óta az újság főszerkesztő-helyettese. Az irodalomtól kezdve a filmen és zenén át a politikáig és filozófiáig számos terület érdekli – mindezeket talán úgy tudná közös nevezőre hozni, hogy leginkább érdekes emberekkel szeret beszélgetni érdekes dolgokról, gondolatokról, történetekről. Évekig volt társműsorvezetője a magyar gasztronómiát feltérképező Filéző podcastnak, de találkozhattok vele a Háromharmadban és a Napirend utánban is, amelyben a közéleti ügyeket beszélik ki. 2019-ben Vízy Dorka-díjjal ismerték el munkáját.

Baka András köztársasági elnöki kinevezésével indított Bánszegi Rebeka, Jankovics Márton és Kerner Zsolt a mai Háromharmadban, hogy aztán a tartalommal megtöltendő társadalmi egyeztetésen és a Tisza kormány első igazi válságkezelésén át a politikai szereplések dilemmájáig jussanak. Lehet túl sok a jelenlegi miniszterelnök és túl kevés a korábbi? 

Szijjártó Péter a politikának, Gulyás Gergely a frakcióvezetésnek mondott búcsút a héten, miközben Orbán Viktor Amerikából, meccsnézés közben temette el a magyar demokráciát. A Fidesz egzisztenciális kihívásaitól indult Bánszegi Rebeka, Jankovics Márton és Papp Atilla a Háromharmadban, hogy aztán Orbán eladhatatlan politikai termék mivoltán és az Alaptörvény 17. módosításán át egy esetlegesen kibontakozó alkotmányos káoszig jussanak.

Az Operettszínház lapunknak megerősítette, hogy az ügyvezető igazgatójuk ugyanaz a Rózsás Péter, aki havi közel kétmillió forintos javadalmazásért vezeti az Orbán János Dénesnek százmilliókat fizető irodalmi szervezetet is. Válaszoltak arra is, hogy szerintük fennáll-e összeférhetetlenség, illetve, hogy jó befektetésnek számítanak-e ezek az összegek a magyar kultúra szempontjából.

2026. 07. 14. 17:18
Olvasói sztorik