Az mogyoró-feldolgozó vállalat egykori tulajdonosa kilenc ember halálát és több száz megbetegedést okozta.
Célirányosan két kanadai állampolgárt, egy norvégot és egy filippínó nőt vittek magukkal a fegyveresek, akik terrorszervezet tagjai lehetnek.
Az alultápláltság miatt meghalt gyerekek még ötévesek sem voltak.
Krími tatárok többek közt a Jobboldali Szektorral kiegészülve blokád alá vettek ukrajnai utakat.
Egy több mint ezerfős csoport érkezett a vonattal a gyékényesi határátkelő közelébe, majd gyalog a Somogy megyei Zákányba.
A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Győr határában egy 4,4 kilométeres útszakaszt avatott, és a kormány ezermilliárdos közlekedésfejlesztési terveiről beszélt.
December 23-án a tervek szerint átadják a felújított, bővített villamoshálózatot.
Justin Welby kritizálta a kormányt a menekültpolitikájáért és felajánlotta, hogy vendégül lát egy vagy két családot. A The Guardian szerint az anglikán egyház szellemi vezetője a londoni Lambeth Palotában szállásolhatja el a szíriai menekülteket. Magyarázatul ezt mondta: „Jézus is menekült volt.” A gesztust hasonló volt Ferenc pápáéhoz, aki felszólította a plébániákat, hogy mindegyik fogadjon be egy menekült családot, […]
Az Országgyűlésen az ülés 12 órakor napirend előtti felszólalásokkal, majd a kereszténydemokrata Hollik István mandátumigazolásával, valamint Simicskó István honvédelmi miniszteri eskütételével kezdődik. Hollik István azt követően foglalhat helyet a KDNP padsoraiban, hogy a fideszes Papcsák Ferenc a jegybank felügyelőbizottságának elnöki tisztségére váltotta mandátumát. Simicskó Istvánt szeptember 10-i hatállyal nevezték ki a honvédelmi tárca élére, az […]
Mintegy 400 ember éjfél körül gyalog érkezett a barcsi Dráva-hídon át Magyarországra Horvátországból – számolt be az M1 tudósítója. Hajnalban újabb csoport érkezése várható. A menedékkérőket a Vöröskereszt és az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai várják, akiktől ételt, italt és meleg ruhát is kapnak. Ezután gyalog teszik meg az utat a Dráva partján a barcsi vasútállomsáig. Az első csoport vasárnap este […]
Mintegy 300 menekült zárta le a Zágrábot Ljubljanával összekötő autópályán lévő Bregana határátkelőt a horvát oldalon, és követelik, hogy engedjék át őket a túloldalra. Egyesek közülük leültek, mások lefeküdtek az úton, és senkinek sem engedik az átkelést a határon A menekültek előtt élő pajzsot alkotott mintegy 60 rohamrendőr. Rendőrkutyákkal érkeztek oda. Helyszíni jelentések szerint hajnalban […]
Egy felmérés szerint a magyarok többsége feleslegesnek érzi a határkerítést. A menekültekhez való hozzáállás vegyes képet mutat.