Pénzügy

Termékbemutató: halálos betegséggel riogatnak, még a könnyeket is bevetik

Korhaz-folyoso(5)(960x640).jpg (Array)
Korhaz-folyoso(5)(960x640).jpg (Array)
A kérdezőket kivezettetik, majd az előadó elővezeti a drámát a hallgatóknak, és bemutatja, hogy a halálos betegségtől melyik termékük mentheti meg őket, sokan beültek a hintába.

A gálának nevezett termékbemutatóra Blikk riportere ült be rejtett kamerával. A vendégeket meghívóval toborozták, a helyszín egy budapesti szálloda volt. A rendezvényt szervező cég még ingyenes ajándékokkal is kecsegtette a meghívottakat.

390 ezer forintos edénykészlet a halálos betegség ellen

Az idős meghívottakat mindjárt halálos betegségekkel emlékeztették arra, hogy mindannyiunk élete véges. Az első betegség, amiről a fiatal férfi mesélni kezdett, az érszűkület volt, ezt követte a szívinfarktus, amit egy 390 ezer forintos a 9 rétegű, orvosi fémből készült edénykészletettel lehet elkerülni.

Egy nyugdíjas asszonynak megcsörrent meg a telefonja, amit elvettek tőle. Egy másik hölgy SMS-t írt, őt kemény szavakkal utasították rendre, azt mondták neki, ha nem fejezi be a pötyögést, ki kell mennie a teremből. Kérdéseket nem lehet feltenni, és megjegyzések sincsenek, mert akkor a szigorú segítők kivezetik az embert.

Sokan beültek a hintába

Az előadó szerint a következő legdurvább betegség, ami leselkedik ránk, a rák. Itt a férfi hirtelen zokogásban tört ki, igazi könnyekkel. Elmondta, hogy az elmúlt egy évben három volt osztálytársát temette el, akik daganatos betegségben haltak meg. Majd miután felszáradtak a könnyei, hatalmas tapsot kért a csodaporszívónak, amely egyben légtisztító is.

Bár egyértelműnek tűnik az érzelmi manipuláció, a Blikk szerint a nagyjából 30 megjelent emberből legalább tíz jelentkezett arra a kérdésre, hogy érdekli-e őket a páratlan ajánlat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik