Balavány György

Balavány György

2018 óta állandó szerzője a 24.hu-nak. Leginkább riportokat, interjúkat és publicisztikákat ír, bár a recenzió műfaja sem idegen tőle. Érdeklődési köre: a sporton és a celebvilág hírein kívül szinte minden, de leginkább a szociális kérdések, a globális környezeti krízis, a kistelepülések sorsa, a gyermekvédelem és a rockzene érdekli. Riportjaiban gyakran az élet árnyékos oldalán jár, és igyekszik tapintattal megmutatni hétköznapi emberek, a mindenkori megalázottak és megszomorítottak sorsát.

Az egykori Leninváros épp ellentétes pályát futott be, mint a volt szocialista iparvárosok. A rendszerváltozás után nemhogy leépült volna, de máig dübörög a nehézipara, ami az ország egyik legszegényebb régiójában kiemelkedő prosperitást okoz; még úgy is, hogy az emberek enyhén szólva nincsenek túlfizetve. A település baloldali fellegvár, sosem volt jobbos vezetése, de a Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia most igyekszik elhódítani.

2022. 03. 29. 11:01

Hernádkak kicsiny település Miskolc közelében, vitatott beruházásokkal. Ahhoz képest, hogy a térség az egyik legszegényebb Európában, a faluban az emberek viszonylag stabil anyagi körülmények közt élnek. A cigánysoron viszont jellemző a nélkülözés, terjed a drog, rossz a közbiztonság. Sokan változásra várnak, igaz, Orbán Viktor neve hallatán többen fellelkesülnek. Riport a kampány kezdetén.

2022. 01. 25. 11:11

Mindenki ismeri, akit csak megkérdezünk, és mindenki hitetlenkedve csóválja a fejét. Völner Pál ugyanis mintapolgár, a település egyik példaképe. Nyergesújfalun az emberek még nem tudták feldolgozni a volt államtitkárról szóló korrupciós híreket; egyesek a baloldal ármánykodását, mások belső leszámolást sejtenek mögötte.

2021. 12. 09. 11:01
Olvasói sztorik