Nagyvilág

Az elmúlt héten mutatták be Strasbourgban a magyar soros elnökség számára is kiemelt témának számító roma stratégiát. Andor László foglalkoztatási, szociális és társadalmi befogadásért felelős EU-biztossal többek között erről, valamint az egyre vékonyodó szociális támogatásokról, az európai foglalkoztatottság helyzetéről és az észak-afrikai országokból várható bevándorlási hullámról beszélgettünk.
2011. 04. 13. 17:13
Egyhangú megállapodással elfogadták az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei szerdán az EU Duna-stratégiáját, és ezzel lényegében teljesült a magyar elnökség újabb kiemelt célkitűzése.
2011. 04. 13. 13:52
Dmitrij Medvegyev orosz államfő a következő elnökválasztáson való indulása kérdéséről is nyilatkozott a kínai központi televíziónak kedden adott interjújában, s az orosz sajtó bőséges terjedelemben értékelte a mondottakat annak fényében, hogy a jövőre esedékes elnökválasztások előtt egyre több találgatás lát napvilágot arról, hogy Vlagyimir Putyin vagy Medvegyev lesz-e az új elnök.
2011. 04. 13. 12:35
A japán külügyminiszter beismerte szerdán, hogy országa későn értesítette a külföldi nagykövetségeket és a nemzetközi szervezeteket arról, hogy április elején a tengerbe eresztettek több mint tízezer tonna enyhén sugárszennyezett vizet a megsérült japán atomerőműből.
2011. 04. 13. 11:39
Kész önként távozni a hatalomból Moammer Kadhafi líbiai vezető, ha ellenzéke teljesíti három feltételét - írta szerdán az as-Sark al-Auszat című arab napilap saját, a felkelők kezén lévő líbiai Bengáziban lévő forrásaira hivatkozva.
2011. 04. 13. 11:27
Irán leállította az európai repülőgépek feltöltését kerozinnal, megtorlásul azért, hogy Európában sem látják el üzemanyaggal az iráni gépeket - idézte szerdán az Irán című kormánylap Mohammad Reza Rahimi első alelnököt.
2011. 04. 13. 11:05
Két tüntető meghalt, négy pedig megsebesült a dél-jemeni Ádenben szerda reggel, amikor a biztonsági erők tüzet nyitottak az úttestet elbarikádozó fiatalokra.
2011. 04. 13. 09:20
Jelentősen nőtt a fokozott szeizmikus aktivitás területe az elmúlt két hétben Japán északkeleti partjainál - közölte szerdán a japán meteorológiai szolgálat. Ennek ellenére megnyitották Szendai város repterét.
2011. 04. 13. 08:32
Az egyiptomi főügyész szerdai közlése szerint 15 napos előzetes letartóztatásba helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, akit korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolnak.
2011. 04. 13. 08:28
Turistaösvényt akar nyitni a Werwolfhoz, a náci hadsereg egykori előretolt ukrajnai főhadiszállásához a Vinnicja megyei elöljáró május 9-re, a nácizmus fölött aratott győzelem napjára.
2011. 04. 13. 08:04
Olvasói sztorik