Nagyvilág

Japán: nagy területen mozog a föld

Jelentősen nőtt a fokozott szeizmikus aktivitás területe az elmúlt két hétben Japán északkeleti partjainál - közölte szerdán a japán meteorológiai szolgálat. Ennek ellenére megnyitották Szendai város repterét.

Az erős rengéseknek kitett terület jelenleg Honsú sziget keleti partvidéke mentén, a sziget északi részétől a Tokiói-öböl térségéig terjed. Március 24-e óta ezen a területen minden nap legalább egy, 5-ös fokozatú, az elmúlt hat napban pedig már négy, 6-7-es erősségű földrengés történt. Összességében a március 11-i, 9-es fokozatú földrengés óta már több mint 430 földrengés történt Japánban.

Feltehetően folytatódik a szeizmikus tevékenység fokozódása. A tudósok szerint az elkövetkező három napban tíz százalék az esélye annak, hogy 7-es erősségűnél nagyobb rengések történnek a térségben.

Szerdán részlegesen megnyitották a földrengés által leginkább sújtott nagyváros, Szendai repülőterét. A légi kikötő ugyanakkor egyelőre csupán belföldi járatokat fogad. Tokió és Szendai között ezentúl napi hat járat közlekedik.

A japán rendőrség szerdán közzétett adatai szerint a március 11-i földrengésben és az azt követő szökőárban már több mint huszonnyolcezer ötszáz ember halt meg vagy tűnt el. A katasztrófa sújtotta 12 prefektúrában 13,3 ezer a halottak száma, míg 15,2 az eltűnteké. A legtöbben Mijagi, Fukushima és Ivate prefektúrában haltak meg. A kormány összesített adatai szerint 150 ezer épület megsemmisült, többek között nagy ipari létesítmények. Az előzetes számok szerint a károk mértéke meghaladja a 308 milliárd dollárt, további 133 milliárd dollár lehet a Fukushima-1-es atomerőműben történt szerencsétlenség következtében keletkezett károk mértéke.

A Toyota vállalat szerdán bejelentette, hogy április és május folyamán öt európai gyárában több napon át szüneteltetni fogja a termelést az alkatrész-szállítási gondok miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik