Nagyvilág

Indul az elnökválasztáson a tévésztár

A környezet- és természetvédelem mellett elkötelezett Nicolas Hulot francia sztárműsorvezető szerdán bejelentette, hogy jelölteti magát a jövő évi elnökválasztáson.

A franciák egyik kedvencének számító 55 éves kalandvágyó televíziós személyiség Magyarországon is vetített Ushuaia expedíció című természetfilm-sorozata 1987 óta fut a TF1 kereskedelmi televízióban. A műsor az eredetileg sajtófotósként indult műsorvezetőt Franciaország egyik legbefolyásosabb személyiségévé tette a környezetvédelem terén.

A 2007-es elnökválasztás előtt Hulot-nak csaknem minden jelöltet sikerült rávennie arra, hogy írják alá az elképzeléseit összefoglaló Zöld Chartát. Ebben a jelöltek kötelezték magukat arra, hogy megválasztásuk esetén prioritásként kezelik a környezetvédelmet.

“Úgy vélem, eddig hasznos volt az, ahogy elköteleztem magam. Most viszont őszintén úgy gondolom, hogy tovább kell lépnem. Ezért úgy döntöttem, hogy jelölt leszek az elnökválasztáson, és a változás szolgálatába állítom azt a bizalmi tőkét, amelyet a franciáktól kaptam” – jelentette ki a műsorvezető Sevranban, Párizs egyik leghátrányosabb helyzetű külvárosában tartott sajtótájékoztatóján.

Nicolas Hulot “valamennyi környezetvédő, elsősorban a Zöldek támogatását” kérte jelöltségéhez, de “szélesebb körben számít mindazokra, akik nem nyugodhatnak bele az emberiség és a természet hanyatlásába”. Ahhoz azonban, hogy a Zöldek hivatalos jelöltje lehessen az elnökválasztáson, Hulot-nak előbb részt kell vennie a párton belül júniusban esedékes előválasztáson, ahol legfőbb ellenfelének a francia-norvég Eva Joly európai parlamenti képviselő, egykori korrupciós ügyekkel foglalkozó vizsgálóbíró ígérkezik.

Egy vasárnap megjelent felmérés szerint a franciák hatvan százaléka Hulot-t látná szívesen a Zöldek elnökjelöltjeként, 28 százalékuk pedig Joly mellé tenné le a voksát. Országos népszerűsége ellenére az ellenzéki baloldalhoz tartozó Zöldek körében nem egyértelmű Hulot támogatása. A párton belül ugyanis sokan a “multik jelöltjének” nevezik, miután alapítványát és televíziós sorozatát világcégek szponzorálják. Hulot szerdán mindenesetre kijelentette, hogy programja “összeegyeztethetetlen a jelenleg hatalmon lévő politikai pártok” programjaival, elképzelései pedig “ellentététesek a jelenlegi (jobboldali) kormánytöbbség (politikai) választásaival”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik