Nagyvilág

Bíróság elé áll egy volt miniszter

Tovább gyűrűzik a volt német védelmi miniszter plágiumügye: Karl-Theodor zu Guttenbergre szerdai sajtóértesülések szerint bírósági tárgyalás vár.

A botrány miatt hivataláról néhány héttel ezelőtt lemondani kényszerült konzervatív politikust a bayreuthi egyetem még februárban megfosztotta doktori címétől, miután bizonyítottá vált: Guttenberg az egyetem jogi karán még 2007-ben beadott doktori disszertációjában idegen forrásmunkákból emelt át részleteket, ezt azonban nem tüntette fel lábjegyzetben, illetve a forrásművek között.

A szerdai újságok Guttenberg plágiumügyének több “áldozatát” szólaltatták meg. Egyikük – neve elhallgatását kérve – közölte, hogy szerzői jog megsértése címén pert indít a volt miniszter ellen. Mostanáig még nem történt vádemelés Karl-Theodor zu Guttenberg ügyében, a lapok szerint azonban a botrány februári kirobbanásáig a német politika “ifjú titánjának” tekintett Guttenberg nem kerülheti el a bírósági tárgyalást.

Nyilatkozott az ügyben több tübingeni professzor is, akiktől a korábbi miniszter ugyancsak “merített”. Ők kivétel nélkül durva jogsértést emlegettek, utalva arra, hogy Guttenberg különböző tanulmányaikból terjedelmes részleteket emelt át egyetlen betű változtatás nélkül.

A volt minisztert terhelő, újabb és újabb információk közben pótlólagos muníciót kaptak azáltal, hogy ismertté vált: Guttenberg ügyvédei a személyiségi jogok védelmére hivatkozva igyekeznek megakadályozni, hogy a bayreuthi egyetem nyilvánosságra hozza a plágiumüggyel kapcsolatos vizsgálatát. Ennek legfőbb következtetése ugyanis az, hogy Guttenberg szándékosan cselekedett. A botrány mind kínosabb a korábbi minisztere mellett sokáig kiálló Angela Merkel számára, aki most Guttenberget együttműködésre, illetve a történtek tisztázására szólította fel.

Ilyen körülmények között a konzervatív bajor CSU 39 éves politikusa számára az egyetlen “csekély vigasz”: Norbert Lammert,a Bundestag elnöke egy szerdai interjúban közölte, hogy a német parlament nem kezdeményez vádemelést Guttenberg ügyében. Korábban ugyanis kitudódott az is, hogy Guttenberg disszertációjához felhasználta a Bundestag tudományos szakértői által készített, különböző dolgozatokat is. Az érvényben lévő jogszabályok szerint a parlament alsóházának tudományos szakértői által készített beszámolókat a Bundestag tagjai csak képviselői munkájukkal kapcsolatos tevékenységhez vehetik igénybe.

A heidelbergi egyetem közölte, hogy ugyancsak a plágium gyanúja merült fel a liberális FDP európai parlamenti képviselőjével, Silvana Koch-Merinnel szemben doktori disszertációjával kapcsolatban. Az egyetem szóvivője bejelentette, hogy vizsgálják az ügyet. Koch-Merin egyelőre nem hajlandó nyilatkozni a gyanúval kapcsolatban. Az ügy felettébb kínos a Szabad Demokrata Párt számára, amely az utóbbi időben rendkívül gyors ütemben vesztett népszerűségéből. A fiatal politikusnőre pedig a párt egyik jövendő “megmentőjeként” tekintettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik