Nagyvilág
Drámai beszámoló egy férfitól, aki 23 év után szökött meg egy észak-koreai titkos börtönből.
2012. 12. 05. 11:35
Több millió eurós kárt okoztak a betörők azzal, hogy hagytak kifolyni 626 hektoliternyi értékes bort.
Szerbia NATO-nagykövete a brüsszeli repülőtér parkolójának tetejéről vetette le magát.
Halálra gázolt a metró egy 58 éves férfit New Yorkban. Egy fotós vakuval próbálta megmenteni a sínre lökött ember életét, ekkor készült a megrázó kép.
Hatvanezer embert kellett biztonságos helyre menekíteni a Fülöp-szigetekre lecsapó tájfun miatt.
John McAfee Guatemalában bukkant fel, menedékjogot akar kérni.
Az Egyesült Államokban elhunyt Besse Cooper, a világ legidősebb embere. Kínában nyilvánosságra hozták, hogy novemberben életét vesztette a világ legmagasabb nője.
Hajószerencsétlenségek a Fekete-tenger törökországi partjainál. Egy teherhajó elsüllyedt, egy másik felborult, a mentésükre érkezett hajó pedig sziklának ütközött.
2012. 12. 04. 17:38
A mezőny élén egy 25 éves lány végzett, aki az elismerés mellett félmillió forintnyi realt is hazavihetett.
Minden korábbinál nagyobb, majdnem 98 százalékos szavazati aránnyal újabb két évre a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé választotta Angela Merkelt kedden a párt Hannoverben tanácskozó kongresszusa.
2012. 12. 04. 16:04
Levélben kértek segítséget a magyar kormánytól az afganisztáni Camp Pannoniában dolgozó afgán tolmácsok, akik családjukkal Magyarországra menekülnének, letelepednének – tudta meg Abdul Hayattól, a tolmácsok vezetőjétől az MTI különtudósítója Puli-Humriban.
2012. 12. 04. 15:48
Egy teherszállító hajó elsüllyedt, egy másik hajó pedig felborult a Fekete-tenger törökországi partjainál dúló vihar miatt.
A norvég trónörökös felesége emberségből mutatott példát.
- 23:41 Visszamenőleg elvették Szenegáltól az Afrika Kupa-győzelmét
- 22:37 Orbán a Bayer showban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 21:08 „Az életem fontosabb, mint egy multi működése” – ezekkel a kihívásokkal szembesülnek a munkahelyeken a Z generáció tagjai
- 20:47 Napi hírösszefoglaló: 2026. március 17.
- 20:23 Lázár János videójába véletlen belekerült a paksi Lázárinfó forgatókönyve is
- 20:21 Kovács Áron Fekete Pákóról: Ő egy teljesen félreismert, melegszívű, családszerető, igaz ember
- 20:15 A házigazdák legyőzésével jutott világbajnokságra a női kosárlabda-válogatott
- 20:15 Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen
- 19:45 A választások előtt még több műemléktől, a Szőlő utcai javítótól és egy balatoni üdülőtől is megválna az állam
- 19:13 Négy munkás halt meg egy bécsi építkezésen, a beton is rájuk dőlt
- 18:41 Király Linda megszólalt a pletykáról, miszerint új párjával babájuk lesz
- 18:40 Baleset az M1-M7 kivezetőnél
- 18:30 Afganisztán egy kabuli drogrehabilitációs központ lebombázásával vádolja Pakisztánt, melyben 408 civil halt meg
- 18:22 Zelenszkij bejelentette: Másfél hónapon belül újraindítják az orosz olajat a Barátság vezetéken
- 14:29 Rákay Philip asztrológus felesége is megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét
- 21:44 Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
- 14:57 Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
- 10:44 Mégsem indul Tisza Péter a választáson
- 10:27 Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
- 15:00 Nincs végzet, csak ha a 10/10-et eléred! – ez a terminátorfilmes kvíz James Cameron kedvence lenne
- 14:55 Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
- 15:52 Orbán Viktor utolsó nagy csatája
- 18:00 „Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester
- 11:01 Török Gábor: Az elmúlt időszak eseményei egyértelműen a Tisza esélyeit növelték
