Nagyvilág

Rendőrkézen a francia sorozatgyilkos társai

Francia rendőrök (franciaország, rendőrök, )
Francia rendőrök (franciaország, rendőrök, )

A házaspárt kilenc hónappal a hét áldozatot követelő toulouse-i és montaubani lövöldözések után fogták el.

Rendőrségi források szerint az egyik gyanúsítottat, egy franciaországi vándorcigány-közösség iszlám hitre áttért és letelepedett tagját a dél-franciaországi Albiban, feleségét pedig Toulouse-ban vették őrizetbe. Mindkettőjüket azzal vádolják, hogy “segítették Mohamed Meraht a bűncselekmények elkövetésében”.

A 23 éves iszlamista Mohamed Merah március 11. és 19. között hét embert ölt meg a franciaországi Toulouse-ban és az onnan nem egészen 50 kilométerre lévő Montaubanban: három francia katonát, majd egy zsidó iskola három diákját és egy tanárát, hatalmas felháborodást keltve mind Izraelben, mind Franciaországban. A merénylőt március 22-én lelőtték az elfogására kiérkező kommandósok, miután nem adta meg magát.

Az ügyben eddig az elkövető egyik bátyját, Abdelkadert vádolták meg bűnrészességgel. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi azt állította, hogy a lövöldözéseknél használt motort egy harmadik személy segítségével együtt lopta el ő és a testvére. Azt mondta, egy gyerekkori barátjukról van szó, de nem árulta el az illető nevét. A rendőrség azóta nyomozott a “harmadik ember” ügyében.

Az elkövető másik testvére, Abdelghani Merah, aki nem tartja a kapcsolatot családjával, az M6 kereskedelmi televízióban egy november elején sugárzott riportban szintén “egy harmadik emberről” beszélt, aki állítólag a bátyját segítette a gyilkosságok előtt. A férfi az interjúban azt mondta a feltételezett tettestársról, hogy “az utazó emberekhez” tartozik (Franciaországban így nevezik a vándorcigányokat).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik