Nagyvilág

Drámai fotó a végzetes balesetről

Halálra gázolt a metró egy 58 éves férfit New Yorkban. Egy fotós vakuval próbálta megmenteni a sínre lökött ember életét, ekkor készült a megrázó kép.

Halálos baleset történt New Yorkban, egy queensi metróállomáson. Az 58 éves Ki Suk Hant a gyanú szerint Naeem Davis lökte a metró elé, aki előtte már több várakozó utast is inzultált a peronon. A rendőrség elfogta a 30 éves férfit, aki már vallomás is tett.

A peronon állók kiabálással és integetéssel igyekeztek a szerelvény sofőrjét figyelmeztetni. Ekkor készült a New York Post címlapján szereplő fénykép is, ami a kétségbeesetten menekülni próbáló férfit mutatja, mögötte a közeledő járművet. A szabadúszó fotósként dolgozó R. Umar Abbasi később elmondta, vakujával akarta megállásra bírni a vezetőt.

Hiába lassított azonban a sofőr, Han a peron és a metró közé szorult. Hiába próbálták meg újraéleszteni a helyszínen, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták már megmenteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik