Gazdaság

Szeretnék gratulálni az Országos Műemlékvédelmi Hivatal sajtódíjasainak, Vágner Máriának és Berger Zsoltnak (Díjazott riportok, Figyelő 2000/17. szám), s megköszönni nekik, hogy időt és munkát szenteltek a Nádasdy-kastély helyreállításának körülményeire és a felmerülő problémákra. Két megjegyzésem azonban volna a díj odaítélésének idézett indoklásával kapcsolatban. Egyrészt, a kastély és a park a Magyar Állam tulajdonában van, tehát [...]
2000. 05. 10. 00:00
Az Egyesült Államokban felfutóban van ez a “coaching”, a vállalatok a legfontosabb vezetőik mellé egyre gyakrabban szerződtetnek coachot, sőt, alsóbb szintekre is kiterjesztik ezt a szolgáltatást. A szakmai szövetség, az International Coach Federation taglétszáma az elmúlt két évben a nyolcszorosára, 2400 főre nőtt, a becslések szerint azonban legalább tízezerre tehető a coachok száma – írta [...]
2000. 05. 10. 00:00
Szeptemberben leáll a bélapátfalvai Bécem Cement és Mészipari Rt., mivel nem képes versenyezni a piacon egyre nagyobb teret hódító szürkegazdasággal. Az európai cementpiac pang, az ipar több millió tonnás felesleges kapacitása mellett ellenőrizetlen csatornákon (28-43 százalékkal) olcsóbb, főleg ukrán, de mellette orosz és szlovén cement árasztja el a kontinenst – tárták fel döntésük hátterét a [...]
2000. 05. 10. 00:00
Csaknem 5 ezer font sterlingért kelt el egy londoni árverésen az a darab keksz, amelyet 1909-ben Ernest Shackleton sarkkutató hozott vissza az Antarktiszról. A családi emléknek tekintett kekszet rokon vette meg: Johnny van Haeften, a Shackleton-expedíció egyik tagja nővérének az unokája – feltehetően e kötődés miatt ért meg számára ennyit ez a tárgy a Christie’s [...]
2000. 05. 10. 00:00
NÖVEKEDÉSI STRATÉGIA. Függetlennek maradni, de eközben nagyságrendi megtakarításokat elérni a más autógyárakkal létrehozott alkatrészgyártó vegyes vállalatok révén. ERŐSSÉGEK. Masszív nyereség és kiemelkedő modellkínálat, benne a rendkívül népszerű Peugeot 206-ossal. Idei debütálók: a 206-os cabrio, a Peugeot 607-es szedán és a Xsara Picasso egyterű. GYENGESÉGEK. A Peugeot regionális szereplő, árbevételének 85 százalékát Nyugat-Európában éri el, és [...]
2000. 05. 10. 00:00
Huszonkét százalékos piaci részesedéssel vezető helyet szerzett a magyar gyorsétteremláncok között a Pizza Hut – állítja a márkanév hazai gazdája, a Kentucky Systems Kft. A társaság – a 90 milliós beruházás eredményeként most átadott, 300 négyzetméteres székesfehérvárival együtt – már 21 Pizza Hut és három Kentucky Fried Chicken nevű éttermet üzemeltet. Tavalyi árbevétele 2,5 milliárd [...]
2000. 05. 10. 00:00
Egyedi elbírálást ígért az uniós tagságért folyó csatlakozási tárgyalásokon budapesti megbeszélései során Lionel Jospin francia kormányfő. A magyar miniszterelnökkel és más közép-európai kormányok vezetőivel lezajlott találkozóit követően Jospin közölte: az EU 2003-tól áll majd készen az új tagok fogadására. Szavainak különös nyomatékot ad az a tény, hogy 2000 második felében Franciaország tölti majd be az [...]
2000. 05. 10. 00:00
Május 8-án adja ki a Magyar Nemzeti Bank az áprilisi előzetes mérlegét, és ezzel együtt a nemzetközi tartalékok állományát. Márciusban a devizatartalékok csaknem 700 millió euróval csökkentek, a harmadik hónap végén az állomány 11,2 milliárd euró volt. A csökkenés mind a pénzügyminisztériumi, mind a jegybanki elképzelésekkel összhangban állt.
2000. 05. 03. 00:00
Május 4-én teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a márciusi előzetes ipari tájékoztatót. Az április 17-én megjelent februári ipari adatok szerint év/év alapon számítva 24,3 százalékkal bővült a kibocsátás. Az ipar 1999-es növekedésére az elemzői becslések 14 százalék körül szóródnak. A végleges tavalyi adatokat május 17-én adja ki a KSH.
2000. 05. 03. 00:00
Európa 2002 - 90 oldal; Európai Tanulmányok Alapítvány, EU 2002 Bt.; 2000. március - Ára: 2002 forint (az idei 4 lapszám)
2000. 05. 03. 00:00
Az, hogy a tengeri emlősök anatómiája, biokémiája és egyáltalán egész szervezetük a vízi életmódhoz alkalmazkodott, nyilvánvaló; a hihetetlen búvárteljesítményeket lehetővé tévő mechanizmusokról azonban ma sem sokat tudnak az “élettanászok”. Amerikai biológusok palackorrú delfinekkel végzett kísérletei azonban most részben felderítették a szuperteljesítmények hátterét. A szabadtüdős, azaz légzőkészülék nélküli merülés legutóbbi mélységi világrekordját az idén állította föl [...]
2000. 05. 03. 00:00
Május 8-án tartja rendes éves közgyűlését a Sasad Rt. A napirendi pontok között az 1999-es mérlegbeszámoló elfogadása és az alapszabály módosítása szerepel. Nem várható viszont áttörés a társaság részvényeinek tőzsdei bevezetése körüli vitában. Úgy tűnik, a főrészvényes Bankár-csoport hosszú távú érdekeivel nem vág egybe a kisrészvényesek törekvése, az rt. nyilvános társasággá alakítása.
2000. 05. 03. 00:00
INTERNETES KAPCSOLAT. Néhány Japánban furikázó autóban már most lehet e-mailt küldeni és fogadni. Hamarosan a világ összes gyártója olyan autókat dob majd piacra, amely lehetővé teszi a vezetőnek, hogy a kedvenc játékait, filmjeit és zenéjét élvezhesse a műszerfalon keresztül. NAVIGÁCIÓS RENDSZEREK. Japánban a navigációs rendszerek nem csak az útvonalat mutatják a vezetőknek. Néhány – mint [...]
2000. 05. 03. 00:00
A múlt heti közgyűlésen ismét megerősítette a Budapest Bank (BB) osztalékelsőbbségi papírjainak tőzsdei bevezetését a társaság menedzsmentje. E részvények ugyanis az úgynevezett tőzsdekényszer hatálya alá esnek, így a törvény szelleme szerint már 1999 elejétől a parketten kellene forogniuk.
2000. 05. 03. 00:00
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a múlt héten ismét 0,25 százalékponttal csökkentette irányadó, 2 hetes betéti kamatát (továbbá ugyanilyen mértékben az overnight repo- és betéti, valamint a tartalékolásra fizetett kamatokat). Utoljára márciusban történt hasonló intézkedés, de elemzők szerint a mostani lépés jellegében eltér az év eleji sorozatos kamatvágásoktól (Figyelő 2000/4. szám). Akkor ugyanis a meredek [...]
2000. 05. 03. 00:00
*A teljes piac termelése 694 ezer egység Forrás: Renault Rang- sor Cég Piaci súly (százalék) 1. Mercedes 28,9 2. Volvo-Renault 21,6 3. Paccar/Daf/Leyland 14,4 4. Navistar 7,9 5. Scania 6,6 6. MAN-ERF 5,7 7. Iveco 5,2 8. Mitsubishi 1,3 9. Hino 1,3 10. Isuzu 1,1
2000. 05. 03. 00:00
Sorban érik a meglepetések az uniós csatlakozási tárgyalások előrehaladtával a tagjelölt országok közvéleményét. Az első ilyen a brüsszeli álláspont bekeményedése egyes kérdésekben, illetve ami ennél is rosszabb, az uniós nézetek lebegtetése. Ez utóbbi volt megfigyelhető legutóbb az EU mezőgazdasági és területfejlesztési kérdésekben kiadott tárgyalási álláspontjában, ahol a tagjelöltekhez intézett kérdések száma meghaladja a nekik szóló [...]
2000. 05. 03. 00:00
Rendkívüli közgyűlés meghirdetésére számíthatnak a Rizikó Factory Rt. részvényesei. Debreczeni Kálmán, az egyik közvetett tulajdonos, a Dunainvest Rt. elnök-vezérigazgatója a cég tőzsdei kivezetését szeretné napirendre venni, mert a tőzsde közzétételi szabályai megnehezítik a cég befektetési stratégiájának megvalósítását.
2000. 05. 03. 00:00
Forrás: KSH, Ecostat Alágazat Bruttó termelési érték, 1999. (milliárd forint) VSZT részaránya (százalék) Összesen VSZT 1998. 1999. Textília, textiláru gyártása 284,97 40,61 12,5 14,3 Bőrtermék, lábbeli gyártása 64,03 3,37 5,7 5,3 Gumi, műanyag termék gyártása 278,83 19,36 6,9 6,9 Fémalapanyag, fémfeldolg. termék gy. 641,46 10,75 1,4 1,7 Gép, berendezés gyártása 375,74 7,24 3,0 1,9 Villamos [...]
2000. 05. 03. 00:00
Az elmúlt évben természeti károkra 10 milliárd forintot fizettek ki a hazai biztosítók; az összeg jelentős részét az árvízkárokkal kapcsolatos térítések adták. A folyók idei túlcsordulása nyomán a vagyonbiztosítások részeként szolgáló árvízbiztosításokban a kiköltözéshez adandó támogatás “lépett életbe”. Ennek összege szerződésenként különböző, a Hungária Biztosítónál átlagosan 50 ezer forint, s azt is csak néhány tucat [...]
2000. 05. 03. 00:00
témakör MOL modelljavaslat GM modelljavaslat A földgázpiac megnyitása 2002-től teljes piacnyitás egy lépcsőben 2002-től, egy évvel az árampiac megnyitása után, további előre nem meghatározott lépcsőkkel Minősített fogyasztói kör Mindenki feljogosítottá válik Kettős piac: közüzemi, illetve szabadpiaci ellátásban részesülők Közüzemi szolgáltatás Nem értelmezhető A szolgáltató nem utasíthatja el a szerződéskötést, szabott árakon szabott feltételek mellett szolgáltat [...]
2000. 05. 03. 00:00
Olvasói sztorik