Az idei 150 ezer felvételiző feszülten várja a július 26-i felsőoktatási ponthatár-megállapításokat. A számítás új módjával még az Alkotmánybíróság is foglalkozott.
Az év eleje óta csaknem 3 százalékpontot szűkített a Magyar Nemzeti Bank a monetáris kondíciókon, ám a kamatcsökkentési tempót az elemzők nem ítélik tarthatónak.
Brüsszel a terrorizmus elleni fellépés részeként az unión belüli pénzmozgásoktól a telekommunikációs adatforgalomig mindent intenzívebben ellenőrizne a jövőben.
Noha az Európai Unió közös költségvetése körüli viták mindig élesek, ezúttal a szokásosnál is nagyobb a feszültség. A júniusi csúcstalálkozó kudarca után mindössze két lehetőség maradt. Az egyik: folytatni a kompromisszumos megoldás keresését a megszokott módon, egyedi kivételekkel, a kivételekre adott kivétellel, toldozva-foldozva az eddig kialakult bevételi és elosztási rendszert. A másik: nekilátni a kabát [...]
Rubens-festmény. Visszanyerhetők-e az eredeti színek? Rubens, a barokk mester kedvelte a karmazsinvörös színt: ehhez festményein cinóber festéket használt. Ez a higanytartalmú anyag azonban fény hatására bomlik, és ez a ma már több száz éves műveken is meglátszik. Fizikusok most az átalakulás okait és a restaurálás lehetőségeit kutatják; reményeik szerint beavatkozásuknak köszönhetően a kopott festmények hamarosan [...]
A magyar gazdaság 2005-ben jól teljesített – fogalmazott Veres János szerdán a kormány ülése után. Véleménye szerint az elmúlt húsz év legalacsonyabb inflációs értéke is teljesülhet – írja a Világgazdaság.
Jövő hétre kell a minisztériumoknak egyenként elkészíteniük a saját tárcájukra vonatkozó javaslataikat a 2006-os költségvetést illetően – tudta meg a Világgazdaság. A pénzügyi tárca által készített előzetes terv szerint több százmilliárd forintot kellene „megspórolniuk".
Nem kelt el az eladásra meghirdetett parádsasvári üveggyár: a pályázatban megjelölt határidőig nem érkezett érvényes ajánlat a felszámolás alatt álló Parád Kristály Manufaktúra Rt. vagyonára – írja a Népszabadság.
Végleg elúszhat a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása, legalábbis akkor, ha a IV. kerületi Szilágyi út bővítése a most lezárult pályázat tervei alapján valósul meg – írja a Népszabadság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,82 pontos emelkedéssel, 19 975,04 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán, ez az előző napi záró értékhez képest 0,26 százalékos emelkedés.
A bankszektor stabil tőkehelyzetét tavaly tovább erősítette a magas nyereség: a hitelintézetek profitja tavaly több mint felével, mintegy 275 milliárd forintra emelkedett. Így a bővülő mérlegfőösszeg kockázataira megfelelő fedezetet nyújtott a vele szinte azonos arányban növekvő szavatoló tőke - állapítja meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tavalyi évről szóló jelentésében.
A tőkepiaci szakmai szervezetek eljuttatják a kormánynak és a parlamenti pártoknak a Budapesti Értéktőzsdével (BÉT) együtt kidolgozott koncepciót a negyedik nyugdíj-pillérről- jelentette be Szalay-Berzeviczy Attila a BÉT elnöke.
Tavaly a pénzügyi intézmények ügyfeleitől beérkezett mintegy 2900 írásbeli panaszt dolgozta fel jelentésében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A francia Danone élelmiszer-kereskedelmi konszern részvényének árfolyama 9,9 százalékkal is megemelkedett a szerdai kereskedés kezdeti szakaszában a PepsiCo átvételi szándékáról szóló, szűnni nem akaró találgatások hatására.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX délben 20 086,65 ponton állt, ami a keddi záráshoz viszonyítva 162,43 pontos, 0,82 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 91,36 ponttal magasabb.
Sikeresen zárta az első félévet a Fundamenta-Lakáskassza. A társaság konszolidált adózás előtti nyeresége az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva csaknem két és félszeresére növekedett, és elérte a 253,8 millió forintot.
A forint néhány fillérrel gyengült a bankközi devizapiacon szerdán reggel, az eurót 246,45/60 forinton jegyezték, 20 fillérrel erősebben a 246,25/40 forintos keddi árfolyamnál. A forint 7 bázisponttal lejjebb, 12,67 százalékon állt a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A svájci Roche gyógyszergyár az első félévben 4 százalékkal 3,242 milliárd svájci frankra növelte adózott eredményét a tavalyi első félévi 3,121 milliárdhoz képest, jóllehet a tavalyi első félévi eredményt jelentős egyszeri tételek duzzasztották.
Az Intel Corporation második negyedéves bevétele elérte a 9,2 milliárd dollárt, amely 15 százalékkal magasabb a korábbi év hasonló időszakához képest, azonban 2 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévi adatokhoz hasonlítva – áll a cég által kiadott közleményben.
Az építőipari termelés idén májusban kiigazítatlan adatok szerint 10,9 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 9,6 százalékkal nőtt 2004 májusához képest. Az előző hónaphoz képest azonban 3,1 százalékkal csökkent.
Szerdán a kereskedés kezdete után néhány perccel a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe átlépte a 20 ezer pontos lélektani határt. Ezzel új fejezet kezdődhet a BUX-történelemben.