Gazdaság

Szeptember elsejétől csaknem 17 százalékkal kerül többe a cégeknek az adóköteles természetbeni juttatás, mivel ezek után több tb-járulékot kell fizetniük. Éves szinten 8-9 milliárd forintos bevételre számít a pénzügyi tárca a szigorításból – írja a Világgazdaság.
2005. 07. 26. 07:42
Számítások szerint déli szomszédunknál az eddigi beruházások során átlagosan 1,5-1,9 milliárd forint volt a kilométerenkénti építési költség, míg idehaza, ha kizárólag az útpálya építésének költségeit nézzük 0,9-1,6 milliárd forintnyi kiadással jár egy kilométer elkészítése – írja a Világgazdaság.
2005. 07. 26. 07:28
A ferihegyi repülőtéren vasárnap este sztrájkot hirdető Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezte (LDFSz) levélben ismét az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez (ÁPV) fordul a követeléseivel - mondta Csorba Attila, a szakszervezet elnöke.
2005. 07. 25. 17:56
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az Indonéziai Shangri-La Hotelben rendezett üzletemberfórumon vett részt nyolcnapos délkelet-ázsiai látogatásuknak utolsó előtti napján. A kormányfő szerint befolyásunkat azzal növelhetjük a világban, ha "a magyar tehetség és a tőke elindul világhódító útjára".
2005. 07. 25. 17:50
A budapesti tőzsde most először nemcsak átlépte a 20 ezer pontos lélektani határt, hanem záráskor is ott maradt. Az új történelmi csúcs: 20 168 pont.
2005. 07. 25. 16:51
A külföldi befektetők szokatlanul aktívak, minek eredményeként a múlt heti új csúcs után is 20 ezer pont fölött folyik a kereskedés. A soron következő napok a gyorsjelentési várakozások jegyében telnek a tőzsdén.
2005. 07. 25. 10:20
Kifejezetten a feketevállalkozások leleplezését szolgálja egy június közepétől tartó célvizsgálat. A munkaügyi felügyelők az első hat hétben 900 illegálisan foglalkoztató céget bírságoltak meg – írja a Világgazdaság.
2005. 07. 25. 09:57
Vitarendezési bizottságok felállításáról döntött a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) az EU és az USA között a repülőgépgyártók támogatása körül kirobbant konfliktus rendezésére. A felek azonban továbbra sem zárják ki a kétoldalú tárgyalásos megoldást.
2005. 07. 25. 09:46
Sokan panaszkodnak, hogy nehéz hozzájutni az elnyert EU-támogatásokhoz. A Pénzügyminisztérium elzárkózott a tájékoztatástól, a Nemzeti Fejlesztési Hivatalban pedig arra hívják fel a figyelmet, amit szerintük a számok is mutatnak: gyorsulnak a kifizetések.
2005. 07. 25. 08:14
Elképzelhető, hogy az év végére nem jön össze a tervezett több mint 62 milliárdos regisztrációs adó a járműimportőrök egyesületének elnöke szerint. Az első hat hónapban tízezerrel kevesebb autót értékesítettek, mint egy évvel ezelőtt.
2005. 07. 25. 08:08
A magyar-amerikai kereskedelmi forgalom folyamatosan növekszik, és a magyar termékek iránt van érdeklődés az amerikai piacon - nyilatkozta Király Ödön, az ITDH Los Angeles-i kereskedelmi szolgálatának vezetője.
2005. 07. 25. 07:18
0,2 százalékponttal csökkent a bérek növekedésének üteme az Európai Unióban 2004-ben 2003-hoz képest, 4,2 százalékról 4 százalékra - olvasható az Európai Foglalkoztatási és Szociális Hírlevél legújabb számában. A reálkeresetek ugyanakkor több helyen csökkentek.
2005. 07. 24. 10:39
A munkaerő-piaci korlátozást nem alkalmazó régi európai uniós országok, így az Egyesült Királyság, Írország, Svédország az új tagállamok állampolgáraitól a munkaerő-piaci rések betöltését várták - utal rá az Európai Foglalkoztatási és Szociális Hírlevél legújabb száma.
2005. 07. 23. 15:18
Horvátország nemcsak ideális turisztikai és ingatlanbefektetési célpont, de érdemes körülnézni a tőkepiacain is. Déli szomszédunknál ráadásul két tőzsde üzemel: a zágrábi és a varasdi.
2005. 07. 23. 08:00
Szijártó István gazdasági igazgató személyében új tulajdonosi megbízottat nevezett ki a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége. A grémium ugyanakkor visszavonta a Gőblyös István gazdasági alelnöknek néhány napja adott hasonló megbízatást.
2005. 07. 22. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,62 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 19 860,00 ponton zárt pénteken. A megkérdezett szakértők a szokásosnál alacsonyabb forgalommal magyarázták az index esését.
2005. 07. 22. 17:31
A bankközi devizapiacon és az állampapír-piacon is alig volt kereskedés pénteken a csütörtöki heves árfolyammozgás után. A forint szűk sávban ingadozva a csütörtöki árfolyamán zárt pénteken, a kereskedők a jövő héten további erősödésre számítanak.
2005. 07. 22. 16:42
Az Erste Bank Hungary Rt. (EBH) az idén összesen 20 fiók nyitását tervezi, elsősorban a fővárosban és környékén, így országos hálózata az év végéig 160 fiókosra bővül. Az új fiókok mellett úgynevezett hitelcentrumokat is avatnak majd a forgalmasabb bevásárlóközpontokban. Ezek a 3-4 fős “mini fiókok” kizárólag tanácsadással, hitelügyintézéssel és a kapcsolódó szolgáltatások értékesítésével foglalkoznak majd.
2005. 07. 22. 16:01
Olvasói sztorik