Gazdaság

Újabb fejlemény az Airbus-Boeing ügyben

Vitarendezési bizottságok felállításáról döntött a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) az EU és az USA között a repülőgépgyártók támogatása körül kirobbant konfliktus rendezésére. A felek azonban továbbra sem zárják ki a kétoldalú tárgyalásos megoldást.

WTO 148 tagállama elfogadta az Egyesült Államok azon kérését, hogy állítsanak fel többoldalú szakértői vitarendezési bizottságot annak kivizsgálására, vajon az Airbus repülőgépgyártónak adott brit, francia, német és spanyol állami támogatás összhangban van-e a világszervezet szabályaival. Teljesítették az EU kérését is, mely szerint ki kell vizsgálni az USA által a Boeingnek állami és helyi szinten adott közvetlen és közvetett támogatásokat.

A két félnek 1992-ben már sikerült megállapodnia a két repülőgépgyárnak adható szubvenciók mértékéről, de az alkut az utóbbi években nem sikerült újratárgyalni. Washington ezért tavaly októberben a WTO elé vitte a kérdést, ám idén januárban 90 napra felfüggesztette, hogy ezalatt megpróbáljanak kétoldalú megállapodásra jutni. Az egyezség azonban nem jött létre, s májusban az Airbus újabb állami támogatást kért a brit kormánytól az A350-es modell megtervezésére.

Az USA szerint azonban a korábbi évek szubvenciói után az Airbus piacvezetői pozícióra tett szert, s ezért egy ilyen újabb juttatás már nem lenne indokolt. Egyúttal az Európai Beruházási Bank által az A380-asnak adott kedvezményes hitel miatt is panaszt emelt. Az EU ellenkeresetében azzal érvelt, hogy az amerikai szövetségi államok által a Boeingnek adott adókedvezmények ellentétben állnak a szubvenciókról szóló megállapodással. Brüsszel emellett kifogásolta a katonai megrendelések és az űrkutatásra költött állami pénzek formájában megjelenő támogatásokat is.

A most induló WTO-eljárás során ítélethirdetés csak jövőre várható. Valószínűleg hosszú hónapokig folyik majd a vita arról is, hogy ki legyen tagja a most létrehozott vitarendezési bizottságoknak. A végső elmarasztalás után a győztes fél kereskedelmi szankciók kivetésére szerez jogot, ennek nagyságrendje jóval meghaladhatja majd az eddigi WTO-rekordot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik