Szijártó István – aki az elnök közlése szerint írásban jelezte, hogy vállalja a megbízatást – gazdasági igazgatói tisztségét megtartva látja el a feladatot.
Gellért Kis Gábor, a testület elnöke elmondta, hogy az ülésen – akárcsak Gőblyös István hétfői kinevezésén – a négy kormányoldali delegált szavazott igennel, az MDF-es tag tartózkodott; ez alkalommal megjelent a Fidesz javaslatára bekerült három tag egyike, Trombitás Zoltán is, aki azonban e döntéshozatalok idejére elhagyta a termet.
„Ez egy nevetséges színjáték, amit a kormányoldal és az MDF együtt játszik” – mondta Szadai Károly, a testület Fidesz által delegált elnökhelyettese. Bárkit megbíznának a rádió vezetésével, aki azt hajlandó elvállalni, „csak azért, hogy a törvényesen kijelölt ügyvezető alelnököt elmozdítsák a helyéről” – tette hozzá.
A tulajdonosi megbízott – az ügyvezetőnél szűkebb jogkörökkel felruházott – intézményét először a Magyar Rádió Rt. mostani elnökválasztás-folyamában alkalmazták.