de még többe a politikai eliten belül szított bizalmatlanság, gyanakvás és populizmus. Értelmetlen dolog ugyanis 350 millió forintot költeni a négy parlamenti párt által delegált szavazatszámlálók külföldi utaztatására, amikor a június 13-án, az európai parlamenti választásokon külföldön leadott szavazatokat a nagykövetségek diplomatái is öszsze tudnák számolni. De nem, a politikai elit – a Fidesz hajthatatlansága miatt – a bonyolultabb és költségesebb megoldást választja.
A magyar groteszk újabb felvonását pedig hétfőn láthattuk a parlamentben, amikor a négy párt képviselői megszavazták a kórháztörvényről szóló népszavazási kezdeményezést. A Munkáspárt aláírásgyűjtő akciója – amelyhez korábban a Fidesz is csatlakozott – egy nem létező, az alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabályt kíván megtorpedózni. Nonszensz!
Tételezzük fel azonban, hogy értelmes kérdésről szólna a referendum! Válaszunk ez esetben sem lehetne a magántőke elutasítása, noha kétségtelen, hogy a kórháztörvény nem kellően átgondolt, és még a szaktárca berkein belül is komoly kételyek merülnek fel az irányított betegellátást célzó most készülő jogszabállyal kapcsolatban. De a magántőkét minden erővel távol tartani az egészségügytől – nos, ez ma már, piacgazdasági viszonyok közepette, puszta anakronizmus.
Olyan jogszabályokra lenne szükség, amelyek egyfelől biztosítanák a pótlólagos tőkebevonást az egészségügybe (ezt szolgálná a több biztosítós modell, amelyet egyelőre mereven elutasít mind az MSZP, mind a Fidesz), másfelől pedig átláthatóvá tennék a rendszer működését. Az egészségügy ugyanis manapság feudális és államszocialista elemeket ötvöző monstrummá nőtte ki magát, amelynek a vezető orvosok szűk rétegét leszámítva, mindenki kárvallottja, beteg és gyógyító személyzet egyaránt.
A nem létező kórházprivatizáció leállítását követelő, a költségvetésnek mintegy 4-5 milliárd forintjába kerülő abszurd népszavazási kezdeményezés helyett a politikai elitnek tehát az egészségügy (és a többi nagy, az „átkosból” örökölt elosztó rendszer) reformjáról illene egyezségre jutni. Végső soron ezt diktálná az ország hosszabb távú érdeke, a jó értelemben vett populizmus – a népfelség elve.
