A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium villamos-energia törvény megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos rendeletei várhatóan október elején jelennek meg.
Egy modellel váltja le a C70 kupét és a kabriót a Volvo. Első közelítésben a designerek egy formás kupét rajzoltak, és csak ezt követően láttak neki a vonzó kupé kabrióvá alakításának.
Tender kiírására készül a cég, hogy kiválassza azokat a beszállítókat, amelyektől a gázolajhoz keverhető biodízelt vásárolna. A hazai gyártókapacitás nem éri el a tízezer tonnát, 2007-re azonban a már várhatóan 60 ezer tonna biodízelt kell az értékesített gázolajba keverni a Molnak.
Kereken nyolcvan új modellt állítottak ki a Frankfurti Autószalonon. Pillantsunk be a vezess.hu segítségével. A nagyközönség úgyis csak 17-étől veheti szemügyre az autócsodákat.
Képgalériánk Frankfurtból
2.6 milliárd dollárnyi készpénz és részvény mellett nyereségarányos juttatásokban is fizet az eBay a Skype-ért. Az internettelefónia legértékesebb cégéért a hírek szerint végül akár 4,1 milliárd dollárt is adhat az eBay.
Hamarosan folytatódik A nagy könyv műsor- és programsorozat a Magyar Televízióban. A döntő szakaszt a top12 könyvből készülő irodalmi versenyfilm-sorozat alkotja - tájékoztatta A nagy könyv programiroda az MTI-t.
Magyarországon most először nyílik lehetőség arra, hogy a nagyközönség is betekintést nyerjen egy nagyszabású építkezés folyamatába. A dunaújvárosi Duna-híd beruházás nyomonkövetésére a PBKIK tagvállalkozása, az RG Stúdió Kft. olyan webkamerás technológiát alkalmaz, mellyel eddig még kevesen próbálkoztak.
Egy eddig ismeretlen Rubens-képet állítanak ki a héten az egyik olaszországi galériában. Justus Mueller Hofstede Rubens szakértő nemrégiben egy német magángyűjteményben bukkant rá a festményre - jelentette szerdán a Knack című belga folyóirat.
A Deutsche Telekom hétfőn eladásra kínálta az OJSC Mobil TeleSystem-ben (MTS) meglévő utolsó, 10 százaléknyi érdekeltségét. A Deutsche Telekom ezzel a lépéssel kivonul Kelet-Európa legnagyobb mobilpiacáról, a régióban azonban folytatja üzleti tevékenysége bővítését.
A belvárosi Zsolnay Kávéház Galériában 2005. szeptember 9-én nyílt meg a hazai kortárs festőművészet egyik legjelentősebb alakjának, Macskássy Izolda grafikus- festőművésznek „Gyöngyházfény" című kiállítása.
Óriási felháborodást okozott a kínai telekommunikációs konszern intézkedése, amellyel lehetetlenné teszi a népszerű internetes telefonprogram működését. Az önkényes blokád egyelőre csak a dél-kínai Sencen városára vonatkozik.
A 62. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon nagy sikerrel vetítették és elismerésben részesítették a Szívemre célozzatok című filmet, amelynek főszerepét, Omar Shariff mellett, Rátóti Zoltán alakította - közölte a Focus Film hétfőn az MTI-vel.
Ékes orosz nyelven beszélő vámpírvadászok a moszkvai metrón, fekete mágia, és a kiválasztott-mítosz új köntösben - címszavakban ennyi lenne az Éjszakai őrség című, húzós orosz fantasy, amitől Danny Boyle (Trainspotting) és Quentin Tarantino is dobott egy hátast - nem ok nélkül.
Díjat kap Domonkos István délvidéki költő, Grendel Lajos felvidéki író, Gulyás Dénes operaénekes, Kubinyi Anna gobelin-textilművész, Kurtág György zeneszerző, Lászlóffy Aladár erdélyi költő, Spiró György író, Vígh Tamás szobrász és Zsigmond Dezső filmrendező - olvasható a kuratórium hétfői közleményben.
Szeptember 12-én Csermely Péter Hálózatok sejtjeinkben és körülöttünk című előadásával indul a Mindentudás Egyeteme hetedik szemesztere. Hétfő este megtudhatjuk például, miért fontos a pletyka a társadalmi rend fenntartásában.
Néhány napon belül megkezdődik Magyarországon a madárinfluenza elleni oltóanyag embereken történő tesztelése, az első két oltást Rácz Jenő egészségügyi miniszter és az országos tiszti főorvos kapja.
Idén megjelent lemezével érkezik szeptember 21-én a Petőfi Csarnokba Steve Vai, amerikai gitáros, zeneszerző, akit a mai fiatal zenészek méltán tartanak példaképüknek.
Amerikai kutatóknak sikerült olyan energiafüvet nemesíteniük, amely hektáronként akár 60 tonna terméshozammal is bírhat. Magyar kutatók a közelmúltban olyan energiafüvet mutattak be, amely akár az Alföld száraz és szikes talaján is képes megélni és jelentős terméshozamot produkálni.
A New Orleans és környékén pusztító hurrikán nyomán nemcsak a segélyszervezetek, a fegyveres bandák és a fosztogatók jelentek meg, hanem a csalók is. A segítő szándékú portálok mellett sok az átverés is.